A már-már áttekinthetetlen kortárs elektronikus zenei színtér bőséggel ontja a maradandó alkotásokat, de Tim Hecker Mirages és Brian Lustmord Carbon/Core című albuma igazán kitüntető figyelmet érdemel. Mindkét esetben többről beszélhetünk magával ragadó zenénél: Hecker és Lustmord egészen különös világot épített fel.
A Montrealban élő Tim Hecker politikaelméletet tanul a Concordia Egyetemen, de főként a helyi zenei élet meghatározójaként ismert. Zenéjét leginkább a laptopjával már Magyarországon is többször felbukkanó bécsi Christian Fennesz lemezeivel rokonítják. A heckeri mixtúra alapja a gitár és a zongora, pontosabban a hagyományos gitár- és zongorajáték eltorzítása és újjáépítése, az elektronikus műfajok bevált receptje, a rekontextualizáció szerint. Nem véletlen, hogy tíz kedvenc lemeze között egy Fugazi-albumot és a feledhetetlen Twisted Sister Stay Hungryját is megemlíti, mint ahogy az sem, hogy az utóbbi évek egyik legüdítőbb gitárcsemegéjének, az Isis Oceanic albumának remixlemezén is szerephez jutott. A nagy rockikonok előtti tiszteletadását a My Love Is Rotten To The Core című kislemezével tudta le: az EP Van Halen-riffek, -gitárszólók, -koncertfelvételek és -interjúrészletek 25 perces kollázsa.
Az igazi elismerést azonban a - kacskaringós életútját meghatározó - hondurasi utazásához kötődő Radio Amor albuma hozta meg 2003-ban. A Radio Amor főhőse Jimmy, a fél életét a tengeren töltő halász, akinek ilyenkor egyetlen kapcsolata marad a civilizációval: a zsebrádiója. Hecker bámulatba ejtő pontossággal ragadja meg az egyedüllét vagy éppen a vágyakozás regisztereit, miközben mélyre hangolt billentyűfutamokkal megeleveníti a tenger hullámzását, disz-szonáns hangsorokkal, véletlenszerű zajfoszlányokkal utalva Jimmy vételi nehézségeire.
A Mirages nyitószámát (Acéphale) például saját bevallása szerint egy Blur-gitármintára építette fel: persze olyan felismerhetetlenné alakítva, hogy némely recenzens már a death metal hangzásának megjelenését ünnepelte zenéjében. Ez a tágan értelmezhetőség szerencsére ismét egységes atmoszférával párosul, bár ezúttal nem beszélhetünk (Jimmyéhez hasonló) kerettörténetről. Egymást követik a tiszta harmóniák (Celestina) és az elfojtott, visszhangszerű dallamok (Neither More Nor Less), de a két hosszabb záró-tételben (Balkanize-You, Incurably Optimistic) bontakozik ki igazán a Mirage esszenciája, a különböző eredetű hangfoszlányok varázslatosan egyedi birodalma.
H
Lustmord (polgári nevén Brian Williams) világa sem kevésbé egyedi, csak varázslatos helyett inkább túlviláginak mondható. A walesi származású művész még a nyolcvanas években kezdte a szakmát, olyan bandákban, mint a Nurse With Wound vagy a Throbbing Gristle. Pályafutása során videojátékok (többek között a Doom 3), filmek (Underworld, A holló) és tévéreklámok hangmérnökeként, zenei szerkesztőjeként is dolgozott.
A dark ambient műfaját megalapozva - és a későbbiekben tántoríthatatlanul képviselve - Lustmord néven 1983 óta ad ki lemezeket. Ezek közül zeneileg kiemelkedik a Robert Richcsel közösen jegyzett, a Tarkovszkij-film által inspirált Stalker album, de említésre méltó a 2002-es Zoetrope is. Az azonos című rövidfilm Kafka Fegyencgyarmaton című novelláján alapul: ennél a párhuzamnál keresve sem található pontosabb jelző Brian Williams munkáinak bemutatására. A kafkai parabolák elidegenedett világa, a tudatalatti és a valóság közti ellentét elmosása rendre megjelenik a lemezein; bár tavaly nyáron némi kitérőt jelentett - és kissé félresikerültté is vált - a Melvins-koprodukcióban készült Pigs of the Roman Empire.
A Carbon/Core megint csak konkrét felkérésre készült. A Happy Pencil elnevezésű képzőművészeti csoportosulás gondolta úgy, hogy látomásainak hangillusztrálására Brian a legalkalmasabb, így született meg a weboldal (www.happypencil.com) kísérőzenéje, és ennek kiterjesztett változataként a Carbon/Core album. Nincsen ezen csodálkoznivaló: absztrakt, néhol egészen perverz ötletek jellemzik a "boldog ceruzák" műalkotásait. Alienekre emlékeztető torzszülöttek, meghatározhatatlan fajú és nemű lények kavalkádja, megkoronázva egy asztali háttérként is lementhető képpel (Rubber Cow): a gázmaszkot viselő, magas sarkú csizmapatáin dominaként pózoló tehén latexfetisiszták számára elragadó, másoknak ironikus látvány lehet. A képek nézegetése közben bebocsátást nyerhetünk a lustmordi hangeffektusok világába, a hallottakat a menük önálló használata során pedig akár magunk is szerkeszthetjük.
Tim Hecker és Brian Williams zenéje nem tartozik a könnyen befogadható darabok közé. Azzal nyújtanak különleges élményt, hogy önmagukban töredékes elemekből, vízcsobogásból, lávaömlésből vagy éppen eltorzított templomi kórusból alkotnak tökéletes folyamatzenét. A hirtelen alámerülés azonban veszéllyel járhat: akár szorongást is kelthet a szembesülés könyörtelenül megnyíló privát univerzumunkkal.
Kiss Tibor
Alien8 Recordings, 2004; Happy Pencil, 2004
