Alfredo De La Fé: Latitudes. Alfredo De La Fé tizenegy éves volt, amikor (1965-ben) elhagyta Kubát, és tizennyolc, amikor New Yorkban Eddie Palmieri zenekarához csatlakozott. A salsa, illetve a latin dzsessz és rock kisebb-nagyobb istenei - Celia Cruz, Carlos Santana, Chick Corea - népesítették be pályafutását a későbbiekben is, de fontosabb az ő kis forradalmát említeni: Alfredo tört utat az elektromos hegedűnek a salsában. Ami pedig a Latitudest illeti, megbízható és naprakész New York-i fúzió, melyen Eddie Palmieri tapintása éppúgy érződik, mint a kubai nosztalgia vagy a rapes pörgés nyoma; s melynek komoly erénye, hogy De La Fé nem lihegi túl: pontosan tudja, hol végződik a vonó. (RykoDisc/MCD, 2000) * * * * alá
Irén Lovász + Teagrass: Wide is The Danube. Irén Lovász az Lovász Irén, a Teagrass pedig egy brnói progresszív bluegrass zenekar. Abban, hogy pár dalra összejöjjenek, elvileg a Dunát illetné mérvadó szerep, de inkább (a német ötletgazda) Ulrich Rützelnek kell elvinnie a balhét. Értem én azt, hogy csörgedezünk Európán, hogy moldvai csángó, erdélyi roma, szatmári zsidó és morva dalok, csak hát nagyon kihallani, hogy ez a társaság nem belső késztetésből, csak e projekt kedvéért kerekedett így együtt útra. Egyetlen dal, a (már-már a capella) S őrözgeti vala erejéig magam is szívesen csatlakozom, de ez mintha kevésnek tűnne számukra és számomra is. (CCn´C Records/MCD, 2000) * * *
Budowitz: Wedding without a Bride. A Budowitz a Grazban élő amerikai és kiváló cimbalmos/harmonikás Joshua Horowitz klezmerzenekara, ezúttal jórészt magyarországi tagsággal. Míg az előző lemezen Pénzes Géza, most a Hegedös együttesből Gombai Tamás, D. Tóth Sándor és Kürtösi Zsolt feledkezik a XIX. századi menyegzői muzsikába. Az archaizáló stílust feltétlen aláhúzza az önálló lengyelországi kutatás és a most nyolcvannyolc éves Majer Bogdanski éneke, de bármily konzekvensen és vonzóan időutazik a Budowitz, engem már jobban izgat, hogy mit kezd a klezmer a XXI. századdal. (Buda Musique, 2000) * * * *
Nusrat Fateh Ali Khan and Party: Dust to Gold. Ha Pakisztán és qawwali, Nusrat Fateh Ali Khant csak Nusrat Fateh Ali Khan tudja felülmúlni; s lám, még három évvel a halála után is megteszi. Hagyatéka utolsó, pakisztáni felvételei hallhatók ezen az albumon: szakrális dicsőítések - marketing és crossover nélkül. Az ilyen perceket nem könnyű szavakba önteni, de nem is arra valók, inkább tanulságul. Nusrat hangja s mögötte a taps, a tabla és a harmónium nem kevesebb, mint a legtöbb, ami elérhető: eksztázis és transz, és megérintett Teremtő. Tessék a végére járni, van-e értelme a zenének e nélkül. (RealWorld/EMI, 2000) * * * * *
Marton László Távolodó
