Film: Hiábavaló keresés (Pacskovszky József: A mi szerelmünk)

  • -greff -
  • 2000. március 23.

Zene

Várakozás és reménykedés tölti el a nézőt a film kezdő percei alatt, erre több oka is lehet, az egyik épp a rendező legutóbbi munkája, a kellemes élményként rögzült Esti Kornél. Mert ahogyan indul a dolog, az meglehetősen ígéretes: meleg színekből komponált elegáns képek, finom arcú fiatal hölgy a negyvenes évekből származó amatőr felvételt figyel, rajta egy eltitkolt epizód önnön családjának életéből. Míg a név szerinti nagyapa a fronton járt, a nagymama mással (tán a vér szerinti őssel) enyelgett szakadatlan, s járta meg Franciaországot, ám hogy akkor miként és miért is szakadt vége a viszonynak, a múlt jótékony homálya fedi. Emminek több se kell, nekiiramodik, hogy bejárván őseinek útját, összetákolja a fellelt cserepeket, s így megtalálja önmagát is, no meg az igazi szerelmet. Habár olybá tűnik, ez utóbbit már a magáénak tudhatja régen.

Emminek szép szál, Párizsba szakadt magyar vőlegénye van, tudja ezt a mindenért felelős archív szalagokkal bíbelődő Légoza is, de nem törődik bele, a lány elrabolta a szívét, hát bolond lenne nem utánaindulni, s ettől fogva együtt utazhatunk a szereplőkkel keresztül-kasul a francia vidéken, meg sem állva egészen Lengyelországig. Az utazós filmek rákfenéje, miszerint a rendező oly könnyeden mereng el a táj szépségein, hegyeken-völgyeken, a város legendás szobrain, hogy aztán dafke megelégszik ennyivel, és nem is nagyon mutat mást, itt példás igyekezettel küszöbölődött ki. Az alkotók többnyire ellenállnak az ilyesféle csábításnak, s a figyelmet könyörtelenül a történetre és annak kevés szereplőjére irányítják.

Ámde a dolog éppen e jelentős tényezőkön hasal el. A törénet kerek, ám jobbára izgalommentes, tele sokszor látott mozzanatokkal. Nem is kell a helyszínnél messzibbre szaladni, minden ízében a jellegzetes francia szerelmes filmeket, vígdrámákat idézi a darab, mit idézi, láthatóan az kívánna lenni jómaga is. Ez többnyire sikerül, ám a dolgozat hol a vérszegény jeleneteken és dialógusokon, hol a dramaturgia hiteltelen fordulatain bicsaklik meg. A legszebb valóban az, amikor Emmi hirtelen átvált az addig gyengéden dédelgetett vőlegényéről, Alexről az egészen addig benne láthatóan semmit meg nem mozgató Légozára, ez egy tetőpont, katarzis viszont a fasorban sincs, csak bosszankodhatunk kedvünkre, nem először a játékidő során. Hinni kéne a csodákban, sugalmazza egy helyen a darab, ami meglehetősen bajos dolog, ha már a színészek sem küzdenek meg igazán ezért (azaz értünk), így nem működik a varázs, langyosan telnek a forrónak szánt percek. Érdektelenségbe omlik az egész az első fél óra után, még a mellékszereplők a legvitálisabbak, hozzájuk fűződik egynéhány kellemes pillanat, Jan Kidawa-Blonski jeleneteivel az élen. Kevés ez, persze.

A zárásban Légoza a lengyel tenger partján gubbaszt, Emmire vár éppen ott, ahol a lány nagyszüleinek titkos találkája zajlott (volna) anno. Hogy eljön vagy sem: rejtve marad; s minket ez ekkor már nem is igazán érdekel.

-greff -

A mi szerelmünk, színes, magyar, 1999, 100 perc; rendezte: Pacskovszky József; fényképezte: Gózon Francisco; szereplők: Rudolf Teréz, Major Melinda, Eric Defosses, Bertók Lajos; forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.