Film, színház, muzsika (A Balanescu Quartet és a Muzsikás együttes a Millenáris Teátrumban)

  • 2001. november 1.

Zene

Nekem az nagyon rokonszenves, ahogyan Alexander Balanescu (és vonósnégyese) berendezkedett a kortárs-, a könnyű- és a népzenét elválasztó senkiföldjén. Kraftwerk- és David Byrne-feldolgozások, Pet Shop Boys- és Miranda Sex Garden-koncertek, lemez a libanoni Rabih Abou-Khalillal, no és - a Bartók albummal kezdődően - egyremélyülő kapcsolat a Muzsikás együttessel. Ez a hegedűduóktól indulva odáig "fajult" mára, hogy a Millenáris Teátrumban a két zenekar közösen lépjen a színpadra.

I. Bevezetés

Nekem az nagyon rokonszenves, ahogyan Alexander Balanescu (és vonósnégyese) berendezkedett a kortárs-, a könnyű- és a népzenét elválasztó senkiföldjén. Kraftwerk- és David Byrne-feldolgozások, Pet Shop Boys- és Miranda Sex Garden-koncertek, lemez a libanoni Rabih Abou-Khalillal, no és - a Bartók albummal kezdődően - egyremélyülő kapcsolat a Muzsikás együttessel. Ez a hegedűduóktól indulva odáig "fajult" mára, hogy a Millenáris Teátrumban a két zenekar közösen lépjen a színpadra.

És igazán remélem, hogy a tévében majd hamarosan megnézhetem a koncertjüket, ha már a helyemről (zsöllye, bal oldal, második sor, negyedik szék) nem láttam. Az úgy volt, hogy egy fúrótoronyforma kamerát toltak a nézőtér elé, bizonyára így tűnt a legpraktikusabbnak a rögzítés módja. (Minden rendezvényt felvesznek, derült ki később, bár azt még nem tudni, hogy hol és mit adnak le belőle.) Én azért megkértem az ügyelőt, jelezze már az úrnak, hogy itt néhányan egy hangot sem látunk tőle, de azt mondta, hogy nem szólhat, mert felvétel van.

Ja, az más. - A hiba persze az én készülékemben van, hiszen ahelyett, hogy a pipától engedtem szétrobbanni a fejem, történetesen lerúghattam volna az operatőrét, de most már cseszhetem, majd legközelebb. Addig azért leszögezném: "berendezni", illetve jóváhagyni, hogy a közönség ne láthassa az előadókat, egészen elképesztő modortalanság.

II. Fő rész

Ennyit - egyelőre - a köpködésről, és most lássuk, hogy mit hallottam.

Elsőnek a Dunántúli ugróst, s közben azt, ahogy Balanescu vonósnégyese szépen a Muzsikáshoz simul. Nem igazán "nyúlt bele", legfeljebb csak árnyalta, szóval sok vizet nem kavart, de ez még bőven belefért az első percekbe. Aztán a kvartett önálló blokkja következett, részint a háború keltette megrendüléssel, másrészt Balanescu feltámadott romániai gyökereibe fonódva. Emiatt tapadhatott újabban az 1993-ban elhunyt román népdal- és operetténekes díva, Maria Tanase dalaira, melyek közös megszólaltatására egyszer (Ljubljanában) már rávette a Muzsikás zenekart. A második Tanase-dalnál - nevezetesen a Lume-lume címűnél - fordult a kocka, vagyis ezúttal a Muzsikás "épült be", én pedig már összegezni bátorkodtam: azon túl, hogy a kölcsönös alázatból jeleskedik a produkció, eredeti és új minőség nem született a két zenekar találkozásából. Ahhoz nyilván lényegesen több agyalás és idő kell (már ha az angol kollégákban van fogékonyság egyáltalán).

A koncert második része szerencsére nem annyira a kísérletről, mint inkább a jó öreg magaslatokról szólt. "Pusztán" a Muzsikással (Máramarosi táncok) s (az egy szál) Balanescuval kiegészülve nemkülönben. A két hegedűre és gardonra adaptált Dudatáncok, Bartók hegedűduói, illetve (Éri Péter hosszúfurulyájával és Sebestyén Márta énekével) a hátborzongató Pekulár ballada nemcsak tömény katarzist fecskendezett az ereimbe, de azt is jelezte, hogy Alexet valóban mélyen és további súlyos ígéreteket sejtetve érintette meg ez a muzsika.

Befejezésként a Román népi táncok körül még tett egy (egymást váltogató) tiszteletkört a két csapat, én pedig tulajdonképpen egészen kisimult vonásokkal indultam (volna) haza.

III. Kivezetés

Ha akkor egy kopasz biztonsági öltöny nem áll az utamba.

- Hova?

Mire én így feleltem röviden, de megfontoltan: Haza.

- Nem mehet; tart még az előadás. Felvétel van.

Ettől a kafkai fordulattól kissé elborultam.

- Maga téved. Az előadás már véget ért, legfeljebb ráadás lesz. Azt pedig én szoktam eldönteni, hogy mikor megyek el.

Úgyhogy még egyet léptem. Most már mindegy, részemről rendben, bunyózzunk, ha kell; köpök én erre a millenárisra, ha már színház, hát legyen kegyetlen.

De erre odébbállt a jóember. Nem mintha olyan rettenetes volnék, csak mert nem tudta, mi a teendő, ha verekedés törne ki forgatás közben. Mégis én éreztem rongy keserűnek magam.

A tanulság? Nos, természetesen nem az, hogy a Millenáris Park rendezvényeit kerüljük el. Ha kedvünk szottyan hozzá, nagyon is ott a helyünk, és ha nem látnánk, akkor majd kissé átrendezzük a nézőteret, ha pedig úgy hozza a szükség, bizony kihúzunk még a klotyóra is, legfeljebb eltakarjuk a farkunkat, nehogy szeméremsértő legyen a felvétel.

Marton László Távolodó

Millenáris Teátrum, október 21.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.