rés a présen

Figyu’, kedves állam!

Jónás Vera énekes, dalszerző

  • rés a présen
  • 2020. június 28.

Zene

rés a présen: Félbeszakította valamilyen munkádat a koronavírus?

Jónás Vera: A Soharóza Kórussal egy éve készültünk a Back-Pack (Hátizsák) című Müpa-koncertünkre, és hat nappal a bemutató előtt jött a kormányrendelet. Mondanom sem kell, igazi érvágás volt. Az előadás egy gospelopera a családi, kulturális és társadalmi örökségeinkről, sok mindenről, amit magunkkal kell cipelnünk. A Soharóza egy kísérletező, alternatív bagázs, és iszonyatosan izgalmas közjátékokat csináltunk a dalok közé, amelyeket én írtam. Koncert performance-nak készült, amelybe a közönséget is bevonjuk, mert ez a téma mindenkit érint. Úgy éreztem, hogy ez az elmúlt évek legfontosabb munkája számomra. Az viszont új élmény volt, hogy ha az ember egy közösséggel együtt éli át a nehézségeket, akkor az enyhíti a rossz érzéseket. A bejelentés napján már nem próbáltunk, este kollektíve berúgtunk és úgy koccintottunk, hogy „együtt a bajban”. Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut. Az ilyesminek nagy ereje van.

rap: Mi lesz ezzel az előadással?

JV: Még nem kaptunk a Müpától időpontot, nyilván ők sem tudják, hogy mi lesz. Lógatják a levegőben az őszi programokat. Amúgy két évvel előre megvannak a programjaik, úgyhogy nem lesz egyszerű bezsúfolni azt a sok elmaradt bemutatót meg koncertet. De abban biztos vagyok, hogy valamikor meglesz ez az előadás, mert két és fél nap alatt fogytak el rá a jegyek.

rap: Mi foglalkoztat dalszerzőként?

JV: Az utóbbi időben inkább önmagam, a motivációim, a döntéseim megfejtése foglalkoztatott. Minden öröklött vagy tanult működést, ami a személyiségünket leírja, izgalmas felismerni. El lehet veszni az elemezgetésben, de nekem olyan, mint egy stratégiai játék. Ha az ember megérti, hogy mit miért csinál, akkor jobban el tudja fogadni a döntéseit, még ha azok irracionálisnak tűnnek is.

rap: A bezártság alatt is foglalkoztál ezzel?

JV: Inkább az irodalomban merültem el, olvastam. Engem nem frusztrált a bezártság, nem robbant fel a párkapcsolatom, nem őrültünk meg egymástól, én sem magamtól. Voltak hullámzások, de inkább egy elnyújtott, lustálkodós vakációnak tűnt. Részemről volt benne bűntudat, leginkább szakmailag. Gondolkodtam, hogy mi értelme van a munkámnak és hasznos-e valakinek, ha egy járvány így elkaszál. Jelentkeztem egy csomó helyre önkéntesnek és futárnak is, de sehonnan nem hívtak vissza. Ez eléggé zavart. Most írtam ki a Facebookra, hogy vállalok több énekes tanítványt, és sokan jelentkeztek – ez visszahívott az életbe. Már nem online tanítok.

rap: Volt online közvetítésed?

JV: A karantén elején mindennap gitároztam és énekeltem az erkélyemen a lakóknak élőben. De élő interjú és koncert is volt a nappalimból. Akkor ugyanúgy izgultam, mint rendesen, benyomtam a gombot, nézett a világ, írogattak közben az emberek, majd kinyomtam a gombot és újra itt voltam a nappalimban, ugyanazzal az adrenalinlövettel, mint egy élő koncert után, csak egyedül, és épp nem tudtam, hogyan jöjjek le a buliról. Kicsit zavar, hogy az online közvetítések kapcsán a művészet mindenkinek kijáró ingyendolog lett anélkül, hogy tudatosítottuk volna az emberekben, hogy mi ebből élünk. Nem bankszámlaszámot kell kirakni, mert az olyan, mintha koldulnánk. A zenefogyasztási kultúránkon kellene változtatni. Azon, hogy nem szívesen fizetünk, hiszen annyi helyen, annyi minden máshoz hozzáférünk. Ez nem most, a karantén alatt kezdődött, mindig is roncsoló hatása volt annak, ha ingyen vagy fillérekért hozzáférhető a zene. Vi­deó­klipet is igazából csak marketingcéllal csinál az ember, mert nem hoz vissza az előadásból semmit. Szomorú volt megélni azt is, ahogy az egész szakma egymás torkának ugrik az Artisjus (nem állami) zenetámogatási aprópénz kapcsán. A művészet önbizalomhiánya ez. Nem vagyunk elég bátrak azt mondani, hogy figyu’, kedves állam vagy kedves néző, a kultúrára szükségetek van, ezért fizetnetek kell érte. A zenélés örömének az oltárán mégsem áldozhatjuk fel a teljes keresetünket, mert abba a helyzetbe taszítjuk magunkat, hogy a társadalomnak nem kell majd a művészetünk.

rap: Tervezel koncertet a nyárra?

JV: A héten vesz fel egy akusztikus koncertet a Petőfi Tv, de nem lesz közönség. Meg vannak pici lehetőségek, hogy közönség nélkül streamben felvegyünk ezt-azt aprópénzért. Akadnak pályázatok is, de nem húzzák ki a zeneipari dolgozókat a bajból, szóval jó, hogy belekezdtem a tanításba. Közben rájöttem, hogy egyáltalán nincs dalszerző oktatás Magyarországon, így azt is tanítok. Ez is egy szakma, én Angliában sajátítottam el. Nagyon hasznos, mert oké, hogy a művészet belülről jön, de rengeteg technika van rá, hogy előhívd, ugyanúgy, mint az izomfejlesztésre. Az év 365 napjából öt ihletett napom, ha van – mit kezdenék a többi napon?

rap: Szereztél dalokat a karantén alatt?

JV: Egyenesben tartott, hogy elhatározásból mindennap írtam valamit. Ilyenkor a rossz ötletekre is van engedélye az embernek. A 40 dalvázlatomból lett 5 jó, meg további 8, amiből még lehet valami. A Soharózával is kapcsolatban maradtunk, és dolgozunk Zoom segítségével egy vagány meselemezen. Közösségi zeneszerzés zajlik, és minden héten történeteket gyűjtünk hozzá saját magunktól. A múlt héten arról beszéltünk, kit hogy csúfoltak gyerekkorában és ez hogyan hatott rá, ma pedig a gyerekkori szerelmeinkről lesz szó. Ebből jön majd létre a lemez.

Neked ajánljuk