A kiindulópont mindenképpen tanulságos; sőt kis jó szándékkal elgondolkodtatónak is nevezhető. Egy rendező, aki eddig jobboldali juntákról, közöttünk bujkáló neo- és nem neo nácikról készített filmeket, akinek örök témája az erővel való visszaélés lehetősége, a hatalom, a rejtőzködő vagy büszkén vállalt erőszak, most a tévéről, a televíziós híradóról készített filmet. A pesszimistáknak erről talán az jut eszükbe, hogy a tegnap dél-amerikai juntái helyett ma egyetlen igazi ellensége van az erkölcsnek és a jognak, és ez a tévé. Az optimisták viszont elégedetten figyelhetik világunk jobbulását. Hiszen úgy látszik, Hollywood kezd kifogyni a rossz emberekből: az elvakult posztszovjet terroristák, a magányos őrültek és a fékezhetetlen járványok mellett a forgatókönyv-felelősök már nem találnak több negatív szereplőt. Marad a televíziós újságíró.
A képlet egyszerű és világos. Hiúság és haszonlesés: az ártatlanságnak álcázott hatásvadászat a híripar lényege. Mellékszálakon feltűnhetnek ugyan munkásai, akik valóban a hírt, az információt keresik, de akaratukon kívül ők is a cinizmus katonái. A hatvanas években biztosan keserű volt mindezzel szembesülni - ma egy híradónak viszont frissebb anyagra volna szüksége. Moziban azért ez is elmegy.
Persze Costa-Gavras filmjeivel általában nem leleplezni akar, hanem napirenden tartani. Éppen olyan tényeket igyekszik nézői emlékezetébe idézni, melyek túlságosan is ismertek lettek, és hétköznapivá váltak. Hiszen a felháborító és rémisztő felfedezések hamar közhellyé unalmasodnak. Könnyű megfeledkezni róluk, ezért lehet sokkoló újra szembenézni velük.
Elméletben. Az Õrült város indulatai talán őszinték, üzenete -mert az van neki - jól érthető és egyéni vérmérséklet szerint elfogadható, társadalomjobbító dühe pedig egyenesen rokonszenves. De nem menti. Ez a film semmit nem ad hozzá a korábbi hasonló filmekhez, nem szolgál újdonsággal, valamint a leleplező, láttató erőnek is híján van. Sablonos. Sablonokat sablonosan kimondani nem tett és nem mozi. Egyszóval felesleges.
Csak a sok szakértelemért kár, ami így elpocsékolódik. A filmhíradósokról szól. Profikról profi módon elkészítve. Tanulni lehet belőle. Minden snittnek helye van, nincs felesleges kép: minden háttér, szín, ritmusváltás és vágás kiszámított, pontos, jelentést hordoz, hangulatot áraszt.
Egyedül a forgatókönyvíró nem szedte össze magát. E meghökkentően rutinszerű történet (melyben az ártatlan kisember belekeveri magát valamibe, aztán még mielőtt kikeveredhetne a slamasztikából, felfedezi őt egy firkász, aki médiaszenzációt kreál belőle, és ezzel csapdába ejti) egyszer-kétszer közel jár ahhoz, hogy túllépje az elemi üzenősdit. Jön egy csavar, és a naiv néző reménykedhet, hogy talán mégis a történetet mozgató jellemek válnak fontossá. De hogy mindenkit megkíméljek a felesleges izgalmaktól, már most elárulom a megfejtést: a sablon győz. A figurák nem nőhetik túl modellségük határait. Nagy üzenetek súlya nyugszik az ő gyenge vállukon.
A rendezés kis ellentmondása, hogy bár transzparensnek szánták, mégis a "módszer", a jó öreg elhitetős színjátszás nagy parádéja ez a film. Dustin Hoffman igazi sarmőr, figuráját mintha csak ráöntötték volna. Az az égető kérdés pedig, hogy Travolta színész-e, most sem dől el. Mindenesetre betölti a rendelkezésére álló teret, olyan, amilyennek elmúlt néhány szerepében, a Csodabogárban vagy a Michaelben láthattuk: egyszerű, butus olasz-amerikai srác, aki nem is érti, hogy került ebbe az egészbe. Szinte akaratán kívül foglal el egy természettudományi múzeumot, lő le egy őrt és ejt túszul egy csapat kisiskolást. Azután csak sodródik a róla sugárzott hírműsorokkal.
Egyetlenegy szigorú, jellemes, figyelemre mégis alig méltatott szereplője van a történetnek. Az események hátterében szinte végig ott álldogál türelmesen a múzeum fő kiállítási tárgya, egy hatalmas dinoszaurusz-csontváz. Hitchcock például egy rövidke szerep erejéig majdnem minden filmjébe belerendezte magát. Az a szegény kiállítási tárgy, a kipusztult, dekoratív őshüllő valószínűleg nem más, mint Costa-Gavras. Azért fizessük be rá néha múzeumba járó gyermekeinket.
Deutsch Andor
Mad City, 1998; rendezte: C. Costa-Gavras; írta: Tom Matthews; fényképezte: Patrick Blossier; zene: Thomas Newman; szereplők: John Travolta, Dustin Hoffman, Mia Kirshner, Alan Alda; forgalmazza az InterCom
