Film: Elkúrta a szél (Elszállt egy hajó a szélben I-II. )

szerző
- sisso -
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A belvárosi rókajárás az olyan volt, hogy bele kellett tenni a kezeket a zsebekbe, a nemi szerv tájáig lehúzni, és a hegyes orrú cipőket heggyel egymás felé fordítva, csúsztatni a lábakat lassan előre. Most is van ilyen bizonyos mozgásszervi defektusok nyomán, de annak idején, amikor csak divatból, csoport-összetartozásból csinálták, ezért Kex-sleppet vertek a külvárosi fiúk a Kassák Klub előtt. Megannyi ötven körüli faszi meséli hasonló habitusú történeteit két részen át ebben a dokumentumfilmben, amelynek első részét az idei filmszemlén is volt szerencsém látni. Most, mikor a Duna tévében adták, megint nem tudtam levenni róla a szemem, mert páratlan ezeknek az embereknek a jelenlegi nagypolgári életükből fakadó, hipokrita, nosztalgikus infantilitása. Főleg így, hogy - feltehetőleg rendezői utasításra - reprodukálásszerűen kell jeleneteket rögtönözniük, amelyek főszereplője a Kex egykori énekese. A második opus már csak azért is érdekelt, mert annak idején a moziból kiáramló filmszereplők olyan mondatokat engedtek meg maguknak, elhízva és zakóban, mint hogy a mai fiataloknak valószínűleg halvány fogalmuk sincs arról, milyen a "rókaösszetartás". Bezzeg az én időmben-kéim, gondoltam - akik egymással már rég nem tudtok mit kezdeni, de az nem baj önmagában, mert minden nagy generáció ilyen -, lecsekkolom, hogy a folytatásból beárad-e az a bizonyos korhangulat, amit nem tudok meg soha, hogy milyen. És valóban, a másik rész bizonyos értelemben jobb volt az előzőnél.

A belvárosi rókajárás az olyan volt, hogy bele kellett tenni a kezeket a zsebekbe, a nemi szerv tájáig lehúzni, és a hegyes orrú cipőket heggyel egymás felé fordítva, csúsztatni a lábakat lassan előre. Most is van ilyen bizonyos mozgásszervi defektusok nyomán, de annak idején, amikor csak divatból, csoport-összetartozásból csinálták, ezért Kex-sleppet vertek a külvárosi fiúk a Kassák Klub előtt. Megannyi ötven körüli faszi meséli hasonló habitusú történeteit két részen át ebben a dokumentumfilmben, amelynek első részét az idei filmszemlén is volt szerencsém látni. Most, mikor a Duna tévében adták, megint nem tudtam levenni róla a szemem, mert páratlan ezeknek az embereknek a jelenlegi nagypolgári életükből fakadó, hipokrita, nosztalgikus infantilitása. Főleg így, hogy - feltehetőleg rendezői utasításra - reprodukálásszerűen kell jeleneteket rögtönözniük, amelyek főszereplője a Kex egykori énekese. A második opus már csak azért is érdekelt, mert annak idején a moziból kiáramló filmszereplők olyan mondatokat engedtek meg maguknak, elhízva és zakóban, mint hogy a mai fiataloknak valószínűleg halvány fogalmuk sincs arról, milyen a "rókaösszetartás". Bezzeg az én időmben-kéim, gondoltam - akik egymással már rég nem tudtok mit kezdeni, de az nem baj önmagában, mert minden nagy generáció ilyen -, lecsekkolom, hogy a folytatásból beárad-e az a bizonyos korhangulat, amit nem tudok meg soha, hogy milyen. És valóban, a másik rész bizonyos értelemben jobb volt az előzőnél.

Bár Hobónak ott is csak azt sikerült bizonyítania, hogy pátosza nem üdvös, és a programjai közé már simán kiplakátolhatná a Baksa Soós-plágiumesteket is, Balkainak, hogy nála jobban senki nem olvas fel besúgók jelentéseiből, Vető Jánosnak és a többieknek azt, hogy még mindig mennyit tudnak röhögni saját idióta önmagukon, nagy kaszáló mozdulatok kíséretében. Volt, akinek meg csak az jutott, hogy mint deklasszálódott rockzenész éppen ne sírja el magát a hőskor emlékeitől, vagy mint megbölcsült kövület, a Baksa-féle homo ludens jelenséget elemezgesse átlényegülten, helyenként elhalkuló, sőt elcsukló hangon, a távolba meresztve fürkésző tekintetét. Komolyan mondom, talán csak Zazi és Balaskó voltak formában, mint a hetvenes évek után is gondolkodni tudó művészemberek.

A film legjobb pillanatai mégis ide kerültek. Nevezetesen a Rajkék által előadott egyik tragikus klubdélután és egy bizonyos Rajnák nevű barom és klubvezető története, aminek hitelességét segítették a jól összevágott mellékszálsztorik is. Aztán pedig az, amit nem hittünk végig, hogy megtörténhet, magának Baksa Soós Január Hercegnek az aktuális megjelenése. Az pedig azért volt jó, mert megnyugodhattam, hogy ennek a zseniális ötvenéves gyermeknek ott a távoli Berlinben egyáltalán nem történelem a "rókajárás", és nem az van, hogy tesz ő magasról az egykori zenésztársaira, hanem vele folyamatosan történik valami, ezért nem kell még az emlékeiből élnie.

- sisso -

Dokumentumfilm az egykori Kex zenekarról egy aktuális lemezfelvétel kapcsán; rendezte: Kisfaludy András

szerző
- sisso -
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...