World Music: bármily

publikálva
2000/19. (05. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

kínos, jeleznem kell: ha az alábbi lemezek nem tűnnek kellőképp vonzónak, az csupán az én hibám.

kínos, jeleznem kell: ha az alábbi lemezek nem tűnnek kellőképp vonzónak, az csupán az én hibám.

Cheikha Rimitti: Nouar. Komolyan mondom, ebből a lemezből már-már kiolvasható a XX. századi rai-történelem. Cheikha Rimitti 1936-ban készítette első felvételét; akkoriban Orán mulatónegyedét spannolta rekedt és érzéki dalaival, s bár kíséretében a (fuvolaféle) gasba és a dob megőrizte a folkos vonásokat, ő fektette le a városi, plebejus rai alapjait. Az ő nyomán át szállta meg Európát a hatvanas-hetvenes évek rai-pop nemzedéke, ami persze korántsem járt azzal, hogy befusson maga is. Rimitti maradt rootsnak odahaza, nem forszírozta sem a szintetizátorokat, sem az érvényesülést. Ám miközben koncertjei továbbra is kötötték az ebet a tradícióhoz, újabb lemezei jócskán elrugaszkodtak. A Sidi Mansour stábjában (a chilis) Flea és Robert Fripp is feltűnt; ez a Nouar pedig, mondom, akár cseppben a tenger. Rafinált kütyük, programozott gitárok kavarnak a gasba-derbouka gyökere körül, ugyanakkor jelen van a rai-pop úttörője, a trombitás Bellamou Messaoud is. Mindössze Rimitti hangján nem érződik az idő, és ha kicsivel változatosabbra sikeredtek volna a dalai, azt gondolnám: a XXI. század is az övé. (Gafaiti/Sonodisc, 2000) HHHH és fél

H

Frank London´s Klezmer Brass Allstars: De Shikere Kapelye. Odesszából, Minszkből vagy a Kárpátokból származtak, ezenkívül mindig piásak voltak, és balkáni-jiddis-szláv-török-orientális turmixuk kimerítette a XIX. századi világzenét. Ennél nem kellett több Frank Londonnak, aki bár kevésbé illuminált, a Klezmatics és a Hasidic New Wave élén maga is fosztogatja határaitól a klezmerhagyományt. És mögé állt mondhatni szinte az egész revival: Matt Darriau és David Licht a Klezmaticsból, Stuart Brotman a Brave Old Worldből, David Harris és Mark Hamilton a Klezmer Conservatory Bandből - a többit tessék kiszemezgetni a bookletből. Annyi király, hogy jól hallhatóan maguk is megszeppentek e felhozataltól. Mégsem gondolnám, hogy főhajtásukat elengedhetné a füle mellett a rezes- vagy klezmerhódoló, hiszen e tradicionális slágerekkel képesek elhitetni, hogy a Di Shikere Kapelye Odessza és Minszk mellett megfordult New Yorkban is, anno 1999 telén, a fénykorában. És alighanem ez a mérce, a virtuozitás csak bravúr, esetleg alkohol. (Piranha/Zenesegély, 2000) HHHH és fél

H

Szőke Szabolcs: Sindbad´s Songs. E korong alól aligha tudok majd becsülettel kimászni - nem láttam az alapjául szolgáló színházi előadást. És úgy tűnik, azt gondolom: némelyik darabja megkívánná a képekkel, eseményekkel való társítást - azok ily módon kevesebbet jelentenek nekem. Szerencsére olyan dalokat is hallok, amelyek önmagukban is "teljes értékű", maradandó szerzemények - a Hószínű homlokán a fürt, a Szépen harapjanak erős fogaid vagy az Én nem kéjért, nem mámorért iszom például ilyen. Ám legszívesebben azt a benyomást osztom meg, miszerint Szőke Szabolcs Tin Tin nevű zenekara és Hólyagcirkusz nevű színházi társulata igen kedvezően gabalyodott egymásba. Gadulkájától persze aligha várhatjuk, hogy eredendő keserűségétől megszabaduljon, ám úgy tetszik, Palya Bea hangja és az Ezeregyéjszaka varázsa végre rávette Szőkét, hogy kikandikáljon cserzett bőréből. (Periferic Records, 2000) HHHH

H

16 Horsepower: Secret South. A kilencvenes évek közepén, amikor Sackcloth ´n´ Ashes című albumával felbukkant, az alternatív country címkét ragasztotta rá a sajtó. Én pedig elájultam szépen, nekem csordultig eredetinek tűnt, hiába lobogtatta szentírásait Hank Williamstól a Gun Clubon át Dosztojevszkijig, ki nem felejtve a Bibliát. Az isten sem értette, hogy ennyi sötét folkos-rockos muzsikában honnan a ragyogás, de amikor a Low Estate album megduplázta a tétet, nem feszegette tovább. Persze a piac másként reagált... És ez a malőr törést okozott a multinacionális A&M Recordsnál: a Secret South így Németországba, a Glitterhouse-hoz került. De csalódást csak azoknak okozhat, akik az első két album hangvételére számítanak megint. Ebben a tizenegy dalban ugyanis hátrahúzódott a blues és a country, a bendzsó és a bandoneón maga elé engedte a csellót és a billentyűket, mellesleg rocknak is szordínósabb - változatlanul csak a csoda: a ragyogás és a sötét maradt. (Glitterhouse Records, 2000) HHHHH alá

Marton László Távolodó

publikálva
2000/19. (05. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...