„Még fütyülni is lehet”

Horváth Ákos zenész

Ozzy Osbourne hangmérnökével kezdte, majd világhírű ki­adónál folytatta pályáját, úgyhogy régóta nem csak Horváth Charlie fiaként ismerhetjük. Zenekara, a Stardust most azzal a melodikus rockzenével törhet be Európában, amit annak idején a Journey, a Toto vagy a Def Leppard vitt sikerre.

Magyar Narancs: Magától értetődő volt, hogy Charlie fiaként te is énekes leszel?

Horváth Ákos: Nem készültem tudatosan a zenei pályára. Kamasz voltam már, amikor megfogott a rock- és a metálzene, annak is a keményebb ága: Slayer, Metallica, Mötley Crüe. Ennek hatására – édesapámtól függetlenül – kezdtem el zenélni, az viszont neki köszönhető, hogy mindig volt otthon egy gitár, amit felkaphattam. Az sem ártott, hogy sokat dolgozott külföldön, és mindig hozott haza videókazettákat, amikre kinti tévéműsorokat vett fel, így sokkal jobb zenéket hallgathattam, mint amelyek itthon mentek. Innentől fogva semmi más nem érdekelt, csak a zene. Beiratkoztam a Vasutas Zeneiskolába, ahol Tornóczky Ferenc jazzgitárostól tanultam meg az alapokat, majd kijártam a Kőbányai Zenei Stúdiót, és nagyjából ezzel egy időben alapító tagja lettem a Mantra nevű thrash/hardcore zenekarnak. Ez is jó suli volt a maga nemében, körbeturnéztuk az országot, de három nagylemez után kiléptem, mert a saját zenémet szerettem volna játszani. Egy éles váltással létrehoztam a Nightfly nevű fúziós jazztriót, amelyben sok ismertebb zenész megfordult az évek során, majd 2008-ban kiadtam egy szólólemezt Mintha volna szíved címmel, amelyre Horváth Attilával írtunk dalokat. Jól sikerült, de a rockosoknak talán túl popos, a poposoknak meg túl rockos volt, így nem hozott áttörést. Néhány turné után elhalt a projekt.

MN: Aztán 2015-ben jött a Stardust, amelyben a metál és a jazz után dallamos rockot, AOR-t (adult oriented rock, „felnőttrock” – a szerk.) játszol.

HÁ: A szólólemeznél jöttem rá, hogy a dallamos rock áll igazán közel hozzám. A klasszikus rockéneklés nem az én műfajom. A melodikus rockban vannak olyan dallam­ívek és olyan érzelmek, amelyekkel a leginkább ki tudom fejezni magam. A szólólemez után kihagytam pár évet, hogy átgondoljam a dolgaimat, és úgy döntöttem, mindent erre a lapra teszek fel. Tudtam, hogy ez a zene most nem feltétlenül trendi, de hittem benne, ha jól csináljuk, annak meglesz a gyümölcse.

MN: Meg is lett, hiszen már az első kislemezeteket, a Shine-t az a Michael Wagener keverte, aki Ozzy Osbourne, Alice Cooper, az Extreme vagy a Skid Row lemezein is dolgozott, majd leszerződtetek négy lemezre a Frontiers kiadóhoz. Ez hogyan jött össze?