Vidovszky azon kevés mai zeneszerzők egyike, akiknek a munkásságát viszonylag sokan ismerik. Még azok is, akik nem jártasak a kortárs zene köreiben, csak látták (és hallották) Bódy Gábor filmjeit, hallhatták műveit. Vidovszky ugyanis az Amerikai anziksz esetében konzultánsként, a Pszichében szerzőként működött közre. Az Új Zenei Stúdió alapító tagjaként azonban nemcsak a filmmel került kapcsolatba, hanem az irodalom, a színház közegével is. (Társalkotója volt Nádas Péter Találkozás című előadásának.) Személyiségét mi sem jellemzi jobban, mint találkozása Bódyval, aki - Vidovszky elmondása szerint - azért kereste meg őt, mert föltűnt neki, ahogyan a Zeneakadémia karzatán hallgatta a koncerteket.
Ha zenéit be akarjuk tájolni, úgy esetében a koordinátákat két szerző, John Cage és Olivier Messiaen műve jelenti. Cage a zenéről való gondolkodásában hatott rá felszabadító erővel, Messiaen pedig közvetlenül, mivel Párizsban az előadásaira járt. Ennek a lemeznek a hallatán pedig még egy harmadik név is elkerülhetetlenül felmerül, bár valamivel áttételesebben: Conlon Nancarrowé. Azé a zeneszerzőé, aki legtöbb darabját gépzongorára írta, és aki rövid New York-i nyilvános működés után elvonult "vidékre", Mexikóba. Ott aztán évtizedeken keresztül a kutatókomponista életét élte, a korabeli "programozásnak" köszönhetően nem szorult interpretátorokra. Vidovszky munkássága nem egy tekintetben Nancarrowre emlékeztet: ő is elvonult "Délre", a nyolcvanas évek közepétől Pécsen éli a kutatókomponista életét (ami esetében tanítással társul), és az utóbbi évtizedben ő is főként gépzongorára írja műveit. Ez a "gépzongora" persze nem lyukkártyákkal, hanem a legelterjedtebb digitális zenei szabvány (MIDI) szerint működik. Az ilyen számítógép-zongorával elkerülhető az előadóval és az előadással járó összes nyűg (meg persze az egyedülálló, eleven egyszeriség is). Sőt ez az eljárás a szcéna hiányára is megoldást kínál, mert - mint Vidovszky mondja - "a zeneszerzés teljesen atomizálódott, eszközeiben és szerkezetében is". A hangszer ráadásul elképesztő tempóban és dinamikával tud olyan sok hangot megszólaltatni, amire emberi kéz aligha lenne képes. Így megfelelő eszköze a zenei kutatásnak és kísérletezésnek, mivel "pillanatnyilag a zenei hangzás történetének nagyon extenzív periódusában vagyunk. A lehetőségek jóval gyorsabban fejlődnek, mint ahogy ezt a gyakorlat követni képes". Sőt ami az előadói gyakorlatot illeti, soha nem is lesz képes, hiszen itt egészen közvetlenül jelenik meg az, hogy "az idő a végső határ a zenében" (Nancarrow).
A zongorahangzás lehetőségeinek kutatásán túl e sorozat akár a zeneszerzés enciklopédiája is lehetne: az etűdök különböző kompozíciós problémák lehetséges megoldásait mutatják be. Vidovszkyt nem annyira a zene felhangzásának, mint inkább belső elemeinek, konstruáló elveinek összefüggései foglalkoztatják. Ezért is óv egy kritikusa, Weber Kristóf attól, hogy "amatőr" zenehallgató próbálkozzon a lemez hallgatásával. Ugyanis "a darabok részleteiben, a különböző faktúrákban olyan momentumok találhatók, melyek egy gyakorlott zenehallgatót is alaposan zavarba tudnak hozni". Mindazonáltal ez a zavar a lemez hallatán még mindig kisebb, mint a darabok "előadása" esetén. Akinek volt alkalma az Etűdök hangversenytermi változatát hallani és látni (a budapesti Városháza színháztermében), az meggyőződhetett erről. Mivel a darabok lejátszásához nem kellett zongorista, s a billentyűk látványosan "maguktól" mozogtak, a színpadon magában álló és járó gépezet és a köréje gyűlt közönség különös kettőst képezett. Nem volt egyértelműen eldönthető, hogy a kortárs zene zsákutcájának egyik végállomásán borongjon-e, vagy a szerző jól temperált iróniájának adózzon-e elismeréssel.
Ezért is jó, hogy most megjelentek a BMC lemezkiadó kortárs zenei sorozatában.
Tilmman J. A.
Vidovszky szótárából
alapzaj
Az élet alapzajszintje lényegesen magasabb, mint azelőtt bármikor az emberiség történelmében.
bútorzene
A zenehallgatás elsősorban egy felületi hangzási élmény bútorzene szintű megjelenítését jelenti.
elszakadás
A zene eléggé elszakadt attól, amit életnek nevezünk, ugyanakkor más szempontból mégis csak a zene képviselhetné mindazt, amit igazán életnek lehet nevezni.
eredetiség
Az eredetiség nem feltétlenül a konvenciók tagadását jelenti, és a konvenciók tagadása is lehet nagyon kevéssé eredeti.
kevés/sok
Az emberek nagyon kevés zenét hallgatnak, miközben túl sok zenét hallanak.
háttérhiány
Rendszeresen hallgatunk olyan zenéket, amelyeknek a szellemi hátterét, eredeti mondandóját semmi esélyünk sincs megismerni.
ismeretlen
Néhány évizeddel ezelőtt a mainál lényegesen alacsonyabb életszínvonal mellett is volt az embereknek energiájuk arra, hogy igazi kalandokba bocsátkozzanak, hogy felfedezzenek számukra ismeretlen, akár riasztó jelenségeket. Ma az ismeretlentől mindenki fél, mert meg van győződve arról, hogy az ismeretlen csak rosszabb lehet. A környezet pedig - különböző berendezéseivel, videoklipjeivel - a komfortérzetet maximálisan felerősíti, azt szuggerálja, hogy minden így jó, legföljebb még egy parabolaantennát kell beszerezni.
igazi lépés
Az igazi lépés nem az, hogy valaki elhatározza, hogy Nyugat felé jut el Indiába, hanem az, hogy amikor már elfogyott a készleteinek a fele, akkor nem fordul vissza, hanem tovább megy, pedig nem tudja, hogy hová megy tovább. Azok a lehetőségek, amelyek a zenei tanulmányaim során ilyen pillanatokhoz juttattak, mindig nagy erővel vonzottak.
közönség
A közönség ma sokkal hálásabb, ha a koncert saját zenei elképzeléseit igazolja vissza, mint ha újakkal ajándékozza meg.
kritika
A művészeti produktumok mélyebb elsajátítása nem lehet meg kritikai értékelés nélkül.
tanítvány
Az ember előbb vagy utóbb a saját maga tanítványává válik. Megpróbálja bizonyos fokig kritikusan, de még inkább analitikusan újra megérteni, hogy azok a gesztusai, amelyek spontán módon jelentek meg, mennyire idézhetők fel.
univerzális
Azok a keretek, amelyekben a zenei gondolkodás történik, sokkal univerzálisabbak, mint a látásé vagy a nyelvé. A zene gyökerei univerzálisak, sokkal kiterjedtebbek, mélyebbek, mint az ember maga.
(Vidovszky László-Weber Kristóf: Beszélgetések a zenéről, Pécs, 1997)
