Könyv: Halódó szemlélet (A Granta legjobb riportjai)

  • - jozef -
  • 1996. augusztus 29.

Zene

- jozef -

Mindig megnyugtat, amikor nyugati balos fószerek megállapítják, hogy jobb volt parasztnak lenni a kommunista Lengyelországban, mint a kapitalista Salvadorban; szeretem, ha rózsaszín szoft-sztálinisták avval vigasztalnak, lehetett volna rosszabb is. Az is igaz: ennek már semmi jelentősége, most már jeles nyugati entellektüelek nem utazgatnak a Szovjetunió Kommunista Pártja pénzén. Meg aztán egyszer VBA is hosszasan kifejtett valamit, aminek lényege az volt, a baloldali szónak Nyugaton azért más a hangzása. Olyan haladó meg jófej. Hát persze.

És közben igazságtalan vagyok egy kicsit, hogy pont e könyv kapcsán tör ki belőlem az állat, A Granta legjobb riportjai című könyvvel tulajdonképpen semmi bajom sincs, ez egy egészen jó könyv, mint az Osiris-kiadványok általában; egyik legjobb kiadónak tartom, az újságírás-sorozatot a Nyilvánosság Klubbal közösen művelik.

A Granta egy derék angliai folyóirat - persze baloldali folyóirat. Szokott riportokat közölni, ebbe a kötetbe azok kerültek, amik akkor, momentán, legjobbaknak találtattak (külön csemege: le Carré is ír bele egy riportot, vagy talán portrénak mondanám, egy botcsinálta svájci kémről; a kínai riport pedig egyenesen kiváló).

És miért van mégis az, hogy időnként kivert a verejték? Talán azért, mert a riportok egy részét az MSZMP KB - meg a Munkáspárt - is kiadta volna: nyugatiak, mégis haladó szemléletűek. De. Azért a Granta szerzőinek jelentős része nem hülye: az a derék angol fiatalember, aki sztálinistaként utazott a vietnami háborúba, Saigon eleste után pár hónappal egy kicsit kiábrándul a sztálinizmusból. Egy kicsit. Mert másrészről a vietnami nép függetlensége számára nagy dolog: igaz, hogy a kommunisták győzelmük után átneveltek, gyilkoltak meg etették a szart mindenkivel, de legalább szabad és független országban tették ezt. Ettől a vietnamiak persze magukhoz nyúltak. A derék angol fiatalember meg összecsomagolt és hazautazott. Hogy mondjam, hogy ne sértsek meg senkit: a nyugati balosok előszeretettel máséval verték a csalánt. Bár végig ellendrukkerként - amit, váljék becsületére, nem is titkolt - szenvedett szegény, de mégsem Észak-Vietnamból tudósított.

Vagy a másik kedvencem, a panamai riport. Ott például ezt az idézetet találtam: "A Panamai Egyetem szerencsére egészen más benyomást tett rám, mint a Marriott Park Caesar. Nagy, csúf, piszkosfehér betonépületek, kívül-belül olyan, mint egy tanulás céljára létrehozott gyár. De az épületeket sűrű növényzet övezi, és árnyas, árkádos folyosók kötik össze őket, a gyerekek pedig okosak és rosszul öltözöttek - egyszóval az egész hely pompás." (Martha Gellhorn: Panama megszállása)

Okádni lehet tőle, olyan jó, a panamaiak imádhatták. Az amerikai kormánnyal annyira kritikus újságíró olyan jól érzi magát, hogy minden panamai jófej nacionalista kijelentését készpénznek veszi. Kábítószer van az egyetemen?, kérdez keresztbe bátran. Hová gondol, elvtársnő. De most tényleg, nem gondolom azt, hogy az USA kormánya tévedhetetlen lenne, vagy hogy soha nem lettek volna piszkos üzelmei, meg ott a CIA meg az NSA, meg gyilkosokat is támogattak, de azért nehogy má´ az legyen: Panamában nagyon jól ment minden, csak az amerikaiak belerondítottak.

Ami szar, az szar.

De mindez nem számít, tényleg, túl vagyunk rajta, kár a szót vesztegetni. A Granta riportjainak nagy része érdekes olvasmány. Nosztalgiázásra is alkalmas.

Osiris Kiadó, 1996, 315 oldal, 980 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.