A gurálokat tüdőgondozásban és relaxációban érdekelt enervált lengyel értelmiségiek fedezték fel százhuszonöt évvel ezelőtt. Szívták a jó levegőt, nézték a gurálokat, akiken akkor még nem úgy állt a jégergatya, mint tehénen a póz. A helybeliek lassan megszokták, hogy nézik őket, be is álltak erre: a gurálok régóta abból élnek, hogy gurál módra öltözködnek, beszélnek, viselkednek, muzsikálnak. Százhuszonöt éve tart a nagy jelmezbál a nagy tátrai Disneylandben, a gurálok jelmezben hajtják lovas szánjaikat, kormányozzák tutajaikat a Dunajecen, vagy medvének öltözve fényképezkednek a turistákkal.
De a felfedező elit is mindvégig aktív volt. Zakopanéból került ki a nem freudista abszurd erotománia teoretikusa, dráma- és regényírója, Witkiewicz; Wadowicéből a katolikus egyházfő. Az elit és a hegylakó őslakosság keveredése az elmúlt évszázadban olyan színpompás kulturális hibrideket hozott létre, melyek talán csak a mai, ezredvégi terminológiával értelmezhetők.
Ez lenne a Trebunie-Tutki helytörténeti háttere. De a jelenből is kaptak impulzusokat. Maradjunk még Lengyelországban. A kilencvenes években meghódította az országot a naiv és gátlástalan disco polo (a vele rokon magyar lakodalmas rock ehhez képest marginális jelenség). Az érzelmes dance-folklór klipek a vasárnapi Disco Relaks című tévéműsorban láthatók. A Himfy-életérzést sugárzó vidám dalok a boldog, a szomorúak a kesergő szerelemről szólnak. De nem minden klip játszódik párizsi kávéházban vagy velencei gondolán. Kezdetben vaskos tréfából, később egyre tudatosabban jelenítettek meg mazóviai baromfiudvart imitáló műtrágyadombot vasvillára támaszkodó, tűnődő énekessel.
A Bialy Dunajec-i eredetű Trebunia-Tutka dinasztia gurál zenekara hetvenéves. És mint a távoli csillagok, mielőtt végleg kihunynak és magukba zuhannak, fénylő óriássá gerjedtek, zenei identitásukat kozmikussá tágították, és kitárták keblüket a fűszeres Karib-tengeri fuvallatok előtt. Önfeledten fuzionáltak a rastafari roots-reggae-vel, Janosiknak öltöztettek egy Twinkle Brothert, fejébe nyomták a gurálok jellegzetes lemur-kalapját, elektrizálódtak, szaxofont engedtek a két gurál nemzedéket felvonultató zenekarba. Majd előzékeny terminológiai segítséget nyújtottak a műfaji besorolással küszködő kritikusoknak: classic polo, tartak music, akusztikus techno. De - kímélendő a wadowiceiek érzékenységét - nem tűzték műsorukra az I Shot The Sheriffet.
Valamivel az első világháború előtt Witkiewicz csatlakozott Malinowski óceániai etnográfiai expedíciójához. Õk is valami hasonlót művelnek: saját egzotikumukat tükröztetik a planetáris zenei folklórban, áthangszerelve a posztrock kultúra eksztatikus nyelvezetére. Az eredmény lenyűgöző. Itt nem többféle szórakoztatóipar erősíti egymást - a cirkuszi halálugrás célja a heterogén zenei identitás megteremtése.
A szövegek is valami ilyesmiről árulkodnak. A szép kisasszony - mint festett baba, malowana lala (tavalyi disco polo hit) - mintha úgy festené magát, mint Cicciolina. A tamburás öregúr lemegy a városba, szolgálatba helyezi magát, de ha fél liter vodka után megéhezik, nem Dunajecből kifogott osmiornicát, parenyicát, csevapcsicsát, saslikot, rablóhúst, zsiványpecsenyét, hanem hot dogot eszik. Rumcajsz neve is elhangzik.
Hogy legyen mihez hasonlítanunk a jelenséget: a húsvéti Disco Relaksban fellépett a Gronicki csoport három főből álló menyecskekoszorúja (tavaly a vőlegényt hiányolták, aki - mint Foxi Maxi harminc éve - nemrég matróz lett). Gurál népviseletben forgolódtak, énekeltek, majd Janosiknak (hegyi rablónak) öltözött showman is színre lépett, és meglepetést színlelve locsolkodtak.
Húsz éve, amikor még közöm nem volt a lengyelekhez, dél-baranyai szűkebb hazámból utaztam az Ifjúsági Parkba meghallgatni az SBB-t, mert a híre már oda is eljutott. Azóta nem volt ott olyan zene, ami itt nagyon érdekes lehetne. Mostanáig.
Pálfalvi Lajos
Június 22., Margitsziget, Tilos az Á-színpad
