Lemez

Gép, test, lélek

Gábor Lázár: Source

  • - minek -
  • 2020. szeptember 20.

Zene

Az izgalmas hangzásokban és kétségbevonhatatlan tehetségekben egyaránt bővelkedő magyar elektronikus zenei színtérről többen is eljutottak a műfaj legfelsőbb szintjeire, közéjük tartozik Lázár Gábor is, akit egyebek közt a pécsi egyetemen folytatott elektronikus zenei, illetve médiaművészeti tanulmányai inspiráltak.

Lázár megjelenései rendre a friss hangzású kiadványaikról elhíresült kultlabelekhez köthetők, ráadásul saját bevallása szerint leginkább felkérésre alkotta meg albumait, amikor rendre fontosabb volt a „hogyan”, mint a „mit”. Az biztos, hogy gondosan kialakított egyedi hangzása, zenéinek harsogó frissessége felkeltették a műfaj nagyjainak figyelmét is. Első kazettáját 2013-ban az excentrikus brit zenekészítővel, Russell Haswell-lel vette fel, 2014-es bemutatkozó albuma Lorenzo Senni milánói Presto!? kiadójánál jött ki, de a nemzetközi figyelmet a 2015-ös Mark Fell-lel közös albuma hozta el, a The Neurobiology of the Moral Decision Making még a Rolling Stone év végi listájára is felkerült. Noha a technóban gyökerező darabjaiban akkor is munkált valamiféle vibráló játékosság, amikor még tisztes távolságot tartott a túl direkt klubzenéktől, és először talán a 2018-as Unfold című albumán került közelebb a szigorúan vett elektronikus tánczenéhez, legalábbis annyira, hogy itt már jól érzékelhető, sőt táncolható pulzálásból építette fel futurisztikus hangképeit. A Source-ot egy újabb kiadólegenda, a Mike Paradinas (alias µ-Ziq) által alapított és igazgatott Planet Mu hozta ki, s az idei album gyűjteményes gazdagságban mutatja meg, mi mozgatja Lázárt alkotás közben. Jól megfigyelhető a zenekészítői filozófia rangjára emelt puritanizmus: voltaképpen kevés, de jól megválasztott hangból szereti összerakni szerzeményeit, amelyek ezzel együtt remekül szerkesztett, agyas konstrukciók, s hallgatás közben szinte rétegenként bomlik ki a tartalmuk. Ha analitikusan vizsgáljuk e számokat, előugranak a nyilvánvaló hatások: akad itt az Orbital fénykorát idéző, egyszerre emocionális és melodikus darab (Excite), gyomorba markoló basszusra épülő dubstep (Effort) vagy éppen a szokottnál fémesebb-roncsoltabb, poliritmikus broken beat (Route). Ezzel együtt a nyolc szerzemény szerves egységben működik, ráadásul hallgatásuk alatt sorra-rendben fel is tárják működésük titkait, az albumot záró, szelíd ambient Returnnel bezárólag. Nincs az a horzsoló szintihang vagy ipari kattogás, amely mögül ne bukkanna elő a nyers, testeket mozgató energia és persze a hangok poézise.

Planet Mu, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.