Koncert

Friendly Fires: Inflorescent

  • - minek -
  • 2019. szeptember 29.

Zene

A bő egy évtizede feltűnt St. Albans-i trió a borongós angol vidék hangulatát próbálta ellensúlyozni látszólag könnyed, de hatásosan és szellemesen felépített indie-dance-funk lemezeivel, amelyeket az énekes, Ed Macfarlane jellegzetesen álmodozó tónusú falzettje és az ellenállhatatlan grúvokkal teli slágerek tettek emlékezetessé. A majd’ nyolc év szünet után felvett harmadik albumuk hangzása azonban jócskán eltér a két korai lemezétől, amit magyarázhatunk az eltelt idővel, az átmeneti hiátus alatt átélt zenei hatásokkal, de az e-tánczenében jártas producereik (például James Ford, Disclosure) felbukkanásával is. Ha régebben még a Talking Heads vagy a példaképükként emlegetett Prince is eszünkbe juthatott a gitárokat sem mellőző, minden szempontból élő produkciókról, az Inflorescent egyértelműen elektronikus tánczene. Ami persze nem is vezet oly messzire korai törekvéseiktől, saját bevallásuk szerint ugyanis kezdetben a német Kompakt elektronikus zenei kiadó és Carl Craig detroiti dj és producer inspirálta őket. De hozzájuk képest az új album inkább a „pehelysúlyú” diszkóban megfürdetett, többnyire jó középtempós filter house, a jellegzetes french touch stílus lenyomata. Csupa jól táncolható, nyári dance-pop sláger, Macfarlane stílusos énekével és minimalista táncdalszövegeivel. Akadnak néha átmeneti, stiláris kitérők is, mint a Sleeptalking ellenállhatatlan electrofunkja vagy a tombolósabb Almost Midnight – ezek is csak annyira, hogy utána könnyen visszataláljunk a diszkógömb alá.

Polydor, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.