A feltehetően 1730 és 1736 között keletkezett mű nem egyéb, mint egymás mellé rakott hét kantáta, melyek mindegyike a haldokló Krisztus egy-egy mondatát jeleníti meg, festi le, vagy ábrázolja, netán illusztrálja - nehéz eldönteni, miről is van szó. De annyi bizonyos, hogy a zene olyan korszakában járunk, amely még kevéssé ismerte a konkrét jelentés nélküli művészet fogalmát, így az absztrakt, bizonyos fokig vallásfilozófiai üzenet mellé minden kantátában Jézus és az Anima (a műsorfüzet szerint ez voltaképpen a "hívő lélek", vagy az "égi menyasszony") párbeszéde kapcsolódik.
Vérbeli olasz barokk zene: a vallásos szenvedély és helyzet mindig érzéki, a megjelenítés naturalista hevületű, a kereszthalál borzalmas tényeit ("Szomjúhozom"; "Elvégeztetett") közlő gregorián narrátor megszólalásait Caravaggio fény-árnyék festőiségével ábrázoló alkotás. Opera ez, a szó mai értelmében - legfőbb célja az érzelmek és izgalmak, a drámai helyzetek okozta szenvedélyek festése, és noha maga a szituáció Jézus és az Anima dialógusa révén inkább spirituális, nem idegen tőle az olyan bravúráriák beiktatása, mint például a 10. szám ("Quod iubes, magne Domine").
A René Jacobs vezette együttes (Akademie für Alte Musik Berlin) és a szólisták (kiemelendő közülük a szopránt éneklő Sophie Karthäuser) az elképzelhető legnagyobb odaadással és szeretettel prezentálják a roppant érdekes mű világpremierjét.
harmonia mundi, 2013
