Film: Technocassidy és sundancehouse (Doktor zsiványok)

szerző
- sisso -
publikálva
2000/19. (05. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szóban forgó alkotás remek példa arra, hogyan lehet címadás által előítéleteket támasztani egy jó filmmel szemben. Soha többet nem hinni a fülnek. Nem a fordítók leleményességét dicséri, hogy beültem megnézni mégis, ahogy az sem, hogy a kritikus jelenetben, ahol Maclaine haldoklik, és az ő hűséges expatikus rablótársa kanállal erőlteti bele a gyógyszert come on, come on felszólításokkal, a feliraton, illetve aliraton, a menjünk, menjünk szavak jelennek meg. Persze ez csupán töredéke a rafinált, építőmunkás-angolból való fordítás szépségeinek.

A szóban forgó alkotás remek példa arra, hogyan lehet címadás által előítéleteket támasztani egy jó filmmel szemben. Soha többet nem hinni a fülnek. Nem a fordítók leleményességét dicséri, hogy beültem megnézni mégis, ahogy az sem, hogy a kritikus jelenetben, ahol Maclaine haldoklik, és az ő hűséges expatikus rablótársa kanállal erőlteti bele a gyógyszert come on, come on felszólításokkal, a feliraton, illetve aliraton, a menjünk, menjünk szavak jelennek meg. Persze ez csupán töredéke a rafinált, építőmunkás-angolból való fordítás szépségeinek.

Mindennek ellenére a film, amely a Plunkett & Maclaine címet kapta a keresztségben, szinte hibátlan. Kosztümös techno house tragikomédia. Minden posztmodern anglomán imádni fogja. Benne az isteni, idegbajos Begbie (Robert Carlyle), akinek elkúrt söröskorsóját sosem felejtjük el és Sick Boy (Johnny Lee Miller), Plunkett és Macleane szerepében a Trainspottingból. Komolyan mondom, hogy már csak ezért is érdemes. Meg sok másért, például, hogy abban a korban játszódik, amikor a szépségtapasz álnevű bigyókat még a vörhenyek és furunkulusok elfedésére használták a mosdatlan arisztokraták, akik mellesleg tényleg úgy beszéltek, mint ma egy kocsis, legalábbis a film készítői erről szentül meg vannak győződve. Mégsem az a szimpla színes-szagos történelmi dráma valamelyik régens tyúkszemes családjának történetéről. A György korabeli Angliában vagyunk, de a cselekmény kopott bőrkabátos, gót elemekkel implantált, pszichobilly frizurás huszonegyedik századi partinak van álcázva. Ez a minimum persze, amit az angoloktól, a videoklipek stilizált világából érkező, első filmes rendező Jake Scott-tól, a rizsporos parókák legnagyobb szakértőjétől, a jelmeztervező Janty Yatestől és nem utolsósorban Begbie-től, a mi igazi Bélánktól elvárunk. A két úri útonálló történetének ideje, a kor kliséi totálisan fejre lettek itt állítva, ami az anakronizmusok kalandján kívül még a tényleges kor társadalmi erjedési folyamatait is jobban érzékelteti, mint egy Shakespeare-adaptációs szájbarágás a tengerentúlról.

Szegőszalagból, sifonból és az akkor még megengedett férfiarcfestésből van elég, de a többi mind közelebbről ismerős. Lady Rebecca (Liv Tyler) kifejezetten egy amerikai feministára emlékeztet, Chance (Ken Scott) rendőrfőnök kiköpött politikailag inkorrekt Torrente felügyelő, Lord Gibson (Michael Gambon) pedig a piercingjével és a csúcsfrizurájával jöhetett volna egy Notting Hill-i gay-buliból is. A látvány és a zene fokozottan pazarló: az exgyógyszerész rabló piromániájából kifolyólag minden szikrázik, a valamelyik prágai palotában felvett londoni bálon Craig Armstrong (Massive Attack) zenéjére táncolnak a párok gigantikus, belülről kivilágított gorgófejek között, a kivégzési kalapok karimáján ott a miniatűr akasztófa, a rablók fején szado-mazo szerkó, kezükben korrekt történelmi fegyverek, a köztes időben frivol dugások, vastag arisztokrata macák. A tempó egyre szédítőbb, akár az osztriga, a királykék és a bíbor- színek. Annyit még el lehet árulni, hogy a végén a csúnya és gonosz emberek meglakolnak, bár a boldogok nem csúsznak nyálban. A filmről viszont úgy lehet kijönni, mintha örökös páholytagságink lenne a megérdemeltre. És lesz azért olyan felnőtt is, aki majd seggpacsizva nyargalászik fel-alá, mint egykor A Tenkes kapitánya stáblistája után.

- sisso -

Plunkett & Meclane, színes, feliratos, angol, 1999, 101 perc; rendezte: Jake Scott; fényképezte: John Mathieson; zene: Craig Armstrong; szereplők: Robert Carlyle, Johnny Lee Miller, Liv Tyler, Michael Gambon; a Budapest Film bemutatója

szerző
- sisso -
publikálva
2000/19. (05. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...