Az már biztos, hogy Walt Disney különös, el nem múló fekélye a hollywoodi filmgyártásnak, túl fog élni minket, mi meg bele fogunk rokkanni, hogy a tömegkultúra iránti kimért tiszteletünk megakadályoz a Miki egerek radikális utcai gyalázásában. Ilyesmi csak akkor dereng az ember fejében, amikor elhangzik az újabb epizód előtti reklám, nagyjából így: a kisoroszlán felnőtt, és király lett, Aladdin kiszabadította a szellemet, de a kis hableány még ennél is többre vágyott. Az idea ráhúzódik az agyra, görög befelé tovább, gerjeszti magát, és azt a képzetet kényszeríti, hogy örök életre el leszünk látva tátott szájú, nedves orrú mesehősökkel, akik majd nyált nyálba öltve licitálnak egymásra.
Herkules még ennél is sokkal többet akart: istenné válni. Erről készítették nekünk az új filmet. Walt Disney találkozott a görög mitológiával, helyesebben előrángatta azt, és a fene egye meg, majdnem jól sült el, legalábbis az eddigi legszellemesebb darab kerekedhetett volna belőle. Képes történelem a jó fej diákok suliszlengjében elbeszélve, miközben, ha eltekintünk a figurák mesterséges antropológiai jegyeitől, még a hollywoodi takony is elkezd lemosódni. A főhős, mint a filmcsillagok, fogyasztási cikk lesz Thébában, és ettől az egész olyan helyesen önkritikussá válna, ha nem kezdene el Herkules minduntalan énekelve gondolkodni azon, vajon hol is a helye a világban, mintha e nélkül nem lehetne jellemfejlődni. Innen világos újra, hogy jobb lett volna azon az olümposzi bulin annak idején, ha csak Nárcisz jön össze saját magával, a görög történetíróknak meg kicsavarhatták volna a kezükből a tollat, mert nincs az a jó sztori, amit egy Disney-mese ne tudna kinyírni évezredekkel később.
Mentálisan és verbálisan is Hádész, a gonosz válik a legizgalmasabb szereplővé. Főhős pedig még nem termett ilyen nyálacska, mint Herk, ahogy a nimfája és egyben anyakomplexusa hívja. (Ennél azért Aladdin is többet akart.) Az asszony megtanította beszélni, sínre tette a mennybemenetelhez, aztán Herkules pedig úgy hálálta ezt meg, hogy mégis vele maradt. Milyen kicsinyes, milyen antihős. Megvárja a földön, hogy a thébai piacon leárazzák a Herkules márkájú szandálokat. Nem hiszik el nekünk ezek a filmgyártók, hogy simán beleférne a fájdalom egy gyermeknek is, ha a veszteségekért cserében megérthetne valamit végre. Például hogy a következetesség nem csak a gonoszok kiváltsága, és a jóknak nem csak a lemondás jut. Mert melyik világ, beleértve az antik világot is, gyermekeinek és felnőtteinek hiányzott volna egy olyan hős, akinek unalmassága csak Bobby Ewingéval vetekedhet?
- sissovics -
Az InterCom filmje
