Film: Állati szinten (Schilling Árpád: Nexxt)

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/45. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Már a premier előtt támadások érték" - hirdeti a forgalmazó büszkén filmjéről. A Bárka színházbeli előadások után a film még inkább azokra az éveinkre emlékeztet, amelyeket összetévesztettünk

"Már a premier előtt támadások érték" - hirdeti a forgalmazó büszkén filmjéről. A Bárka színházbeli előadások után a film még inkább azokra az éveinkre emlékeztet, amelyeket összetévesztettünk a hatvanasokkal. Ráadásul behozhatatlan késésben is van, hiszen kétezeregyben csodálkozik rá a show-business visszásságaira, s ostorozza a "minden eladó" elvét és gyakorlatát. Hatásvadászatról egyetlen leosztás mellett érdemes gondolkodni: ha a fegyver az egyes szám első személynél van - moralizálásnak másképp nincs helye. Természetesen eladó minden egy műfajnál, amelynek a neve: kereskedelmi televíziózás. Kritikusainak csak az fájhat, hogy ember mivoltuknak épp a legrondább aspektusát szolgálják ott ki.

A darab központi beszédtémája még az élvezet és a fájdalom, valamint e kettő közös ügyletei. Ezzel nem lehet elkésve, a kérdésnek nincs idővetülete. Vakmerőség hozzányúlni, de gyávaság kikerülni. Illendő mégis az utóbbit választani, ha az előbbihez hiányzik az alázat, és csak vagdalkozásra futja. Álszent mindaz a megközelítés, amely a gonoszt minőségként és nem szituációként értelmezi. Amely gonoszok (kicsinyesek, felszínesek, élvezkedők, gyilkosok) számára állandó halmazt kreál. Egyeseket befogad, másokat kirekeszt, és ha feltételez is átjárást, azt lényegi változáshoz köti. Téved az a felfogás, amely a konzummédia hiénatermészetéről beszél, igazabbat szól, amelyik a nézőt is beleérti; legközelebb a lényeghez az kerül, amelyik nem ismer kívülállót.

A Schilling Árpád rendező által filmre rémálmodott cselekmény televízió a moziban, annak előrevetítése, mi történik, ha egy tévéműsort engednek elmenni a végső határig. A fiktív műsor címe Nexxt, sor kerül benne megtért és bűnbánatot gyakorolt egykori bűnelkövetők kései megalázására, bejátszás segítségével bepillanthatunk a vendégnek hívott és akként tisztelt pszichopata sorozatgyilkos szorgos mindennapjainak legsikerültebb pillanataiba, ahogy amúgy a televízióban láthatjuk. De hogy az alkotók elítélik mindezt, azt csak abból érzékeljük, hogy az ötletet dokumentarista jelleggel filmre vitték, ahelyett, hogy szinopszisként felajánlották volna valamelyik csatornának.

Udvaros Dorottyának nagyon jól áll a Frau Plastic Chicken, az agresszív show-woman szerepe, különösen hiteles, ahogyan a túláradó szexualitás hirtelen megvonásával időnként érzelemsteril hím-nős állapotba csap át. Mucsi Zoltán játssza a becserkészett áldozatot, akinek kárán örvendhet ország-világ. És ő erős rutint mutatva hurcoltatik, gyötörtetik, ég ki és un életet. Bodó Viktor fiatalnak és jól fésültnek tűnik korunk sztárjához, a sorozatgyilkoshoz képest, még akkor is, ha a valóság helyett a thrillereké a viszonyítási alap (kénytelenek vagyunk ezzel beérni, filmvásznon kívül az igényekhez mérten aggasztóan ritkán sorozatgyilkolnak).

A film egyetlen célja lemásolni a klasszikus, totális tévéshow-t. Ez olyan jól sikerül, hogy szinte vágyat teremt az irányba, hogy ezentúl a Marsi Anikó után mindig Frau Plastic Chicken jöjjön, ezzel némiképp elvétve a kitűzött célt. Nem árt pedig, ha a mozi okosabb a közönségénél. A Nexxt előrángatja belőlünk az állatot, majd unottan hátat fordít: küzdjünk meg vele magunk. Megmondom, hogyan küzdünk: befogjuk a szemünket. A filmszemle után állítólag negyvenpercnyi anyagot vágtak ki a brutálisabb jelenetekből a felzúdulás hatására. Nem tudni, mi lehetett azokon a kockákon, ha még mindig hosszú percekig nézhetjük, ahogy embereket módszeresen kínoznak, egyiküknek plexicsövön át patkányt vezetnek a vaginájába. Gyomorforgató; ez nem az a cél, ami szentesítene egy ilyen eszközt. Valószínűleg szükségünk van a tudásra, hogy ilyesmi létezik, a látványára nem biztos. Miképpen egyház, filmszínház se büntessen, ha feloldozni nem képes.

A mű látványtervezői, technikai, produceri bravúr, de nem mozdultunk tapodtat se, hiányzik a karikatúra definiáló eleme: a módosítás. Nehéz lehet egy műfajt ilyen vagy olyan színben beállítani, ha megmaradunk annak keretei között. Ezt mutatja a hiperrealizmust szolgáló nagyszámú, civilnek tűnő szereplő felléptetése. Mintha a testőrt testőr, az asszisztenst asszisztens játszaná. Felvetődik a kérdés, hol kezdődik a művészet? Azaz film maradna-e a Nexxt, ha Frei Tamás átvenné a főszerepet?

Kempf Zita

Nexxt; 2001, magyar, 87 perc; rendezte: Schilling Árpád; fényképezte: Nagy András; szereplők: Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, Bodó Viktor, Terhes Sándor; forgalmazza az InterCom

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/45. (11. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...