Ami viszont megszületett, abból az derül ki, hogy ha volt is valami kezdeti összebeszélés, -dolgozás, annak a végkövetkeztetése az volt, hogy csináljon mindenki azt, ami jólesik neki. A bevezető animáció (r.: Igor Lazin) utáni első szkeccs (r.: Schilling Árpád) első jelenete akár az összesen 100 perc szimbolikus összefoglalása is lehetne: várunk az esőben, várunk, nagy sokára jön a busz, aztán elmegy, mi meg várunk megint, aztán esetlegesen történik valami. Mert az egyes részekben ez az egyetlen közös: az esetlegesség, a véletlen megjelenése, valami különös egybeesés, váratlan baleset formájában. De leginkább az esetlegesség a maga tiszta valójában, mint állítmány és alany. Mindegyik részben van valami vicces vagy vadnak mondható ötlet, apró, odafigyelő finomság: női lábak izgalmas ínrezdülései (Török Ferenc), szárnyas Ikaroszként a Nap felé esetlenkedő busz-Ikarusok (Pálfi György), egy brutális baleset operahősökként dalra fakadó áldozatai és mentősei (Mundruczó Kornél) - már csak Bodó Viktort nem mondtam, legyen ő a meglepetés, lehet, hogy Gazsó György játéka az oka, de az ő egybeesés-láncolata szórakoztatott a legtovább, csak aztán még percekig tartott utána is, aminek az igazolásához valami masszívabb végkifejlet kellett volna.
A 78-as meg hol jön, hol nem, hol pedig nem is 78-as, a végállomása egy szebb-jobb háttér elé helyeződik át, szeszélyes utakon jár, akár a köztes animációk: viccesek, ja, csak nincs mit összekötniük, viszont el sem választanak. Öt rendező villantott valamit, ötletelgetett, duhajon játszi poénvadászaton mulatta ki magát a csoportos önfegyelem minden kényszere nélkül. Tulajdonképpen az ebből fakadó ellazultság a film egyetlen erénye. Ügyesen kivitelezett, öncéljukat öntudatosan követő helyzetgyakorlatok. Könnyed buli volt az egész, mindenki jól elvolt, beleértve a nézőt is, aki annyit mindenképpen kijelenthet, hogy nem fárasztották túl nagy ügyekkel, gondoktól terheletlenül térhetett nyugovóra.
- kovácsy -
Forgalmazza a Budapest Film
