„De szentséges jóisten! Mi ennek a felvonásnak a fénylő középpontja? Tosca és Cavaradossi kettőse. És mit találok? Egy töredezett kettőst, apró sorocskákkal, amelyek lekicsinyítik a jellemeket. Itt találom az egyik legszebb költői szöveget, a kezekről szólót, egyszerűen olyan dallammal aláfestve, amely töredékes és szerény, s tetejébe mint olyan: az Edgarból való! Lényegében remek, ha egy tiroli paraszt énekli, de egyáltalán nincs a helyén egy Tosca vagy egy Cavaradossi szájában. Vagyis aminek egyfajta himnusznak kellett volna lennie, latin vagy sem, de mindenesetre szerelmi himnusznak, itt van mindössze néhány ütemre rövidítve! Így a darab szíve három töredékből áll, de megszakításokkal, amelyek minden hatásuktól megfosztják! De igazán, hol az a nemes, forró és erőteljes képzeletű Puccini? (…) Micsoda? A dráma egyik legszörnyűbb pillanatában egy másik operához kellett folyamodnia? Mit mondanak majd az emberek, hogy így kell kimásznia egy nehéz helyzetből?”
Így háborgott Puccini kiadója és egyúttal karrierjének legfőbb támasza, Giulio Ricordi, amikor módja nyílt megismerni a befejezéséhez közeledő Tosca harmadik felvonását. Ricordi felkiáltó- és kérdőjelekkel dúsan meghintett levelének címzettje, azaz maga a komponista önérzetesen védekezett, illetve hosszútűrő librettistáit hibáztatta. A végeredmény mindenesetre összességében igencsak kielégítőnek bizonyult, amint erről a megelőző hetek netes Tosca-áradatának láttán és hallatán is újólag meggyőződhettünk. De azért egyetlen Toscát még feltétlenül be kell iktatni a programunkba: 1978 decemberéből, Shirley Verrett, Luciano Pavarotti és Cornell MacNeil főszereplésével – a New York-i Metropolitan Operából (jövő csütörtök éjféltől a www.metopera.org oldalán).
Merthogy, bármennyire is meglepő, a Nagy Alma felől érkező operaközvetítéseket eddig még csak futólag hirdettük, miután ajánlónk szokott leadási időpontjában rendszerint épp csak az elkövetkező néhány nap programjára volt rálátásunk. Most azonban annál nagyobb örömmel említjük, hogy a vasárnapra kitűzött, vagyis az időeltolódást beszámítva számunkra a hétfői napon felkínálkozó MET-előadás a Salome lesz, méghozzá Komlósi Ildikóval Heródiás királyné szerepében. Másnap azután egy – Anna Netrebko főszereplésével ékes – remek Puritánok-előadás, kedd éjféltől szerda éjfélig pedig Alban Berg befejezetlenségében is lenyűgöző Luluja vár reánk: a 2015-ös felvétel címszereplője a kiváló német szoprán, Marlis Petersen (képünkön e szerepében), rendezője és kimeríthetetlen fantáziájú vizuális tótumfaktuma pedig William Kentridge volt.
És ha már egyszer sikerült végre New Yorkba elkeverednünk, hát szeljük is át azonmód az Egyesült Államokat, és jussunk el a keleti partról a nyugatira! Közelebbről Kaliforniába, ahol is a Dél-kaliforniai Egyetem igen színvonalas netes komolyzenei rádiót üzemeltet. A csatornára a www.kusc.org oldalon lelhetünk rá, s hogy milyen változatos összeállításra számíthatunk, azt talán jól érzékelteti a tény, hogy e mondatok bepötyögése közben épp véget ért náluk a múlt századi mexikói kismester, Manuel Ponce egyik zongoraművének előadása, s már jön is a következő szám: A tamburmajor lánya című Offenbach-operett nyitánya.
