Zene

Döntetlen (A Metallica Bécsben)

Nem zenekarom a Metallica, sőt, úgy egyáltalán, kimondottan idegesíteni bír a heavy metal; mindezt nem a kérkedés, csupán a helyzet kedvéért jelzem - ne raboljuk egymás idejét, fülembe forró ólmot, már a legelején. Kibuszozni Bécsbe, fél nap, aztán vissza, ez azért mindjárt más, rohadt hideg, szakadó eső, valamit valamiért. (Egy álom megvalósul.)
  • F. D. J.
  • 1996. szeptember 12.

Starsky és Hutch meg Piszkos Harry (James Taylor Budapesten)

Szeptember 26-án, a Kosztolányi Dezső téri Park Caféban az első magyarországi acid jazz-koncertet celebrálja a James Taylor Quartet. Tízéves fennállása s frissiben megjelent Living Underground című albuma jegyében miniturnézik a londoni zenekar Budapest-Belgrád-Skopje magasságában. (A túlvilág az USA-tól Nyugat-Európán át Japánig már megvolt a toplistás Supernatural Feeling album után.) A népszerű filmzenék (Blow Up, Mission Impossible, Goldfinger etc.) feldolgozásaival kitűnt Hammond-orgonista, James Taylor acid jazzt játszott már akkor is, amikor még nem így nevezték ezt a stílust, sőt, vélhetően nem nevezték sehogy. Mindenesetre kapóra jöhetett neki, hogy a kenti illetőségű, Prisoners nevű zenekara szétesése után egy új, az angol és az amerikai klubokban egyaránt felkapott irányzathoz csatlakozhat, még akkor is, ha annak a neve csupán kereskedelmi/kiadói szlogen.
  • m. l. t.
  • 1996. szeptember 12.

Színház: Könnyű, nyári esték (Szabad terek ´96)

Nyáron a színészember kipihen. Évadot, kollégákat, rendezőket, kritikusokat, nagy sikereket és kis bukásokat. Feltöltődik. Van persze, aki ekkor sem bírja exhibíció nélkül. Az efféléknek a szabadtéri előadások, fesztiválok, alkalmi társulatokba való beugrások nyújtanak némi pótszert. Vagy a jó öreg hakni (például Vidámpark, Vidám Színpad, vidéki műv. házak), hiszen ilyenkor is élni kell valamiből. Szóval, fülledt esti levegő, csapolt sör, napbarnított bőrfelszín, laza jókedv s a "lesz vagy nem lesz eső" jóleső izgalma. Mindenki feldobott és hálás: elvégre szórakozni jöttünk, vagy nem?
  • Lévai Balázs
  • 1996. szeptember 5.

A nép ópiuma: Tűz és víz (A tengeralattjáró)

Lapzártánk idején (hétfő 21.45) indítja hat-részes útjára a TV 1 e nevezetes közlekedési eszközt. Ám, mert a java még hátravan, nem árt egy pillantást vetni rá, hisz ismerős darab, megvolt már kétszer.
  • Horti Miklósz
  • 1996. augusztus 29.

Videó: Van pardon (Hulot úr közlekedik)

Tati úgy lett filmtörténeti alapvetés, hogy alig van néhány filmje, azokkal is többnyire megbukott: bukta volt az első, a Kisvárosi ünnep, a késői Nagybácsim, sőt, még a legjobb, az Hulot úr nyaral is. Miért épp ez a - sokak által viszonylag leggyengébbnek tekintett - Hulot úr közlekedik lenne a kivétel? Tati diadalútja, bocsánatkérő lépésekkel bár, de producerhullákon át vezetett.
  • Rút Ernõ
  • 1996. augusztus 29.

Színház: Bűn és problema (A Menny kapui - A Pokol lángja)

Az előadást a Magyarországi Biblia Szól Egyház szervezte vagy finanszírozza, esetleg mindkettő, és még egyéb módokon is benne volt a produkcióban, csak azok előadás (A Menny kapui - A Pokol lángja, szerzője ismeretlen, de a meghívó szerint világhírű színdarab) közben szépen elfelejtődnek.
  • Rút Ernõ
  • 1996. augusztus 22.

Film: Jóságos elefánt a gonosz porcelánok boltjában (Végképp eltörölni)

A teste térfogata kissé csökkent, a mája lerobbant a metabolikus szteroidoktól, de a mosolya az még mindig azé a kedves pásztorfiúé az osztrák Alpokból. Imádják az amerikaiak, mert nagyon-nagyon rossz embereket nagyon fel tud dühíteni, és állítólag nem teljesen hülye. Arnold Schwarzeneggert új filmje Amerika királyává tette.
  • - sisso -
  • 1996. augusztus 15.