Lemez

Händel: Agrippina

Zene

Ugyan az ezredforduló óta immár a hetedik teljes Agrippina-felvételt hozza elénk a mind tartósabbnak bizonyuló Händel-konjunktúra, de erre az operára mégis képtelenség ráunni.

Ugyan az ezredforduló óta immár a hetedik teljes Agrippina-felvételt hozza elénk a mind tartósabbnak bizonyuló Händel-konjunktúra, de erre az operára mégis képtelenség ráunni. Főként természetesen az ifjú szász érzéki szépségű áriái miatt, ám a bíboros és leendő alkirály, Vincenzo Grimani érdeme is dús, hiszen librettójában a jelenkori szappanoperák és a mindenkori kamarillák ismerős intrikái sorjáznak. A még mindig csupán 32 éves Maxim Emelyanychev zenei fősége alatt most különösen válogatott énekesgárda teljesíti a jórészt virtuóz szólamokat: az opera legvégén az égből alászálló Júnó istennő egyetlen áriáját is valódi hangnagybirtokos, Marie-Nicole Lemieux énekli. Az amúgy oly délceg Luca Pisaroni jól hallhatóan kiélvezi a méltóságosan balek és szerelmesen trotli Claudius császár szerepét, Jakub Józef Orliński (Otho), Franco Fagioli (Nero) meg Carlo Vistoli (Narcissus) kontratenori versengésében pedig csupán személyes gusztus alapján hirdethető győztes – nálunk éppenséggel a lengyel fiú diadalmaskodott. A címszerepben Joyce DiDonato: a doboz és a booklet fotóján trónszerű bőrfotelben derűs önelégültséggel csücsülő mezzoszoprán Agrippinája egészen remek, nagypályás manipulátor, aki után indokoltan omlik-bomlik a férfinép. S ha éppen megkérdőjelezhetetlen operai császárnőként nem is magasodik úgy istenigazából énekes kollégái fölé, e tény megemlítése sokkal inkább a mezőny példás kiegyenlítettségének dicsérete, és korántsem DiDonato teljesítményének keveslése.

Erato (3 CD), 2020

Neked ajánljuk