Film: Szenvedõ szervezetek (Wes Anderson: Édes vízi élet)

Zene

E heti rajongásunk tárgya Wes Anderson. A Tenenbaum, a háziátok rendezõjérõl van szó, a szomorú bohócok nagy barátjáról, aki állandó társulata élén sajátos világfájdalom-cirkuszával szórakoztatja hálás közönségét. Anderson régóta pedzegeti, hogy minden, ami jó volt, valahol a játszótér és az elsõ magömlés között veszett el félúton, most azonban kerek perec ki is mondja a Douglas Adamst is megcáfoló megoldást: 11 és fél.

E heti rajongásunk tárgya Wes Anderson. A Tenenbaum, a háziátok rendezõjérõl van szó, a szomorú bohócok nagy barátjáról, aki állandó társulata élén sajátos világfájdalom-cirkuszával szórakoztatja hálás közönségét. Anderson régóta pedzegeti, hogy minden, ami jó volt, valahol a játszótér és az elsõ magömlés között veszett el félúton, most azonban kerek perec ki is mondja a Douglas Adamst is megcáfoló megoldást: 11 és fél. Anderson univerzumának Buster Keatonnal rokon lakói ugyanis mind ez után a varázslatos kor után vágyakoznak: akarva-akaratlanul is visszafelé menetelnek az idõben, hogy visszafoglalják matchboxgyûjteményüket, és búskomorságukat hátrahagyva újra õk lehessenek a homokozó büszke királyai.

Ezzel persze még távolról sem lepleztük le direktorunk trükkjét, amitõl ezek a világfájdalom-akrobaták újra meg újra behúznak a csõbe, dacára annak, hogy Tenenbaumék színrelépése óta a díszleteken kívül alig változott valami. Anderson nem is igyekszik leplezni, hogy ugyanabból az egyszerû, melodrámai anyagból dolgozik, az egykor szebb napokat látott, idõsödõ apa-figura magára és családjára találását meséli el, immár sokadszorra. A fõszenvedõt ezúttal Bill Murray, az Anderson-istálló örökös tagja alakítja: õ Steve Zissou, Cousteau kapitány pocakot eresztett, infantilis klónja, akit úgyszintén expedíciói és a mélytengeri kalandokat megörökítõ dokumentumfilmek tettek a világifjúság bálványává. Cousteau-val ellentétben azonban a mi Zissou-nk rosszul gazdálkodott a dicsõséggel, melybõl néhány róla elnevezett Adidas csukán és a legénység rikító piros egyensapkáin kívül nem sok maradt. Mi tagadás, a nézettségi versenyben elszenvedett kudarcok arrogáns pojácát faragtak hõsünkbõl, akinek mostanában igencsak rosszul alakulnak a dolgai: a szponzorok leléceltek, felesége a rivális bohóccal kavar, legjobb barátját pedig egy jaguárcápa fogyasztotta el a szeme láttára.

Mivel az új expedíció során (melynek tudományos célja a bosszú) egy férj nélküli, várandós újságírónõ és a kapitány korábban soha nem látott fia is csatlakozik a legénységhez, Anderson kényelmesen körbejárhatja a rivalizálás és az elmulasztott apai kötelességek témakörét. Kellemesen fanyar humorú tanmeséjének azonban éppen ez a kényelmesség a leggyengébb pontja, játékmesterünk ugyanis egyszerûen nem bír betelni pazar csodabogár-gyûjteményével. Hogy a mázlistája végül mégis levesz a lábunkról, az még csak véletlenül sem a terjengõs történetnek, hanem annak a mesterien kialakított játéktérnek köszönhetõ, melyben a gyilkos jaguárcápát üldözõ bohócsipkások kikacsintás nélkül közlekedhetnek a 11 és fél évesek fantáziavilága és az életszerû díszletek között. Anderson trükkje ismét bevált: a gyerekkönyvek lapjairól elszabadult jaguárcápa, a gigantikus gyerekszobára hasonlító tengerjáró és persze Bill Murray megviselt ábrázata sikerrel számolja fel az esetleges ellenállásokat. Egyedül talán csak az nem világos, hogy mi marad, ha a régi mókának végképp befellegzett.

Köves Gábor

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.