Lemez: Privát univerzum (Tim Hecker: Mirages; Lustmord: Carbon/Core)

  • Kiss Tibor
  • 2005. január 27.

Zene

A már-már áttekinthetetlen kortárs elektronikus zenei színtér bõséggel ontja a maradandó alkotásokat, de Tim Hecker Mirages és Brian Lustmord Carbon/Core címû albuma igazán kitüntetõ figyelmet érdemel. Mindkét esetben többrõl beszélhetünk magával ragadó zenénél: Hecker és Lustmord egészen különös világot épített fel.

A már-már áttekinthetetlen kortárs elektronikus zenei színtér bőséggel ontja a maradandó alkotásokat, de Tim Hecker Mirages és Brian Lustmord Carbon/Core című albuma igazán kitüntető figyelmet érdemel. Mindkét esetben többről beszélhetünk magával ragadó zenénél: Hecker és Lustmord egészen különös világot épített fel.

A Montrealban élő Tim Hecker politikaelméletet tanul a Concordia Egyetemen, de főként a helyi zenei élet meghatározójaként ismert. Zenéjét leginkább a laptopjával már Magyarországon is többször felbukkanó bécsi Christian Fennesz lemezeivel rokonítják. A heckeri mixtúra alapja a gitár és a zongora, pontosabban a hagyományos gitár- és zongorajáték eltorzítása és újjáépítése, az elektronikus műfajok bevált receptje, a rekontextualizáció szerint. Nem véletlen, hogy tíz kedvenc lemeze között egy Fugazi-albumot és a feledhetetlen Twisted Sister Stay Hungryját is megemlíti, mint ahogy az sem, hogy az utóbbi évek egyik legüdítőbb gitárcsemegéjének, az Isis Oceanic albumának remixlemezén is szerephez jutott. A nagy rockikonok előtti tiszteletadását a My Love Is Rotten To The Core című kislemezével tudta le: az EP Van Halen-riffek, -gitárszólók, -koncertfelvételek és -interjúrészletek 25 perces kollázsa.

Az igazi elismerést azonban a - kacskaringós életútját meghatározó - hondurasi utazásához kötődő Radio Amor albuma hozta meg 2003-ban. A Radio Amor főhőse Jimmy, a fél életét a tengeren töltő halász, akinek ilyenkor egyetlen kapcsolata marad a civilizációval: a zsebrádiója. Hecker bámulatba ejtő pontossággal ragadja meg az egyedüllét vagy éppen a vágyakozás regisztereit, miközben mélyre hangolt billentyűfutamokkal megeleveníti a tenger hullámzását, disz-szonáns hangsorokkal, véletlenszerű zajfoszlányokkal utalva Jimmy vételi nehézségeire.

A Mirages nyitószámát (Acéphale) például saját bevallása szerint egy Blur-gitármintára építette fel: persze olyan felismerhetetlenné alakítva, hogy némely recenzens már a death metal hangzásának megjelenését ünnepelte zenéjében. Ez a tágan értelmezhetőség szerencsére ismét egységes atmoszférával párosul, bár ezúttal nem beszélhetünk (Jimmyéhez hasonló) kerettörténetről. Egymást követik a tiszta harmóniák (Celestina) és az elfojtott, visszhangszerű dallamok (Neither More Nor Less), de a két hosszabb záró-tételben (Balkanize-You, Incurably Optimistic) bontakozik ki igazán a Mirage esszenciája, a különböző eredetű hangfoszlányok varázslatosan egyedi birodalma.

H

Lustmord (polgári nevén Brian Williams) világa sem kevésbé egyedi, csak varázslatos helyett inkább túlviláginak mondható. A walesi származású művész még a nyolcvanas években kezdte a szakmát, olyan bandákban, mint a Nurse With Wound vagy a Throbbing Gristle. Pályafutása során videojátékok (többek között a Doom 3), filmek (Underworld, A holló) és tévéreklámok hangmérnökeként, zenei szerkesztőjeként is dolgozott.

A dark ambient műfaját megalapozva - és a későbbiekben tántoríthatatlanul képviselve - Lustmord néven 1983 óta ad ki lemezeket. Ezek közül zeneileg kiemelkedik a Robert Richcsel közösen jegyzett, a Tarkovszkij-film által inspirált Stalker album, de említésre méltó a 2002-es Zoetrope is. Az azonos című rövidfilm Kafka Fegyencgyarmaton című novelláján alapul: ennél a párhuzamnál keresve sem található pontosabb jelző Brian Williams munkáinak bemutatására. A kafkai parabolák elidegenedett világa, a tudatalatti és a valóság közti ellentét elmosása rendre megjelenik a lemezein; bár tavaly nyáron némi kitérőt jelentett - és kissé félresikerültté is vált - a Melvins-koprodukcióban készült Pigs of the Roman Empire.

A Carbon/Core megint csak konkrét felkérésre készült. A Happy Pencil elnevezésű képzőművészeti csoportosulás gondolta úgy, hogy látomásainak hangillusztrálására Brian a legalkalmasabb, így született meg a weboldal (www.happypencil.com) kísérőzenéje, és ennek kiterjesztett változataként a Carbon/Core album. Nincsen ezen csodálkoznivaló: absztrakt, néhol egészen perverz ötletek jellemzik a "boldog ceruzák" műalkotásait. Alienekre emlékeztető torzszülöttek, meghatározhatatlan fajú és nemű lények kavalkádja, megkoronázva egy asztali háttérként is lementhető képpel (Rubber Cow): a gázmaszkot viselő, magas sarkú csizmapatáin dominaként pózoló tehén latexfetisiszták számára elragadó, másoknak ironikus látvány lehet. A képek nézegetése közben bebocsátást nyerhetünk a lustmordi hangeffektusok világába, a hallottakat a menük önálló használata során pedig akár magunk is szerkeszthetjük.

Tim Hecker és Brian Williams zenéje nem tartozik a könnyen befogadható darabok közé. Azzal nyújtanak különleges élményt, hogy önmagukban töredékes elemekből, vízcsobogásból, lávaömlésből vagy éppen eltorzított templomi kórusból alkotnak tökéletes folyamatzenét. A hirtelen alámerülés azonban veszéllyel járhat: akár szorongást is kelthet a szembesülés könyörtelenül megnyíló privát univerzumunkkal.

Kiss Tibor

Alien8 Recordings, 2004; Happy Pencil, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.