Film: Muszáj, Herkules? (Walt Disney: Herkules)

  • - sissovics -
  • 1997. december 11.

Zene

Az már biztos, hogy Walt Disney különös, el nem múló fekélye a hollywoodi filmgyártásnak, túl fog élni minket, mi meg bele fogunk rokkanni, hogy a tömegkultúra iránti kimért tiszteletünk megakadályoz a Miki egerek radikális utcai gyalázásában. Ilyesmi csak akkor dereng az ember fejében, amikor elhangzik az újabb epizód előtti reklám, nagyjából így: a kisoroszlán felnőtt, és király lett, Aladdin kiszabadította a szellemet, de a kis hableány még ennél is többre vágyott. Az idea ráhúzódik az agyra, görög befelé tovább, gerjeszti magát, és azt a képzetet kényszeríti, hogy örök életre el leszünk látva tátott szájú, nedves orrú mesehősökkel, akik majd nyált nyálba öltve licitálnak egymásra.

Az már biztos, hogy Walt Disney különös, el nem múló fekélye a hollywoodi filmgyártásnak, túl fog élni minket, mi meg bele fogunk rokkanni, hogy a tömegkultúra iránti kimért tiszteletünk megakadályoz a Miki egerek radikális utcai gyalázásában. Ilyesmi csak akkor dereng az ember fejében, amikor elhangzik az újabb epizód előtti reklám, nagyjából így: a kisoroszlán felnőtt, és király lett, Aladdin kiszabadította a szellemet, de a kis hableány még ennél is többre vágyott. Az idea ráhúzódik az agyra, görög befelé tovább, gerjeszti magát, és azt a képzetet kényszeríti, hogy örök életre el leszünk látva tátott szájú, nedves orrú mesehősökkel, akik majd nyált nyálba öltve licitálnak egymásra.

Herkules még ennél is sokkal többet akart: istenné válni. Erről készítették nekünk az új filmet. Walt Disney találkozott a görög mitológiával, helyesebben előrángatta azt, és a fene egye meg, majdnem jól sült el, legalábbis az eddigi legszellemesebb darab kerekedhetett volna belőle. Képes történelem a jó fej diákok suliszlengjében elbeszélve, miközben, ha eltekintünk a figurák mesterséges antropológiai jegyeitől, még a hollywoodi takony is elkezd lemosódni. A főhős, mint a filmcsillagok, fogyasztási cikk lesz Thébában, és ettől az egész olyan helyesen önkritikussá válna, ha nem kezdene el Herkules minduntalan énekelve gondolkodni azon, vajon hol is a helye a világban, mintha e nélkül nem lehetne jellemfejlődni. Innen világos újra, hogy jobb lett volna azon az olümposzi bulin annak idején, ha csak Nárcisz jön össze saját magával, a görög történetíróknak meg kicsavarhatták volna a kezükből a tollat, mert nincs az a jó sztori, amit egy Disney-mese ne tudna kinyírni évezredekkel később.

Mentálisan és verbálisan is Hádész, a gonosz válik a legizgalmasabb szereplővé. Főhős pedig még nem termett ilyen nyálacska, mint Herk, ahogy a nimfája és egyben anyakomplexusa hívja. (Ennél azért Aladdin is többet akart.) Az asszony megtanította beszélni, sínre tette a mennybemenetelhez, aztán Herkules pedig úgy hálálta ezt meg, hogy mégis vele maradt. Milyen kicsinyes, milyen antihős. Megvárja a földön, hogy a thébai piacon leárazzák a Herkules márkájú szandálokat. Nem hiszik el nekünk ezek a filmgyártók, hogy simán beleférne a fájdalom egy gyermeknek is, ha a veszteségekért cserében megérthetne valamit végre. Például hogy a következetesség nem csak a gonoszok kiváltsága, és a jóknak nem csak a lemondás jut. Mert melyik világ, beleértve az antik világot is, gyermekeinek és felnőtteinek hiányzott volna egy olyan hős, akinek unalmassága csak Bobby Ewingéval vetekedhet?

- sissovics -

Az InterCom filmje

Figyelmébe ajánljuk