Film: Szenvedõ szervezetek (Wes Anderson: Édes vízi élet)

Zene

E heti rajongásunk tárgya Wes Anderson. A Tenenbaum, a háziátok rendezõjérõl van szó, a szomorú bohócok nagy barátjáról, aki állandó társulata élén sajátos világfájdalom-cirkuszával szórakoztatja hálás közönségét. Anderson régóta pedzegeti, hogy minden, ami jó volt, valahol a játszótér és az elsõ magömlés között veszett el félúton, most azonban kerek perec ki is mondja a Douglas Adamst is megcáfoló megoldást: 11 és fél.

E heti rajongásunk tárgya Wes Anderson. A Tenenbaum, a háziátok rendezõjérõl van szó, a szomorú bohócok nagy barátjáról, aki állandó társulata élén sajátos világfájdalom-cirkuszával szórakoztatja hálás közönségét. Anderson régóta pedzegeti, hogy minden, ami jó volt, valahol a játszótér és az elsõ magömlés között veszett el félúton, most azonban kerek perec ki is mondja a Douglas Adamst is megcáfoló megoldást: 11 és fél. Anderson univerzumának Buster Keatonnal rokon lakói ugyanis mind ez után a varázslatos kor után vágyakoznak: akarva-akaratlanul is visszafelé menetelnek az idõben, hogy visszafoglalják matchboxgyûjteményüket, és búskomorságukat hátrahagyva újra õk lehessenek a homokozó büszke királyai.

Ezzel persze még távolról sem lepleztük le direktorunk trükkjét, amitõl ezek a világfájdalom-akrobaták újra meg újra behúznak a csõbe, dacára annak, hogy Tenenbaumék színrelépése óta a díszleteken kívül alig változott valami. Anderson nem is igyekszik leplezni, hogy ugyanabból az egyszerû, melodrámai anyagból dolgozik, az egykor szebb napokat látott, idõsödõ apa-figura magára és családjára találását meséli el, immár sokadszorra. A fõszenvedõt ezúttal Bill Murray, az Anderson-istálló örökös tagja alakítja: õ Steve Zissou, Cousteau kapitány pocakot eresztett, infantilis klónja, akit úgyszintén expedíciói és a mélytengeri kalandokat megörökítõ dokumentumfilmek tettek a világifjúság bálványává. Cousteau-val ellentétben azonban a mi Zissou-nk rosszul gazdálkodott a dicsõséggel, melybõl néhány róla elnevezett Adidas csukán és a legénység rikító piros egyensapkáin kívül nem sok maradt. Mi tagadás, a nézettségi versenyben elszenvedett kudarcok arrogáns pojácát faragtak hõsünkbõl, akinek mostanában igencsak rosszul alakulnak a dolgai: a szponzorok leléceltek, felesége a rivális bohóccal kavar, legjobb barátját pedig egy jaguárcápa fogyasztotta el a szeme láttára.

Mivel az új expedíció során (melynek tudományos célja a bosszú) egy férj nélküli, várandós újságírónõ és a kapitány korábban soha nem látott fia is csatlakozik a legénységhez, Anderson kényelmesen körbejárhatja a rivalizálás és az elmulasztott apai kötelességek témakörét. Kellemesen fanyar humorú tanmeséjének azonban éppen ez a kényelmesség a leggyengébb pontja, játékmesterünk ugyanis egyszerûen nem bír betelni pazar csodabogár-gyûjteményével. Hogy a mázlistája végül mégis levesz a lábunkról, az még csak véletlenül sem a terjengõs történetnek, hanem annak a mesterien kialakított játéktérnek köszönhetõ, melyben a gyilkos jaguárcápát üldözõ bohócsipkások kikacsintás nélkül közlekedhetnek a 11 és fél évesek fantáziavilága és az életszerû díszletek között. Anderson trükkje ismét bevált: a gyerekkönyvek lapjairól elszabadult jaguárcápa, a gigantikus gyerekszobára hasonlító tengerjáró és persze Bill Murray megviselt ábrázata sikerrel számolja fel az esetleges ellenállásokat. Egyedül talán csak az nem világos, hogy mi marad, ha a régi mókának végképp befellegzett.

Köves Gábor

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.