Film: Hiábavaló keresés (Pacskovszky József: A mi szerelmünk)

szerző
-greff -
publikálva
2000/12. (03. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Várakozás és reménykedés tölti el a nézőt a film kezdő percei alatt, erre több oka is lehet, az egyik épp a rendező legutóbbi munkája, a kellemes élményként rögzült Esti Kornél. Mert ahogyan indul a dolog, az meglehetősen ígéretes: meleg színekből komponált elegáns képek, finom arcú fiatal hölgy a negyvenes évekből származó amatőr felvételt figyel, rajta egy eltitkolt epizód önnön családjának életéből. Míg a név szerinti nagyapa a fronton járt, a nagymama mással (tán a vér szerinti őssel) enyelgett szakadatlan, s járta meg Franciaországot, ám hogy akkor miként és miért is szakadt vége a viszonynak, a múlt jótékony homálya fedi. Emminek több se kell, nekiiramodik, hogy bejárván őseinek útját, összetákolja a fellelt cserepeket, s így megtalálja önmagát is, no meg az igazi szerelmet. Habár olybá tűnik, ez utóbbit már a magáénak tudhatja régen.

Emminek szép szál, Párizsba szakadt magyar vőlegénye van, tudja ezt a mindenért felelős archív szalagokkal bíbelődő Légoza is, de nem törődik bele, a lány elrabolta a szívét, hát bolond lenne nem utánaindulni, s ettől fogva együtt utazhatunk a szereplőkkel keresztül-kasul a francia vidéken, meg sem állva egészen Lengyelországig. Az utazós filmek rákfenéje, miszerint a rendező oly könnyeden mereng el a táj szépségein, hegyeken-völgyeken, a város legendás szobrain, hogy aztán dafke megelégszik ennyivel, és nem is nagyon mutat mást, itt példás igyekezettel küszöbölődött ki. Az alkotók többnyire ellenállnak az ilyesféle csábításnak, s a figyelmet könyörtelenül a történetre és annak kevés szereplőjére irányítják.

Ámde a dolog éppen e jelentős tényezőkön hasal el. A törénet kerek, ám jobbára izgalommentes, tele sokszor látott mozzanatokkal. Nem is kell a helyszínnél messzibbre szaladni, minden ízében a jellegzetes francia szerelmes filmeket, vígdrámákat idézi a darab, mit idézi, láthatóan az kívánna lenni jómaga is. Ez többnyire sikerül, ám a dolgozat hol a vérszegény jeleneteken és dialógusokon, hol a dramaturgia hiteltelen fordulatain bicsaklik meg. A legszebb valóban az, amikor Emmi hirtelen átvált az addig gyengéden dédelgetett vőlegényéről, Alexről az egészen addig benne láthatóan semmit meg nem mozgató Légozára, ez egy tetőpont, katarzis viszont a fasorban sincs, csak bosszankodhatunk kedvünkre, nem először a játékidő során. Hinni kéne a csodákban, sugalmazza egy helyen a darab, ami meglehetősen bajos dolog, ha már a színészek sem küzdenek meg igazán ezért (azaz értünk), így nem működik a varázs, langyosan telnek a forrónak szánt percek. Érdektelenségbe omlik az egész az első fél óra után, még a mellékszereplők a legvitálisabbak, hozzájuk fűződik egynéhány kellemes pillanat, Jan Kidawa-Blonski jeleneteivel az élen. Kevés ez, persze.

A zárásban Légoza a lengyel tenger partján gubbaszt, Emmire vár éppen ott, ahol a lány nagyszüleinek titkos találkája zajlott (volna) anno. Hogy eljön vagy sem: rejtve marad; s minket ez ekkor már nem is igazán érdekel.

-greff -

A mi szerelmünk, színes, magyar, 1999, 100 perc; rendezte: Pacskovszky József; fényképezte: Gózon Francisco; szereplők: Rudolf Teréz, Major Melinda, Eric Defosses, Bertók Lajos; forgalmazza a Budapest Film

szerző
-greff -
publikálva
2000/12. (03. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...