Ha létezik blueszenész, akire gondolkodás nélkül rá lehet mondani, hogy minden ízében hiteles, akkor az Ian Siegal. Megjelenése, whiskyvel átitatott rekedtes hangja, színpadi gesztusai és önironikus monológjai egyaránt a műfaj lényegét adják át. Ezért is fájó veszteség, hogy nemrég bejelentette: az idei az utolsó év, amikor aktívan koncertezik, jövőre visszavonul és új életet kezd. Az ok prózai: 30 éve áll a színpadon, évi 150–200 bulija van szerte Európában, most fáradt bele. Ha minden igaz, egy karibi szigetre költözik a feleségével, hogy valami egészen mással foglalkozzon.
Persze a búcsúzásnak megadja a módját, turnéja budapesti állomásán nem kevesebb mint két és fél órát játszott. A terem zsúfolásig megtelt, a közönség javarészt idősebb és az átlagnál érzékenyebb volt: már azért is méltatlankodva ránk szóltak, ha egy dal közben beszélgetni kezdtünk. „Izzadok, mint egy kurva a templomban”, mondta Siegal rögtön az elején, és végig hasonló szellemben anekdotázott a számok között. Elmesélte azt is, hogy hétfőn szabadnapja lesz, ezért a főváros összes ír pubját végigjárja majd, megnézi a Liverpool BL-meccsét, és mindenkivel iszik egyet, aki megtalálja őt.
A repertoárban saját dalok és klasszikus bluesok egyaránt voltak. Olyan is, amely a lassú folyású instrumentális részeknek köszönhetően negyed óránál tovább tartott. Itt azért érezhetően leült kicsit a hangulat, de utána újra belelendültek. A kísérő zenészek (Gyenge Lajos – dob, Herr Attila – basszusgitár, Nagy Szabolcs – zongora) is megérdemlik a dicséretet, mindhárman a műfaj legjobbjai között vannak Magyarországon. A magyar rajongóknak szerencsére nem kell örökre búcsút venni Siegaltől: a tervek szerint évente egyszer ezután is ellátogat majd hozzánk, a Tom Waits munkássága előtt tisztelgő Braindogs turnéjára. És ha már itt lesz, remélhetőleg egy-két szólókoncertet is ad, mert igény biztosan lenne rá.
Muzikum Klub, február 22.
