Tiltott gyermekmunka miatt bírságolták meg a Kelly Family egyik tagját
A német törvények alapján nem fért bele az, hogy Angelo Kelly négyéves gyermekét is felléptette egy koncertjén.
A német törvények alapján nem fért bele az, hogy Angelo Kelly négyéves gyermekét is felléptette egy koncertjén.
énekesek randiznak e hasábokon – cigányok, feketék, de egy francia költő, sőt Tarr Béla is előkerül.
Fontos év lett volna 2020 a Foo Fighters számára: 25 éves lett a zenekar, amit a tagok az új, tizedik albumukkal és egy monstre turnéval szerettek volna megünnepelni.
A kiváló csellista ezen a lemezen magyar szerzők szólógordonka-műveit adja elő imponáló hangszeres felkészültséggel.
Víg Mihályék kéthetente tartott klubkoncertjei már-már legendásak a belvárosi Hunnia Bisztróban, a járvány előtti időkben stabilan telt házzal futott a rendszerint hajnalig elhúzódó program.
Lidérces álmaimban olykor operát kell rendeznem, de persze nem vagyok rá képes, hiszen ehhez a mesterséghez nem értek. Ám ami az egyiknek feszélyező fogyatékosság, azon a másik könnyen túlteszi magát – akár ébren, valós körülmények között is.
Amire valaha csak Rick Rubin, Jack White vagy Ethan Johns volt képes, azt ma könnyedén elvégzik a királyi filharmonikusok.
A klubokat és fesztiválokat egyaránt süket csendre kárhoztató lockdown 2021. január 30., szombat nem könnyíti meg a stúdiójukban babráló előadók dolgát sem.
A vancouveri Front Line Assembly, az elektro-indusztriál színtér egyik elpusztíthatatlan ősbölénye immár 35 éve aktív, és ezt mindjárt az év elején megünnepelték 17. albumuk megjelenésével.