Film: Giccsparádé (Patrice Chéreau: Intimitás)

  • 2002. május 16.

Zene

Recenzens bevallja, kétszer próbálkozott e film megtekintésével. Olyannyira igyekezett, hogy ráadásul még a film egyik alapjául szolgáló regényt is elolvasta (Hanif Kureishi: Intimitás; Ulpius Ház, 2001). A szorgalom hiábavalónak bizonyult, Rec. az első alkalommal 20 perc, a másik esetben nagyjából egy óra múltán hagyta el a Toldi mozi nézőterét.
Recenzens bevallja, kétszer próbálkozott e film megtekintésével. Olyannyira igyekezett, hogy ráadásul még a film egyik alapjául szolgáló regényt is elolvasta (Hanif Kureishi: Intimitás; Ulpius Ház, 2001). A szorgalom hiábavalónak bizonyult, Rec. az első alkalommal 20 perc, a másik esetben nagyjából egy óra múltán hagyta el a Toldi mozi nézőterét.

Pedig sokat remélt e filmtől. Hisz van e oly operabarát, ki ne ismerné Patrice Chéreau mérföldkő súlyú Ring-rendezését Bayreuthból? Persze Rec. élhetett volna a gyanúperrel, miután letette Kureishi könyvecskéjét. E munka - jellemző módon világsiker - a középfajú giccs kategóriájának egyik reprezentánsa. Világsikerének titka talán az, hogy manapság éppen ilyen könyvet kell írni a fejlett Nyugaton. A témák az utcán hevernek: a házasság válsága, a főhős szexuális válsága, munkája válsága, a világ válsága, az emlékek válsága, végezetül pedig a válság válsága, mert már a válság is idézőjelbe került, már az sem az igazi - hiszen mégiscsak túl vagyunk már a klasszikus modernség korszakán. Elidegenedés a köbön, de ez valami langymeleg és ornamentikus tökörészésbe csomagolva. Az efféle regények szinte minden alkalommal az obligát maszturbálós jelenetben lövellik ki meritumukat. Ezúttal - az élénk stílus eszközeként - a gyerek is rányit a dárdarázó papára: nicht vor dem Kind!

Ez a jelenet szerepel Chéreau filmjében is. Pokolian kínos az ilyesmit elnézegetni. Nem mintha Rec. prűd lenne, hanem azért, mivel az ilyesmi ábrázolása igényli a legtöbb ízlést. Ha látjuk egy férfi eltorzult arcát, amint vadul reszel a mosdókagyló fölött, miközben át kell éreznünk, hogy miféle morális gondok nehezednek vállára, hogy onanizálása voltaképpen bűnvallomás és önostor, akkor szemlesütve félrenézünk, mivel a rendező a szánkba akar rágni valamit, aminek közös elfogyasztására semmiféle kedvünk.

Aztán az Intimitás sokat emlegetett merészsége. A nyers szex és így tovább. Rec. a legcsekélyebb vakmerőséget sem érezte a jelenetezésben, inkább nosztalgiázott. "h, azok a régi szép, hatvanas évekbéli bergmani baszások, mondjuk egy mozi nézőterén, a Csend elején vagy a Nagyításból a két kis manöken-novícia! Rec. elnézte egy ideig, amint a két jobb sorsra érdemes intim színész (Mark Rylance és Kerry Fox) gyömöszöli egymást a fénymérő előtt, aztán vette a kalapját.

Chéreau filmje azért oly bántó többek közt, mert benne minden ismerős, ezerszer látott. A könyökünkön jön ki a flash back technikával előadott képsor az elhagyott családról: a gyerekek persze pancsolnak a kádban, miközben a főhős bűntudatosan nyújtja oda feleségének a törülközőt. A lerobbant, egykor szépreményű, mára súlyosan retardált beatnik, aki egy John Lennon-fényképet visz magával, mikor végleg bezárja családja mögött az ajtót. És mindez valami oly mélységes humortalansággal, oly misztikusnak szánt, valójában szánalmasan szintetikus aláfestő zenével, oly komoly képpel előadva, hogy Rec. arcát elöntötte a szégyen pírja. De persze Chéreau csak azt csinálta, amit manapság szinte mindenki: a közhely tengeréből próbált új forrást fakasztani végső művészi zavarában és kétségbeesésében.

- csont -

Forgalmazza: Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.