Nagyjából egy évtized kenyércéduláit gyűjtötte össze Szijj Ferenc a legutóbbi könyvhétre megjelent kötetében. Versekről van szó természetesen, de ezek a versek együtt valamiféle naplóformát idéznek meg, ahol cím helyett mindegyik szöveg annak a napnak a nevével szerepel, amelyiken íródott (kivéve a kötetzáró Utolsó napokat). Csakhogy szabálytalan feljegyzések ezek, hisz a napok (és így a versek) sorrendje véletlenszerű, mint az is, hogy ugyanazzal a "címmel" hány írás kapott helyet a kötetben (Péntekből például tizenkettő, míg Keddből csak öt). Ráadásul az itt közölt versek szinte kivétel nélkül meghaladják egy kenyércédula méretét.
Persze Szijj már egy 2001-es interjúban elmondta, hogy eredeti terve (vagyis, hogy egészen rövid verseket írjon, lehetőleg mindennap) több szempontból is tarthatatlannak bizonyult, egyfelől azért, mert nem tudott ilyen rendszeresen írni, másrészt, mert a megírt szövegek önmagukban is egyre hosszabbak lettek. Miközben tehát az írásmód levált az eredeti elképzelésről, az egyes darabok címei változatlanok maradtak. A kérdés ezután adott: mire vannak ráragasztva ezek a cédulák?
"Nem szeretem a folyamatos naplókat, sőt, egyáltalán, a naplókat, mégis időnként rákényszerülök, hogy felvillantsak írásban valamit egy-egy napból, mert a napok a lét felszíne, és az a játék, hogy mit lehet azzal eltakarni úgy, hogy van-e alatta valami, vagy körülötte, idő, takarás, micsoda, ez a kérdés." Valahogy így. A 2005 tavaszán egy hétig vezetett netnaplójában írta ezt Szijj, a Kenyércédulákat pedig olvashatjuk úgy is, mint a felcserélhető napokról készült, egymást eltakaró feljegyzések gyűjteményét. Ezzel ráadásul alapvetően ugyanazt a problémát görgeti tovább a szerző, amit már első kötetében is megfogalmazott: "Napról napra megfeszített munkát végzek, / hogy megmaradjak a lét felszínén" (A naplóhős monológja), tehát nem hoz kifejezetten új hangot, de tovább csiszolja (reszeli) a már meglévőt. Közben legfeljebb a lemondás minőségében állt be változás: "én megelégszem azzal, hogy kapaszkodom" (Csütörtök, 27.).
A naplóformára való utalás általában a szövegek személyes vonatkozásait szokta előhívni, Szijj kenyércédulái azonban elsősorban éppen a feljegyzéseket író szerzőt takarják el, rögtön az első versben, a legelső sorokban kisatírozza (ahogy egyébként már a borítón is) önmagát: "Nem én voltam. Azt mondod, / én, de nem én, hanem / más volt, vagy más voltam / én is" (Péntek, 7.). Ennek a költészetnek az ereje így éppen a beszéd kötöttségei alól való felszabadulásból fakad, csakhogy ezáltal sokszor megközelíthetetlennek tűnik, hisz egyfelől végletesen zárt, mert sajátos szabályokra épül versbeszéde, másfelől pedig olyannyira nyitott, olyan sok kihagyással dolgozik, hogy látszólag nem is ad kapaszkodókat az olvasó kezébe.
"Ahogy a test gyúr folyton önmagában / egy másikat, és egészen fantasztikus / magyarázatokkal él", írja Szerda (18.) című versében, és ezzel valójában az írás tétjét adja meg, mert igencsak sajátos szűrő ez, nem könnyű vele azonosulni, de nem is lehetetlen. Csakhogy ez az azonosulás szokatlan együttműködésre késztet, nagyobb odafigyelésre a szöveg és saját magunk irányában is, mert "csak belül lehet átjárót, féreglyukat keresni" (Péntek, 37.). Azt is mondhatjuk, hogy hitbeli kérdéssé teszi a költészetet magát: elfogadjuk-e fantasztikus magyarázatait vagy nem. De akárhogy döntünk, kétségtelen, hogy ezzel az egyetlen gesztussal is az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb kísérletét hajtja végre: tulajdonképpen a líra működésének alapjaira kérdez rá, ami igencsak meglepő mozdulat kissé elkényelmesedett költészetünkben. Mindeközben ráadásul az iróniától sem mentes (annak ellenére sem, hogy ez egyébként nem a legjellemzőbb stílusjegye), s ezen keresztül is párbeszédképesnek bizonyul: "aztán kiderült, van ez az irodalmi / gondolkodás, hogy a valóságtól függetlenül / kitaláljuk, mi mit jelenthet, és akkor az / olyan, mintha nagyon mély értelmű lenne" (Hétfő, 36.).
Az egész kötet ziláltsága mögött valamiféle kiszámíthatatlanság lappang, az idő, a nyelv kiszámíthatatlansága, s ennek nyomán a bizalmatlanság, amivel a szerző a létezést mint olyat kezeli. "[A] menekülésből is menekülök" (Vasárnap, 56.), mondja, miközben lírájának első számú védjegye, gyakran meghökkentő asszociációs hálója éppen ezt a bizonytalan hátteret használja ki. Ez a sokszoros áttéttel működő nyelv tulajdonképpen nem is a mondatok jelentésének felfejtésével járó sikerélménnyel hat, hanem éppen az öntörvényű jelentéselrejtés és az ennek ellenére mégis megcsillanó megértés közötti vibrálás elektromosságával. A Kenyércédulák egyik nagy leleménye, hogy úgy marad gondolati költészet, hogy közben egészen zsigeri hatást képes elérni, hasonlóan ahhoz, ahogy a szövegek tematikus szintjén a társadalmi és biológiai értelemben vett test (ami az egyik leggyakrabban megjelenő verstárgy) és a gép, a gépies létezés közötti átmenetet megvalósítja: "A döntő pillanatokban talán szerelőaknába / kéne bújnom, egy olajtól csöpögő autó / vagy még inkább egy gőzzel fújtató mozdony alá. / Egy kezdetektől fogva ismerős test / kellett volna sokáig." (Vasárnap, 77.)
A Kenyércédulák minden zaklatottsága, folyamatos formakioltása ellenére végső soron kirajzol egy ívet, amin belül a napok, szövegek felcserélhetőnek tűnnek, de úgy, hogy maga a szerkezet nem bomlik meg ettől. Szabálytalan, de nem zavaros könyv ez, amit első és utolsó verse finom keretbe foglal: a kötetnyitó Péntek kezdő mondatára ("Nem én voltam.") az Utolsó napok felel: "Reggelre mindig / elfelejtem az éjszakát, én voltam-e vagy / nem én voltam (É)".
Szijj Ferenc költészetével kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy tulajdonképpen egyfolytában ugyanazt a verset írja, ami így elég nagy túlzás, mégis jól megfogja azt a lírikusi megszállottságot, amivel minden egyes szaván és minden egyes szaváért ugyanúgy dolgozik. Ezáltal persze megköveteli az olvasótól is azt a belső elmozdulást, amit a szövegek megtesznek. Valószínűleg nem mindenki fogékony erre, de ha valaki végül hajlandó belátni, hogy "a legsötétebb képen is minden rajta van", még az is előfordulhat, hogy "megelevenedik végre a sötétség" (Péntek, 44. és Kedd, 24.).
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007, 101 oldal, 1600 Ft
