Film: Giccsparádé (Patrice Chéreau: Intimitás)

  • 2002. május 16.

Zene

Recenzens bevallja, kétszer próbálkozott e film megtekintésével. Olyannyira igyekezett, hogy ráadásul még a film egyik alapjául szolgáló regényt is elolvasta (Hanif Kureishi: Intimitás; Ulpius Ház, 2001). A szorgalom hiábavalónak bizonyult, Rec. az első alkalommal 20 perc, a másik esetben nagyjából egy óra múltán hagyta el a Toldi mozi nézőterét.
Recenzens bevallja, kétszer próbálkozott e film megtekintésével. Olyannyira igyekezett, hogy ráadásul még a film egyik alapjául szolgáló regényt is elolvasta (Hanif Kureishi: Intimitás; Ulpius Ház, 2001). A szorgalom hiábavalónak bizonyult, Rec. az első alkalommal 20 perc, a másik esetben nagyjából egy óra múltán hagyta el a Toldi mozi nézőterét.

Pedig sokat remélt e filmtől. Hisz van e oly operabarát, ki ne ismerné Patrice Chéreau mérföldkő súlyú Ring-rendezését Bayreuthból? Persze Rec. élhetett volna a gyanúperrel, miután letette Kureishi könyvecskéjét. E munka - jellemző módon világsiker - a középfajú giccs kategóriájának egyik reprezentánsa. Világsikerének titka talán az, hogy manapság éppen ilyen könyvet kell írni a fejlett Nyugaton. A témák az utcán hevernek: a házasság válsága, a főhős szexuális válsága, munkája válsága, a világ válsága, az emlékek válsága, végezetül pedig a válság válsága, mert már a válság is idézőjelbe került, már az sem az igazi - hiszen mégiscsak túl vagyunk már a klasszikus modernség korszakán. Elidegenedés a köbön, de ez valami langymeleg és ornamentikus tökörészésbe csomagolva. Az efféle regények szinte minden alkalommal az obligát maszturbálós jelenetben lövellik ki meritumukat. Ezúttal - az élénk stílus eszközeként - a gyerek is rányit a dárdarázó papára: nicht vor dem Kind!

Ez a jelenet szerepel Chéreau filmjében is. Pokolian kínos az ilyesmit elnézegetni. Nem mintha Rec. prűd lenne, hanem azért, mivel az ilyesmi ábrázolása igényli a legtöbb ízlést. Ha látjuk egy férfi eltorzult arcát, amint vadul reszel a mosdókagyló fölött, miközben át kell éreznünk, hogy miféle morális gondok nehezednek vállára, hogy onanizálása voltaképpen bűnvallomás és önostor, akkor szemlesütve félrenézünk, mivel a rendező a szánkba akar rágni valamit, aminek közös elfogyasztására semmiféle kedvünk.

Aztán az Intimitás sokat emlegetett merészsége. A nyers szex és így tovább. Rec. a legcsekélyebb vakmerőséget sem érezte a jelenetezésben, inkább nosztalgiázott. "h, azok a régi szép, hatvanas évekbéli bergmani baszások, mondjuk egy mozi nézőterén, a Csend elején vagy a Nagyításból a két kis manöken-novícia! Rec. elnézte egy ideig, amint a két jobb sorsra érdemes intim színész (Mark Rylance és Kerry Fox) gyömöszöli egymást a fénymérő előtt, aztán vette a kalapját.

Chéreau filmje azért oly bántó többek közt, mert benne minden ismerős, ezerszer látott. A könyökünkön jön ki a flash back technikával előadott képsor az elhagyott családról: a gyerekek persze pancsolnak a kádban, miközben a főhős bűntudatosan nyújtja oda feleségének a törülközőt. A lerobbant, egykor szépreményű, mára súlyosan retardált beatnik, aki egy John Lennon-fényképet visz magával, mikor végleg bezárja családja mögött az ajtót. És mindez valami oly mélységes humortalansággal, oly misztikusnak szánt, valójában szánalmasan szintetikus aláfestő zenével, oly komoly képpel előadva, hogy Rec. arcát elöntötte a szégyen pírja. De persze Chéreau csak azt csinálta, amit manapság szinte mindenki: a közhely tengeréből próbált új forrást fakasztani végső művészi zavarában és kétségbeesésében.

- csont -

Forgalmazza: Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.