Film: Csillagtúra (Buzás Mihály: A kis utazás)

  • - legát -
  • 2000. október 19.

Zene

Tíz éve, hogy a vörös csillagok lekoptak az égről, tíz éve új a rendszer - megszokhattuk, belejöhettünk volna, de nem: a magyar demokrácia még mindig túl súlyos falat ahhoz, hogy bárki könnyedén megeméssze. A szocializmus azonban már történelem - "a múlt ködébe vész" -, afféle könnyű préda. Nyelhetjük vígan, mint kacsa a nokedlit, azt gondoljuk: átlátjuk, értjük, tudjuk, miközben csupán a kollektív amnézia dolgozik, amikor minden rosszat elfelejtünk. A rendszerváltás előtti idők elfajultak az édes-bús nosztalgia irányába, a háromhatvanas kenyér és Kádár nagyapó felemlegetésébe, dühös sóhajokba, és úgy tűnik, a korszak himnusza már régen nem valami pattogós munkásmozgalmi dal, hanem a Csak a szépre emlékezem.
Tíz éve, hogy a vörös csillagok lekoptak az égről, tíz éve új a rendszer - megszokhattuk, belejöhettünk volna, de nem: a magyar demokrácia még mindig túl súlyos falat ahhoz, hogy bárki könnyedén megeméssze. A szocializmus azonban már történelem - "a múlt ködébe vész" -, afféle könnyű préda. Nyelhetjük vígan, mint kacsa a nokedlit, azt gondoljuk: átlátjuk, értjük, tudjuk, miközben csupán a kollektív amnézia dolgozik, amikor minden rosszat elfelejtünk. A rendszerváltás előtti idők elfajultak az édes-bús nosztalgia irányába, a háromhatvanas kenyér és Kádár nagyapó felemlegetésébe, dühös sóhajokba, és úgy tűnik, a korszak himnusza már régen nem valami pattogós munkásmozgalmi dal, hanem a Csak a szépre emlékezem.

A nyolcvanas évek elején járunk, magyar kamaszok ólálkodnak egy keletnémet építőtáborban, ennyi a történet. A helyszín már-már szimbolikus, hiszen kevés abszurdabb képződményt találhatunk a szocialista terepasztalon, mint magát az építőtábort, ezt a nevelési célzattal létrehozott nagy kamut, ahol teljesen fölösleges munkát végeztek és többet ártottak, mint használtak az ott sertepertélők, ahol minden látszólagos volt, és csupán egyetlen - igaz, hivatalosan ki nem mondott, még csak az hiányzott volna! - dolog lehetett a vezérlő csillag: a kamaszbacchanália, az első csók, az első cigi, az első berúgás. Az építőtábornak azonban más "haszna" is akadt: az ifjak megtanulhatták, valójában mit is jelent a létező szocializmus: lapítást, sunyulást, szarkeverést.

A kis utazásban - noha egyértelműen tetten érhető ez a tömény hazugság - a korszak sztereotípiáinak (vasárnapi autómosók; 1,10 Ft egy sajtos roló; a komcsi lányát Volgával hozzák-viszik stb.) felsorakoztatása viszi el a "balhét", ettől lehet szeretni, és ettől lehetnek fenntartásaink. Ráadásul a dialógus, a zene, a hangulat, mind-mind a korabeli ifjúsági filmeket idézi, Pálos György felvételei pedig bravúrosan, szinte egy az egyben rekonstruálják a korszak színeit. Buzás és társai - a Közgáz Vizuális Brigád frontharcosai - lelkesen vetették bele magukat a szellemidézésbe, saját ifjúságuk harsány epizódjaiból merítettek, annyi szent. Meggyőződésem, hogy minden nehézség ellenére eszméletlenül jól szórakoztak a forgatás ideje alatt, valahogy lejön ez derű még akkor is, ha a kész mű egyáltalán nem tekinthető vidám filmnek.

Persze mindezt nevezhetnénk a már emlegetett "csak a szépre emlékezem" jófejeskedésbe csomagolt változatának is - különösen, mert a forgatókönyv nem tűnik igazán átgondoltnak -, de mégsem lehetünk ennyire szigorúak. Már csak azért sem, mert a mozi profi és vállalható - készítőinek célja, a nyolcvanas évek szellemének megidézése maradéktalanul teljesül -, pedig alig pénzekből készült, többnyire amatőr szereplőkkel, bár ez egyáltalán nem látszik az alakításokon. Arról nem is szólva, hogy a "gyerekszereplők", akik civilben a szentesi gimnázium drámatagozatosai, olyan hitelesen tudják eljátszani a húsz évvel ezelőtti kamaszokat, hogy az már-már lenyűgöző.

Lejárt szavatosságú kifejezéssel A kis utazás közönségfilm, ami elsősorban a mai harmincas korosztályt próbálja becsalogatni a moziba. A februári filmszemlén - amikor először volt látható - olyanokat szóltak: kultuszfilm. A nép imádta, ami már csak azért is örvendetes, mert bebizonyosodott, hogy nem csak a közönségfilmnek készülő közönségfilmek már-már állandósult szereplőgárdáját lehet imádni.

Talán éppen ez a siker váltotta ki, hogy film bemutatója egyben egy fesztivál apropójául is szolgál, Kis utazás - Portásország feltámad címmel ugyanis kétnapos rendezvény lesz a hét végén, amiről a szervezők olyanokat írnak: "a mai 30 évesek szelleműzése" meg "generációs leltár".

Mindez rendjén is lenne, ha nem ugrana be a Nagy utazás, arról meg a magát nagynak nevező generáció, akik Cseh Tamás- és Baksa Soós-idézetekkel, összkacsintásokkal és nosztalgiakoncertekkel csináltak majmot magukból.

Mielőtt azonban mi - mai harmincasok - is elkezdünk itt "generációzni", nosztalgiázni és összekacsintani, gondolkodjunk el egy picit azon, hogy kivel és miért is kacsintanánk össze.

- legát -

A kis utazás, színes, magyar, 100 perc; rendezte: Buzás Mihály; operatőr: Pálos György; zene: Végső Zoltán; szereplők: Gyabronka József, Farkas Arnold, Kovács Lehel, Gáspár Imola, Cseszárik Nóra, Dózsa Erzsébet, Bojtár B. Endre, Kovácsy Tibor; a Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.