Guru, nem sztár (King Crimson a Petőfi Csarnokban)

szerző
F. D. J.
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

F. D. J.

Normális viszonyok között most kellene nyugdíjaznom magam. Ne kelljen mondanom, osztályharcos elszántsággal biztattam a koncertet szervező barátaimat, ez most nemcsak ügy, de kasszának is tuti, mégiscsak háromgenerációs kultuszzenekar, tavaly a Colosseumot is át kellett telepíteni a BS-be, márpedig..., meg egyebek, ilyesmi. Először Magyarországon, és pont most, amikor éppolyan baromi jók, mint huszonöt évvel ezelőtt, szóval: húúú.

De ebben az országban, tessék a bizonyság, nincsenek normális viszonyok. Nyamvadék hatvanszázalékos ház a PeCsa szabadterén, az menjen nyugdíjba, aki nem jött, meg a jóisten, hogy a nyamvadék esőjével így bekavart, és akkor OK, végül én. Valójában azt sem tudom, most kinek írom - az én szűk háromezrem kőkeményen átélte, a fennmaradó tízmillió meg bizonyára beleszarik: nem volt egy mindennapi élmény, amit beszippantottunk, és nem is kisebb dózis, mint ami kell.

Végül mázlink volt. Csupán az udvartartást (The California Guitar Trio) mosta el a mocsok, fél kilencre újra előállt, ami a színpadnak s az uralkodónak kijár. Két szerelés dob és kettőször két gitár - akár egy rockzenekar is játszhatott volna, csak hát a King Crimson nem rockzenekar, hanem King Crimson. (A két dolog között nagyjából annyi a különbség, mintha Robert Frippet nem gurunak, hanem rocksztárnak tartanánk, márpedig ahogy a gitárjával összefeledkezve üldögélt a háttérben, gurubb már nem lehetett volna ebben a szakmában.)

Megjelent a Crimsonnak egy egészen új albuma, Thrakattack a címe, simán átbillen a kötetlen őrületbe, de hál´ isten nem ezt nyomatták. Hanem, mondom, mázlink volt, úgy alakult, ahogyan Bill Bruford beharangozta a június 13-i MaNcs-ban: belefért a keretbe a Red s a 21st Century Schizoid Man. A fő csapás iránya persze nem a hetvenes évek, hanem a Discipline, a Three Of A Perfect Pair s a tavalyi Thrak volt, vagyis azon albumok, amelyeket a ´81-84 között kvartettként működő, illetőleg a 94-es dupla trióban reaktivizálódott társaság együtt készített. (Robert Fripp és Adrian Belew - gitár, Pat Mastelotto és Bill Bruford - dob, Tony Levin - basszus, Trey Gunn - stick; legyünk teljesen precízek, Pat és Trey a két újabban érkezett.) Hogy ez a szikrázó, fenséges muzsika páratlan lenne, azt azért nem mondanám, amikor a hegyek felett szabadidős koncertet adnak az istenek, az épp ilyen.

És, mint utóbb kiderült, a zenekar is teljesen vevő volt a koncertjére, pedig eléggé macerás palik. Privát technika, privát szakács, privát jegyszedő és privát szinonimák, ami végül is mind rendben, de az olyan bohókás elvárásokat elég nehezen lehetett teljesíteni, mint például a szabadtéri no smoking. Egy kicsit hisztisek a fiúk, súgta meg a turnéfőnök még a buli előtt, nem a kedvük szerint alakultak az eddigi koncertek.

Hát ez most végre bejött. Egészen felszabadult látszatot keltettek a végén, Fripp még dedikált is. Jó lesz vigyázni, ezek képesek visszajönni még.

Petőfi Csarnok, június 19.

szerző
F. D. J.
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...