Film: Apa csak egy sincs (Pavel Csuhraj: A szélhámos)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/34. (08. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A világ hozzánk legközelebb eső táján, az Elbán innen kialakulóban van egy újfajta filmtípus. Attól tartok, nem rokonszenves, de valószínűleg tipikus, és itt az ideje, hogy valaki erről írja a szakdolgozatát.

A világ hozzánk legközelebb eső táján, az Elbán innen kialakulóban van egy újfajta filmtípus. Attól tartok, nem rokonszenves, de valószínűleg tipikus, és itt az ideje, hogy valaki erről írja a szakdolgozatát.

Visszatekintő, történelmi vagy valóságfeltáró filmekről van szó, első darabjaik mondjuk nagyjából az Eső előtt idején születtek, később a Koljával bizonyosodott be, hogy nem lehetnek rosszak, ha már egyszer olyan sokan nézik meg őket, sőt díjakat is kapnak; és most A szélhámos azt mutatja: e típus él, virágzik, és távol van a kipusztulástól.

Nagy tehetséggel, műgonddal, esetleg tapasztalattal elkészített, hazug, álságos filmek ezek. Alkotóik úgy tesznek, mintha belülről, a megélt és megszenvedett tapasztalat segítségével mutatnának meg/be valamit, valahogy mégis külsődlegesek, távolságtartók maradnak. Finomkodnak. Ahogy egy barátom mondaná: még a témájukat is kesztyűvel fogják meg. Pedig az ott hever az ő utcájukban, csakhogy ezekbe az utcákba e filmek készítői nem merészkednek be. Exportra dolgoznak. Ezért van még egy biztos jel, mely könnyen azonosíthatóvá teszi az ilyen filmeket: az Oscar.

A szélhámos (szlavofileknek: A tolvaj) tipikus darabja ennek az áramlatnak. Beszámoló egy szomorú világról, ahol apák és gyökerek nélkül nőnek fel a gyerekek, kínjukban hazug álapákat választanak (Sztálint vagy egy szélhámost), hogy aztán természetesen keservesen csalódjanak bennük, és végül ottmaradjanak vigasz, kárpótlás, magán- és történelmi happy end nélkül, kifosztva. Nincs talán ennél szomorúbb és tipikusabb orosz történet.

A kegyetlenség, a magány, a kiszolgáltatottság képei gyomorfacsaróak - még ebben a filmben is. A giccs sosem téveszt célt, csak rövid távú. Itt is csak átmeneti, röptében lehatásvadászott, nem több.

Mert a tolvajt, a kisstílű hazugot az Antonio Banderasra adott orosz válasz játssza, és nem is igyekszik ennél többet nyújtani. A megcsalt nő szlávos, jól ápolt, naiv szépség, a gyermek pedig olyan, hogy már csak egy kutya vagy fóka hiányzik mellőle. A katonatiszt zsivágósan zsúfolt vonaton akad össze a leányanyával. Nem nagyon szeretnek egymásba, de összeállnak: a nő férjet, családot szeretne álmodozni, a kisfiú erős, oltalmazó példaképre vágyik, a férfinak pedig segítségre van szüksége ahhoz, hogy olcsó hazugságaival kifoszthasson néhány csúf orosz társbérletet.

Esztétikusra fényképezett a nyomor, szépen szomorú, nagyzenekarral aláfestett a halál; a gonoszok farkaskutyával járnak, a részegek dülöngélnek, a történetről magáról pedig csak annyit, hogy az elején, már az első jelenetben feltűnik egy pisztoly, hogy éppen másfél óra múlva nagyot, szimbolikusat dördülhessen.

Mire való, vagy pontosabban, mi haszna van belőle azoknak, akik túl- és átélték az elmúlt évtizedeket Oroszországban? Ha a kézenfekvő választ (semmi) leszámítjuk, még akkor sem túl vigasztaló, ami marad: legfeljebb annyi, hogy mélyebben, átéltebben, szenvedélyesebben képesek érteni és továbbmondani ezt-azt az őket körülvevő felfoghatatlan világból. Pokolra mentek, és most dudálhatnának - ez megérhetné.

Az ifjabbik Csuhraj viszont inkább marslakóként, kíváncsi idegenként néz vissza: filmjéből tökéletesen hiányzik a személyesség, a saját megrendülés, így aztán a tragédiából is legfeljebb felszínes szépelgés marad. Ahol nincs katarzis, oda befurakodik a pátosz. A díjkiosztó bizottságok tagjai pedig, úgy látszik, megfeledkeztek arról, mi a különbség e kettő között: elég volt nekik annyi, hogy a film végén sírva fakadhattak.

Deutsch Andor

Vor, 1997; írta és rendezte: Pavel Csuhraj; fényképezte: Vlagyimir Klimov; szereplők: Vlagyimir Maskov, Jekatyerina Rednikova, Misa Filipcsuk; forgalmazza a Budapest Film

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/34. (08. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...