Ha manapság egy zenekritikus meglát egy új lemezt, amelyen Csajkovszkij b-moll zongoraversenye (op. 23) szerepel, legokosabban teszi, ha fanyalogni kezd: „Jaj, istenem, már megint ez az agyonjátszott, bombasztikus, csöpögős romantikus ragacs! Annyiszor hallottuk, minek ebből újra lemezt csinálni!” Ez a célirányos szöveg: érdemes a szerzőt is, művét is finnyásan leszólni, akkor biztosan igényes a véleményformáló.
Ezzel szemben az igazság az, hogy Csajkovszkij b-moll zongoraversenye a 19. századi hangszeres zene egyik felülmúlhatatlan csúcsa, egyáltalán nem bombasztikus, csak éppen akadnak rossz muzsikusok, akik bombasztikusan játsszák. A b-moll zongoraverseny olyan mű, amelynek esetében fokozottan érvényes, hogy meg kell találnia méltó előadóját.
A Kínai Népköztársaságból Amerikába emigrált szülők gyermekeként immár Bostonban született, huszonnégy éves George Li, a 2015-ös moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Verseny második helyezettje ilyen művész. Előadásában a b-moll koncert csupa erő, határozottság, büszke tartás, hiteles érzelem és indulat, szikrázó virtuozitás. Tolmácsolása felér egy újrafelfedezéssel, de legalábbis üdítően friss és pontos olvasatot tár a hallgató elé. Kísérői, a Londoni Filharmonikusok ugyanebben a szellemben játszanak a kiváló Vaszilij Petrenko vezényletével.
A lemez fennmaradó idejét kitöltő Liszt-válogatás is magasrendű perfekcióval szembesít. A kulcsszavak az átszellemültség és az emelkedettség, ezek három vetületét mutatja fel A villa d’Este szökőkútjai, a 104. Petrarca-szonett, és a Don Juan-fantázia ihletett előadása.
Warner Classics, 2019
