Színház: Könnyű, nyári esték (Szabad terek ´96)

szerző
Lévai Balázs
publikálva
1996/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyáron a színészember kipihen. Évadot, kollégákat, rendezőket, kritikusokat, nagy sikereket és kis bukásokat. Feltöltődik. Van persze, aki ekkor sem bírja exhibíció nélkül. Az efféléknek a szabadtéri előadások, fesztiválok, alkalmi társulatokba való beugrások nyújtanak némi pótszert. Vagy a jó öreg hakni (például Vidámpark, Vidám Színpad, vidéki műv. házak), hiszen ilyenkor is élni kell valamiből. Szóval, fülledt esti levegő, csapolt sör, napbarnított bőrfelszín, laza jókedv s a "lesz vagy nem lesz eső" jóleső izgalma. Mindenki feldobott és hálás: elvégre szórakozni jöttünk, vagy nem?

Nyáron a színészember kipihen. Évadot, kollégákat, rendezőket, kritikusokat, nagy sikereket és kis bukásokat. Feltöltődik. Van persze, aki ekkor sem bírja exhibíció nélkül. Az efféléknek a szabadtéri előadások, fesztiválok, alkalmi társulatokba való beugrások nyújtanak némi pótszert. Vagy a jó öreg hakni (például Vidámpark, Vidám Színpad, vidéki műv. házak), hiszen ilyenkor is élni kell valamiből. Szóval, fülledt esti levegő, csapolt sör, napbarnított bőrfelszín, laza jókedv s a "lesz vagy nem lesz eső" jóleső izgalma. Mindenki feldobott és hálás: elvégre szórakozni jöttünk, vagy nem?

Gödöllő: A legyező

Egy öntudatos és jól működő polgári demokráciában Kiss Csaba dramaturg-rendezőt, a győri Padlásszínház vezetőjét már régen megidézték volna a Színészi Kamara mindenható színe elé, mondván, művészi tevékenységével jelentősen hozzájárul a színészi munkanélküliség növekedéséhez. Bűnlajstromát a következők terhelik: hatszereplősre meghúzott Hamlet, ötszereplős Moliere Nők iskolája-rögtönzés, négy főre redukált magánéleti Macbeth, s most az öt színész prezentálta A legyező. Szó sincs itt realista játékmódról. Sőt, a színészek gyakran megálltak, kibeszéltek szerepükből, vitatkozni kezdtek, ki is jön most, hol is tartanak, mit és hogyan csinált a másik jól/rosszul. Így például egy felfokozott pillanatban Baranyi Ibolya mint Susanna pipereárus a súgó kezéből kitépett szövegpéldányt egy gyanútlan nézőhöz vágta a vita hevében. Igaz, utána exkuzálta magát. Leginkább az az értelmezés tűnt kézenfekvőnek, hogy ők most egy olyan commedia dell´arte-társaságot alakítanak vitáikkal, örömeikkel, bánataikkal, helyenkénti amatörizmusukkal, akik A legyezőt adják elő, vagy inkább próbálják éppen. Mindezt tarkítva számos szójátékkal, szóviccel, a közönséggel tartott aktív kapcsolattal (például: "maga ezen meg mit nevet?"). A remek Moliere-jükhöz hasonló derűs, nyitott színházat próbáltak újfent csinálni, a színészek be is dobtak mindent, ám a második felvonásra - részben a lapos történetből is adódóan - elfogytak a dramaturgiai ötletek, újszerű fordulatok, s erősen leült az előadás. Ennek ellenére bizonyosnak tűnik, hogy jó úton jár ez a kísérletező társaság.

Dörögd: Chioggiai csetepaté

Balaton-átúszás után (papírom van róla) küzdöttük fel magunkat a Művészetek Völgyébe, hogy a testkultúra után teljes legyen a nap. Mácsai Örkény-estjéről lekéstünk, csak a második felét hallottuk kintről, de még így is élvezhető volt. Majd áthömpölyögtünk a Lövölde térre (értsd: itt tényleg lőni szoktak), hogy megtekintsük a könnyed, ámde igényes szórakoztatás reményével kecsegtető Goldoni-játékot, a Chioggiai csetepatét. Mindezt a kecskeméti színház (rendező: Lendvai Zoltán) prezentálta, melyet tavaly legényes rohammal vett be Bal József és ifjú csapata, forradalmian új színházi fellegvár ígéretével. Kicsit ugyan hűvös volt az este, de a széles repertoárú büfék biztosították a kellő - buli van - alaphangulatot. Ám hiába volt a vörösbor műanyag pohárból, a mellbevágó házirettenetes, a szabadon szállongó dohányfüst mámora, tíz perc sem kellett, hogy rájöjjünk: unatkozunk. Sehogy se volt meg az előadás ritmusa, laposan hangzottak a dialógusok, enerváltnak tűntek a színészek, s egy idő után az sem idegesített, hogy Ráday Mihály busa fejétől alig látok (a fene ezekbe a városvédőkbe). Azt sem értettem, miért lett Goldoni helyi bölcs bácsikájából Don Vincenzo (hájtömeg testőrrel, ha valaki nem értené az utalást), ha a végére sehova nem fut ki ez az átalakítás. Bíró Krisztina (Checca) is túl elszántan rohangált és veszekedett a színpadon, mintha öt perc alatt kellene bebizonyítania a földkerekségnek a tehetségét. Az egyetlen igazán komikus figurát alakító Kovács Lajos megjelenése (Fortunato sógor) nagyot dobott az előadás lendületén a felvonás vége felé, ami éppen jókor jött, hogy a közönség legalább megvárja a folytatást, s ne szivárogjon át a dzsesszklubba. A szünet után egy fokkal összeszedettebb volt a történet, a kihallgatási jelenetek már jobban peregtek, végre egységesebb benyomást keltett a színészi játék. Mindez arra volt elegendő, hogy a befejezésre kissé átfagyott nézősereg korrekten megtapsolja a szemmel láthatóan elégedett művészeket. Akik számára viszont - remélhetően - egy komoly tanulsággal járt az este: óvatosan kell bánni egy kőszínházi produkció szabadtérre való kivitelével, hiszen nyílt terepen megváltoznak a körülmények (tér, távolság, hangerő, atmoszféra stb.), így a falak között jól működő mechanizmusok egyszerre könnyűvé és súlytalanná válhatnak.

Szentendre: Furfangosok

Szentendrén a Művelődési Ház udvarán a nagy előd, az élete során majd´ másfél ezer (!) színdarabot írt spanyol írófejedelem, Lope de Vega egyik - erősen átdolgozott - darabját játszották. A Furfangosok címet viselte a játék, amelyet a tavaly itt már debütált Regényesek Társulat adott elő, igaz, jelentősen megváltozott összetételben. Rendezőként újfent az a Honti György jegyezte az előadást, akit még a győrieknél színészként láthattunk. Mindez azért is érdekes, mert stílusában, dramaturgiájában nagyon is a győriekéhez hasonló, bár eredeti alkotás született. A dráma szövegét itt is csupán alapanyagnak tekintették (dramaturg: Faragó Zsuzsa), jelentősen meghúzták, átírták, felduzzasztották rengeteg poénnal, szóviccel, aktuális utalásokkal. Ezek többségét jól felépítették, csupán néhányszor estek túlzásba (például: "I love this game" - a szemeteskosárba találás után), de a közönség végig hálásan fogadta az összekacsintásokat. A történet a szokásos szerelmi zűrzavarokon alapult: apa és fia ugyanazért a lányért folyó vetélkedése kontra elhagyott menyasszony és sértett anya mesterkedései. Bár valójában a szende kisasszony vert át mindenkit, és mozgatta az eseményeket. Itt érte az első meglepetés a későn érkezőt, mivel az eredeti szereposztással ellentétben Marozsán Erika játszotta ezt a központi szerepet, meglepően jól, szellemesen és sokszínűen. De a partnerei is lendületesen komédiáztak és éltek az igényesen megkomponált szituációkban. Az egész játékról sugárzott a természetes jókedv, a spontán játéköröm, ami a nézőket gyorsan magával ragadta. A végén még a happy endet is megúsztuk, ami külön jólesett. Sőt, az előadás még a kapitány szerepében végig fegyelmezetten üvöltöző, masszív részeg ifj. Mucsi Sándort is elbírta, aki a meghajlás alatt komolyan megosztotta a nézősereget, vajon véletlenül vagy szándékosan fejelte-e le a színpadon található egyetlen oszlopot. Amúgy az előadás ingyenes volt, pedig erre még a pénzt se sajnáltam volna.

Lévai Balázs

szerző
Lévai Balázs
publikálva
1996/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...