Melyik világ az igazi? Mindkettő nem lehet. Az egyik így igaz, a másik úgy igaz? Az egyik valóságos, a másik nem. De mindkét világ megrendít és már-már térdre kényszerít. Az egyik a szépségével, a másik a kegyetlenségével. A csoda és a szenny. Az egyik világ ember nélküli, csak természeti jelenségek, állatok, plüssmacik vannak benne. No meg mesebeli vagy vicces alakok. A másik világ túlhumanizált, már-már démonian emberi. De míg a mesevilág képei önmaguk tiszta körrajzát adják (Takács Mari illusztrációi), a másik könyv hideg színtócsáiban fuldokló, groteszk, elesett figurák foszforeszkálnak (Demeter Ádám képei). És mindkét könyvben a rajzok már-már egyenértékűek a szöveggel. Más dolgok vannak földön és égen, de az egyik azoknak szól, akik éppen ennek a világnak az éteri hangjait nem hallhatják. A rettegés, az aberráció uralta "gyermeki" világ nehéz ajtaja nem tárul a másik világ impresszionizmusba öltöztetett csodái felé.
Kovács András Ferenc verseskötete a hagyományos gyermekversek gazdag tematikáját és elragadó zeneiségét tárja elénk (Weöres, Tamkó Sirató, Devecseri), még Tandori modernebb, ravaszabb hangütései sem hallatszanak itt, minden vegytiszta klasszicizmus. Ha a gyermekversek hatásmechanizmusát vizsgálnánk, hogy mit éreznek a gyerekek és a maguk idejében hasonló verseken nevelkedett felnőttek, gondolom, nem lenne kétséges az eredmény: elragadtatást. Mert feltételezem, hogy a mai gyerekek is képtelenek ellenállni ennek a meseelemekkel átszőtt, a természet leghajlékonyabb, legáttetszőbb és legvarázsosabb lényegét felmutató tisztaságnak. Talán túlságosan is ismerős ez a világ, ez az elképesztő csengés-bongás, verselési technika, rímparádé. Leginkább persze Weöres Sándor felülmúlhatatlan zeneisége és tündérvilága idéződik meg. Ami pedig a kötetet gyanútlanul fellapozó felnőttet illeti, olyan egész és gondolatilag is igényes verseket talál (Májusi nóta, Csillagok, December), amik bármely verseskötet díszei lehetnének, a táj és a természet finom, lebbenő, fokozhatatlan szépségei nemcsak a gyermeki képzeletet ragadják meg: "Szőke hold is / félrepillant - / tóból fodrot / égre villant. // Nézik egymást / egyre szebben / tótükörből / kelt neszekben." (Tótükör) Egyéni színeket is belevarázsol ebbe a meseóceánba, amikor az erdélyi helynevek tucatjaira rímelteti a sorokat, a tájnyelv ízes szókincsével ismertet meg bennünket, de kóstolót kapunk a régies hangvételű ráolvasásokból, a népdalok, sőt a népszokások világából is.
Néha úgy érezzük, már-már nem is emberi nyelven szól, hanem az Angyalok hangján. A több mint másfél száz verset tartalmazó kötet bizonyára generációk gyermekolvasóinak ronggyá lapozott kedvence lesz. Vannak aztán hosszabb versek, már-már epikus történésekkel: Bolondos ének, Bohóctréfa, A Bellimondy cirkusz. S még a fanyar humor is megcsillan egy lehetetlen találkozás alkalmával: "Egy kandúr alacsony taligán / gurult át Balatonaligán.../ Egy cicus is állt ott, / s utánakiáltott: / 'Mi újság Aradon, Palikám?' (Taligás kandúr). Mert azért a költő nem tagadhatja meg magát a gyermekversekben sem.
Remélhetjük csak, hogy a Weöres teremtette varázsos nyelv ereje sosem hamvad el, mert ha valami zavaró e hibátlan kötetben, hogy a költő a jó negyven éve kanonizálódott magyar gyermekvers hangzás- és képi világán egy jottányit sem akar túllépni, szinte csak a remekművek számát gyarapítja, s néhány verse akár a Weöres-életmű darabja is lehetne: "Jégcsap csendül, jégcsap cseng - / csillagcsengő égen leng. / Jégcsap csücskén csüngő nesz - / csilló neszből csengés lesz." (Csillagcsengő) De hogy még ebben a szűk világban is tud szinte filozofikusan újat mondani, azt a Téli éjszakák bizonyítja: "Alszik a csillag a csöndben: / alszik a lent is a föntben. / Hold vacog, alszik a tóban. / 'z nyoma távolodóban / halkan elalszik a hóban."
Jorgosz Baia nem gyermekek számára írt, de a gyermeki világot ábrázoló kötete éppen ellentéte annak, amiről KAF mesél. Az Angyali üdvözlet komor kötet. Talán nem is az egyes versek nagysága, mélysége, hanem az összhatás erőssége miatt. De épp ezek a szinte cserépdarabokból összeálló miniatűr tragédiák, a töredékességében is hiteles és dokumentumszerű, hangulatilag és pszichológiailag is egységes világláttatás ragadja meg az olvasó figyelmét. Úgy érzi, hogy részese lesz valami tisztátalannak, bűnnek, mocsoknak, kiszolgáltatottságnak, amiről nem szokás beszélni, amiről hallgatni illik. Holott valójában az történik, amiről KAF világa (szerencsére) nem akar tudni, ami akár mindennap megtörténik százszor és milliószor a világban: a gyerekek ki vannak szolgáltatva - szélsőséges esetekben - a szülői szerepüket, a felnőttséget torzan megélő kény- és kéjuraiknak. Mindennapos a verbális durvaság és a lelki közömbösség, a testi agresszió és a hazudozás ebben a világban. Az anyáról pornóvideo készül, amin egyszerre többen is..., és ami a gyerek kezébe kerül: "Eltorzult az arca, mintha fájna, / de szép is volt közben, azt hiszem."
Az apa alkoholista, a gyerek élete a rettegés, a sóvárgás, az elhagyatottság és a válás okozta abszurd traumák szűk világában zajlik. Az anya "elkente arcán, mint a krémet, / amit a pasik spricceltek oda." Az öregek büdösek, trágár szavakon kívül más nem hallszik ki az apából, mintha minden dolgát letudta volna a nemzéssel, és minden, a családdal és a gyermekeivel szembeni kötelezettségét. A versek kezdetben a naiv rácsodálkozás és értetlenség hangján szólnak, majd lassan, finom lelki és poétikai átrendeződés után a világ szürrealisztikus-expresszív töredezettségét közvetítik. S mint említettem, mindezt a versekhez rendelt illusztrációk rendkívüli módon felerősítik, néha tán többet is mondanak, mint amit a szöveg.
Aztán a gyerekek felnőnek: "Nincs több fájdalom, nincs sírás. / Nincs több kérdés. / Csak a csend. / Puha penészként telepszik ránk."
Magvető Kiadó, 2007, 151 oldal, 2690 Ft; Prae.hu Kft., 2007, 50 oldal, 1150 Ft
