A honi videokorszak hajnalán, a nyolcvanas években generációk vizuális ítélõerejét formálta néhány közkézen keringõ, kilencszer másolt, hangalámondásos videokazetta - a legnépszerûbb filmek között szerepeltek a késõ kádári filmforgalmazásból sajnálatosan (bár a kor cenzurális megfontolásait ismerve: érthetõen) kimaradt horrorfilmek. Közöttük is - a kannibálos, hüllõs/pókos/férges, láncfûrészes és erotovámpíros darabok mellett - az élõhalott-tematika aratott: például George A. Romero legendás 1978-as Dawn Of The Deadje, melynek - mindenki nagy örömére - elkészült az aktuális remake-je. A fanyalgás ezúttal felesleges és egyben káros is: az új darab korántsem csak utánérzések gyûjteménye: megáll saját lábán is (ha hõsei nem is mindig tudnak). A nagy elõd munkáiból elemelt képi elemek inkább elegáns idézetnek hatnak, ráadásul a fiatal, elsõfilmes rendezõ sikeresen átveszi és meg is újítja Romero kvázidokumentarista attitûdjét. Tisztáznunk kell egy terminológiai problémát: a Holtak hajnala csak a felületes nézõ számára zombifilm - a zombi ti. leginkább a vudu kultúrkörhöz kapcsolódó antropológiai objektum (exszubjektum), melynek létrejöttéhez fekete mágia (kakas, macska, menyecske etc.) szükségeltetik. A Holtak hajnalához hasonló, élõhalott-tömegterror tematikájú fimekben a ragály harapással terjed, eredete pedig ismeretlen, bizonytalan vagy legalábbis érdektelen: az élõhalott egzisztenciális pozíciója már a film alaphelyzete szerint is magától értetõdõ - s ha az emberiség nagyobb része éhes agyhalott, akkor a többiek számítanak mutánsnak. Snyder szerencsére nem bajlódik semmiféle erõltetett magyarázattal (Romero sem tette), filmje ezzel szemben a dinamikus, akciódús halálábrázolással tüntet (Snyder élõhalottai végképp levetkõzték az idétlen zombimozgást - hiába, a vérdopping!), meg a kiváló maszkmesteri/sminkes teljesítményekkel, s némi filmidegen gügyögést leszámítva a színészek is jók - alakítsanak bár tahó biztonsági õrt, szexmániás playboyt, megszállott fegyverbuzit, agresszív kismamát vagy zombifikálódott kövér nagymamát. A Holtak hajnala - szögezzük végre le - a mûfaj adta korlátok között kifejezetten figyelemre méltó munka, nyugodtan fel lehet fogni kegyetlen szatírának, parabolának, esetleg indirekt társadalombírálatnak is. Igaz, a befogadás okozta élvezetet ezek az olvasatok sem fokozzák (mondjuk nem is oltják ki). Filmünk ezzel szemben valóságos tárháza a filmtörténeti idézeteknek és utalásoknak: a mester, nevezett Romero filmjein kívül néha egyszerre juthat eszünkbe a Kannibál bébi 1-2. és Wajda Csatornája - hiába minden heroizmus, itt sincs hova menekülni. A horrorfilmek amúgy természetszerûleg befejezetlenek, sõt befejezhetetlenek: hõseink hiába menekülnének át egy másik helyszínre - ott ugyanis egy másik terrorfilm szokott játszódni (hõseink sem látták a Kannibálok szigetét). A film természetesen befogadójára nézve sem marad hatástalan: a hûvös terembõl kilépve gyanakodva figyeli a jegyszedõ imbolygó mozgását, s még a villamoson is azon tûnõdik, nem alaptalanul, mikor harapja arcon egy éhes, agyhalott utastárs.
- barotányi -
Forgalmazza a UIP-Duna Film
