Film: Alighanem a szobalányt (Jefferson Párizsban)

szerző
Lukáts György, M. J.
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

James Ivoryt elsősorban a Szoba kilátással és a Napok romjai című filmjeiért lehet szeretni.

Okoskodón azt is mondhatnánk, hogy Ivory a csehovi dramaturgia filmes adaptálója; az orosz mester zsenialitásához fel nem érve ugyan, de kifinomult mesterségbeli tudással, rokonszenves iróniával és biztos kezű színészvezetéssel képes művészetté alakítani az úgynevezett szürke hétköznapokat. Ennek ábrázolására a viktoriánus Anglia életvilágát tartja a legmegfelelőbbnek (nem alaptalanul, persze), s éppen fentebb említett rendezői kvalitásai miatt vált a mindennapok szenvedéstörténeteinek egyik hiteles ábrázolójává.

Új filmjében kilép ebből a művilágból, s az új közegben - az 1780-as évek Párizsa, a forradalom első napjai - meglehetősen bizonytalanul mozog. A legnagyobb baj az, hogy nem világos, Ivory történelmi tablót akart-e, amelyhez a hátteret Thomas Jefferson privát élete adja, vagy fordítva: arról kívánt-e szólni, hogy az egyedi lét története hogyan tehet zárójelbe akár mégoly fontos eseményt is (mint tette azt a Napok romjaiban, kiválóan). Tehát: Thomas Jefferson (Nick Nolte), jeles amerikai honfi (az alkotmány egyik szövegezője), az Egyesült Államok jövendőbeli elnöke párizsi nagykövetkedéséről van szó. Magányos ember, felesége halálos ágyánál fogadalmat tett, hogy soha sehol senkivel. Aztán jön egy impotens angol festő felesége (Greta Scacchi), nyavalygás, smaci, de egyébként semmi, csak kéztörés - ettől Jefferson lelkileg felszabadul, és csinál vagy négy gyereket a néger dajkának (privát vonal). Ráérő idejében pedig az amerikai létforma nagyszerűségéről tart kiselőadásokat, örvendezik levágott fejeknek (hogy a nép Franciaföldön is kezébe vette a sorsát, vagy mi), elgondolkodik a rabszolgatartás furcsaságain, ilyenek (társadalmi vonal). Apakomplexusban szenvedő lány (Gweneth Paltrow) teszi teljessé a lélektani térképet: ő amiatti nagy bánatában, hogy apuka használja a dajkát (ad notam: "Jean, szőrös a csengő?" "Nem, uram." "Akkor alighanem már megint a szobalányt nyomtam meg."), katolizálni akar, aztán mégsem, kész őrület.

Érdektelen és felszínes: olyasmi, mint amikor egy echte bölcsészbulin hajnali három magasságában Gadamerről kezdenek értekezni a delikvensek. Igen, alighanem ezen a vonalon lehetne a leginkább megfogni a film lényegét: ha Ivory egy kicsivel több sárga díszletet használ, azt hihetnénk, hogy kései Greenaway pereg a vásznon. Ámbár ilyet állítani - még e filmről is - nagyfokú rosszmájúság, beismerem.

Jefferson In Paris, színes, amerikai, 1995, 136 perc. Rendezte: James Ivory; fényképezte: Pierre Lhomme; szereplők: Nick Nolte, Greta Scacchi, Gweneth Paltrow. Bemutatja: Flamex Film.

 


Ivory

Ivory, James (1928, Berkeley-). Amerikai rendező, forgatókönyvíró. Az oregoni egyetem művészeti fakultására járt. Pályáját dokumentumfilmesként kezdte, majd Ismael Merchant producerrel szövetkezett, és 1963-ban elkészítette A ház ura című filmet, amely az indiai élet és kultúra pontos, érzékeny ábrázolása Ruth Prawer Jhabvala regényének alapján. Hármuk együttműködése sikeresnek bizonyult, több közös munkát is jegyeznek; a korai műveken jól kivehető a nagy indiai filmrendező, Satyajit Ray hatása. Következő darabjuk, a Shakespeare Wallach (1965) turnézó angol színészek életébe enged bepillantani, és éles fényt vet a gyarmatosítás virulens örökségére.

Ivory számos úgynevezett kis költségvetésű irodalmi adaptációt készített, váltakozó sikerrel. A regényekhez azóta is hű maradt, ám újabban már szuperprodukciókat rendez belőlük. Elkészítette Henry James Európaiak című művének filmváltozatát, majd E. M. Forster Szoba kilátással című regényét vitte nagy sikerű filmre (1985). Elutasító fogadtatásra talált ezzel szemben Tama Janovitz intellektuális bestselleréből, a New York rabszolgáiból 1989-ben forgatott filmje.

Noha a hetvenes-nyolcvanas években szinte évente rendezett, a magyar nézők csak újabban ismerték meg mint a Howards End és a Napok romjai alkotóját. Ezek az Anthony Hopkinsra szabott nagyon angol filmek, melyeket díjeső kísért szerte a világban, körültekintő alaposságukkal és finom részleteikkel ragadták meg nézőiket. Ivorynál minden a helyén van, a pázsit zöldje rímel a könyvtárszobában elhamvadó szivarra, a komornyik lelke egy húron pendül a házi szellemmel, és a röpke másfél órás moziidő alatt, a látszólagos eseménytelenségben vagy éppen a fölszikrázó szenvedélyek lobogásában a néző szeme láttára mállik el a könyörtelen idő. Karakteres, összetéveszthetetlen képi világa magasan kiemeli az előszeretettel angolkodó filmrendezők sorából.

M. J.

(Mockler János szócikkét a szerző engedelmével a Totem Kiadó

1994-es Film Lexikon című kiadványából vettük át.)

 

szerző
Lukáts György, M. J.
publikálva
1996/35. (08. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...