Társadalomrajz, melodráma, kosztümös történelmi s nem utolsósorban tézisdráma, ez mind (vagy mindből valamennyi). A zsáner hozzávetőleges belövésénél fontosabb azonban, hogy ez egy felnőttfilm, felnőtt nézőkhöz szól felnőtthangvételben, ami kiveszőben van a moziból. Pironkodva merem csupán felvetni, hogy a mozgókép a szent szórakoztatáson kívül talán arra is való, hogy a közösség fontos dolgait közvetítse átélhető formában, mert ebből bizony kilóg Lukács György Marx piros zoknijába búj-tatott lólába. Szégyenemet enyhíti, hogy Mike Leigh nagyon tud filmet csinálni, így a Vera Drake-nek semmi szüksége ideológiai támasztékra. (Tényleg csak a vicc kedvéért: mi lenne, ha egyszer "rossz ügyben" szólalna föl?) Az 1993-as Mezítelenül óta itthon is folyamatosan (többé-kevésbé; mi lett pl. legutóbb a Topsy-Turvyvel?) követhetjük a brit rendező pályáját, és nem lehet okunk panaszra: a Titkok és hazugságok, a Két angol lány, a Minden vagy semmi sorozata bizonyítja, hogy nem enged a negyvennyolcból.
Most ismét együtt vannak legszebb erényei: valóságismeret, társadalmi érzékenység és szolidaritás egyfelől, kidolgozott történet, figyelem a részletekre, dramaturgiai érzék, remek színészválasztás másfelől. A Titkok és hazugságokat idéző széles keresztmetszet a proliktól a legfelső osztályokig mutatja meg a társadalmat - a csúcson trónolók talán panoptikumfiguráknak látszanak, de a középső szintek nagyon is finoman rétegzettek és élesen kirajzoltak. A képet tovább árnyalja a történelmi jelleg, hiszen 1950-et írunk, Anglia még nem állt talpra a háború után, jegyrendszer van és áruhiány, össznépi sport a feketézés, és még repedések sem mutatkoznak a társadalmi csoportok már-már kasztszerűen merev skatulyáin.
Az ötven körüli(nek tűnő) Vera úri házaknál takarít, a második műszakban a családról - beteg anya, férj és két nagy gyerek - gondoskodik, és nagyjából ugyanezt teszi a "szabad idejében": elesetteket gyámolít háztartási segítséggel, jó szóval, és az elmaradhatatlan, minden bút-bánatot, bajt, betegséget orvosló teával (úgy is mint korfestő elemmel). A teához először is vizet kell forralni, akárcsak az angyalcsináláshoz, így a magzatelhajtás szinte természetes kiterjesztése Vera gyámolító tevékenységének. Minden felhajtás nélkül, egyszerű konyhai eszközökkel - szappan, sajtreszelő, gumicső, fertőtlenítő - dolgozik, és már túl vagyunk néhány angyalon, mire felneszelünk, hogy is megy ez, mennyit kér és mikor teszi el a pénzt. A rendező jó érzékkel éppen ezen a ponton látja elérkezettnek az időt a dolog tisztázására: Vera nem kér és nem kap pénzt, sőt arról sem tud, hogy régi barátnője, a közvetítő 2 guinea-t (újabb korfestő elem: kb. 1970-ig használt angol fizetőeszköz, valamivel többet ért, mint a font) szed be a megesettektől.
A férfiak háborús traumákkal élnek együtt (normandiai mészárszék, burmai hadifogság, izraeli protektorátus), amelyeket még egymással is nehezen osztanak meg. A másik oldalon ott vannak a "női bajok", amelyek nem ismernek osztálykorlátokat: az úrilányt ugyanúgy kétségbe ejti a nem kívánt terhesség (egy szokványos "date rape" után), mint a hadirokkant férj mellett güriző hétgyerekes anyát, az afrikai bevándorlót vagy a prostituáltat. De ha egyformán kapják is be a legyet, nagyon másként köpik ki. Abortuszt végeztetni ugyan nem szabad, de lehet. A gazdagoknak saját kiskapujuk van, amin persze drága és kellőképp körülményes átjutni, de onnantól már decens, steril és makulátlanul törvényes az ügy. A proliknak marad az angyalcsinálás. Mike Leigh tud valamit, amitől mindannyiszor leesik az állam. Apróságnak tűnhet, de nem az: eligazítani a nézőt, mennyit ért a fizetőeszköz 1950-ben. Úri magzatot 150 fontért hajtanak el, prolit 2,10-ért. Vera Drake 50 font óvadék ellenében védekezhet szabadlábon. De mennyi az annyi? Leigh a történet egy-egy pontján beszúrja, hány doboz cigit ér egy nejlonharisnya, mibe kerül egy kiló cukor. De ott kerülünk igazán képbe, amikor megtudjuk, mennyibe fáj a kor csúcsmosógépe: 25 font. A terhességtől szabadulni vágyó gazdag lány tehát hat mosógép árát pengeti ki a törvényesség látszatáért; Drake-ék munkáscsaládja két olyan mosógép árát teszi le óvadékként, amiből egyet sem engedhetne meg magának.
Tézisdrámát emlegettem, de nem az a tézis, hogy tessenek már engedélyezni az abortuszt, ami Nagy-Britanniában, ahogy a demokráciák legtöbbjében, amúgy sem tilos. Mike Leigh nem a nyitott kaput döngeti, és nem is a sötét múlt fölött akar ítéletet mondani. Az ötvenes évek nem volt olyan régen, mégis úgy tekintünk rá, mint letűnt történelmi korra, s nem is jogtalanul, ha azt vesszük, mennyi minden változott azóta. Mi minden, amit akkor változhatatlannak, örök érvényűnek és egyedül üdvözítőnek hittünk. Ma sem vagyunk másképp a jelenlegi értékeinkkel, saját világunkba zárva, amelyből nemhogy kilépni, de kinézni sem akaródzik. Verát imádja a férje, nem győz hálát adni a sorsnak, hogy ilyen felesége van, a bajban is kitart mellette, de nem érti, miért tette, amit tett. Verát imádja a fia, most mégis eltaszítaná, mert nem érti és nem is akarja megérteni - miközben, és nem mellesleg Sid a kortársaival jelentős "beszállítója" az angyalcsináló iparágnak, de a selyemharisnyáért megdöntött lányok és az illegális abor-tuszok között ugyanúgy nem lát kapcsolatot, mint egyes nomád törzsek férfiai a nemzőszervük és az utódaik között. A női szolidaritás egy zárt világban működik, amelynek majdhogynem olyan természetes része a magzatelhajtás, mint a szerelem, a házasság és a gyermekáldás. Az iskolázatlan és távolról sem szent Vera Drake elnémul és megbénul a törvény, a hivatalos társadalom képviselőivel szemben: pontosan tudja, hogy amit tett, az tilos, bűnös, sőt veszélyes, de azt is tudja, hogy nem volt más választásuk.
A kosztüm álcájában, egy letűnt kor sima leple alatt, áttételesen és felnőtt módra, Vera Drake valóságos családi és társadalmi drámájában a saját hétköznapjaink morális kérdéseivel szembesülünk.
Bori Erzsébet
Az SPI bemutatója
