World music: nem is

Värttinä: Ilmatar.

A kilencvenes évek kezdetén már átesett egy metamorfózison a Värttinä: a rääkkyläi hagyományőrző csoport Helsinkiben Skandinávia kiemelkedő etnopop együttese lett. Azt a könnyedséget és azt a bájt, amely a ´94-es Aitara albummal tetőzött, aligha lehetett überelni, és ugye egy helyben topogni sem kedvel egy magára valamit is adó zenekar. Így eshetett meg, hogy az Ilmatart már messze kevésbé jellemzi az önfeledt ragyogás; mi több, a legkomorabb - már-már kísérletinek tűnő - Värttinä-lemez ez, egy magyar nyelvű archív siratóban csúcsosodva ki. Ez a fordulat nem biztos, hogy növelni fogja a táborát, de éppoly hiteles, mint amilyen meggyőző minőségű: a "kiemelkedő etnopopból" legfeljebb a pop a veszteség. (Wicklow/BMG, 2000) * * * * és fél

Alfredo De La Fé: Latitudes. Alfredo De La Fé tizenegy éves volt, amikor (1965-ben) elhagyta Kubát, és tizennyolc, amikor New Yorkban Eddie Palmieri zenekarához csatlakozott. A salsa, illetve a latin dzsessz és rock kisebb-nagyobb istenei - Celia Cruz, Carlos Santana, Chick Corea - népesítették be pályafutását a későbbiekben is, de fontosabb az ő kis forradalmát említeni: Alfredo tört utat az elektromos hegedűnek a salsában. Ami pedig a Latitudest illeti, megbízható és naprakész New York-i fúzió, melyen Eddie Palmieri tapintása éppúgy érződik, mint a kubai nosztalgia vagy a rapes pörgés nyoma; s melynek komoly erénye, hogy De La Fé nem lihegi túl: pontosan tudja, hol végződik a vonó. (RykoDisc/MCD, 2000) * * * * alá

Irén Lovász + Teagrass: Wide is The Danube. Irén Lovász az Lovász Irén, a Teagrass pedig egy brnói progresszív bluegrass zenekar. Abban, hogy pár dalra összejöjjenek, elvileg a Dunát illetné mérvadó szerep, de inkább (a német ötletgazda) Ulrich Rützelnek kell elvinnie a balhét. Értem én azt, hogy csörgedezünk Európán, hogy moldvai csángó, erdélyi roma, szatmári zsidó és morva dalok, csak hát nagyon kihallani, hogy ez a társaság nem belső késztetésből, csak e projekt kedvéért kerekedett így együtt útra. Egyetlen dal, a (már-már a capella) S őrözgeti vala erejéig magam is szívesen csatlakozom, de ez mintha kevésnek tűnne számukra és számomra is. (CCn´C Records/MCD, 2000) * * *

Budowitz: Wedding without a Bride. A Budowitz a Grazban élő amerikai és kiváló cimbalmos/harmonikás Joshua Horowitz klezmerzenekara, ezúttal jórészt magyarországi tagsággal. Míg az előző lemezen Pénzes Géza, most a Hegedös együttesből Gombai Tamás, D. Tóth Sándor és Kürtösi Zsolt feledkezik a XIX. századi menyegzői muzsikába. Az archaizáló stílust feltétlen aláhúzza az önálló lengyelországi kutatás és a most nyolcvannyolc éves Majer Bogdanski éneke, de bármily konzekvensen és vonzóan időutazik a Budowitz, engem már jobban izgat, hogy mit kezd a klezmer a XXI. századdal. (Buda Musique, 2000) * * * *

Nusrat Fateh Ali Khan and Party: Dust to Gold. Ha Pakisztán és qawwali, Nusrat Fateh Ali Khant csak Nusrat Fateh Ali Khan tudja felülmúlni; s lám, még három évvel a halála után is megteszi. Hagyatéka utolsó, pakisztáni felvételei hallhatók ezen az albumon: szakrális dicsőítések - marketing és crossover nélkül. Az ilyen perceket nem könnyű szavakba önteni, de nem is arra valók, inkább tanulságul. Nusrat hangja s mögötte a taps, a tabla és a harmónium nem kevesebb, mint a legtöbb, ami elérhető: eksztázis és transz, és megérintett Teremtő. Tessék a végére járni, van-e értelme a zenének e nélkül. (RealWorld/EMI, 2000) * * * * *

Marton László Távolodó