Gucci Mane-nél kevés megosztóbb figurája volt az új évezred hiphopjának. A magára Trap Godként is hivatkozó rapper 36 éves korára nyolc lemezt, vagy 50 mixtape-et és mindenféle együttműködések során kiadott úgy kétezer számot. A kezdetektől megfigyelhető volt nála az underground hitelesség és a poporientáltság ellentmondása, közben pedig úgy lett az egyik vezérfigurája a hiphopot felforgató atlantai traphangzásnak, hogy végig ki-be járkált a börtönbe (főleg fegyver- vagy kábszerbirtoklás miatt).
Az Everybody Looking azért érdemel figyelmet ebben a beláthatatlanul burjánzó életműben, mert Gucci most jól láthatóan megváltozva lépett ki a hűvösről. Odabent Bibliát (mi mást) és self-help könyveket olvasott, leszámolt a tinédzserkora óta tomboló alkohol- és drogfüggőségével, lefogyott, és kigyúrta magát. És ami a legfontosabb, elkezdett szövegeket írni, mert eddig inkább csak rögtönzött, köptetősziruppal turbózott agymenéseket tolt. Ahogy kiszabadult, másnap már kint is volt az első szám a lemezről, majd folyamatosan jöttek a háziőrizet alatt forgatott klipek is. Az albumon beköszön Kanye West, Drake és Young Thug, a szokásos – rongyrázós – témák mellett pedig valóban feltűnnek vallomásos darabok is – de az összképen ezek nem nagyon változtatnak: kicsit mintha mindenkinek sietnie kellett volna, így inkább a biztonsági játékra mentek rá. Gucci a saját árnyékaként jut el az utolsó előtti All My Childrenig, ahol némi iróniával böki oda az általa kitaposott ösvényen haladóknak, hogy nagy rajongója az összesnek.
Warner, 2016
