„Azt írod, hogy valahol a néhai porosz király természetes fiának mondanak. Nem olyan rég én is valami hasonlóról értesültem. Én azonban azt vallom, hogy magamról soha semmit sem írok, és soha nem reagálok arra, amit rólam írnak. Éppen ezért inkább rád bízom, miként tudatod a külvilággal, milyen erényesek voltak a szüleim, különösképpen az anyám.”
Nem sokkal a halála előtt ily félszívűen cáfolta fejedelmi származásának alaptalan, de kicsit hízelgő mendemondáját Ludwig van Beethoven, s ez a születés mind a mai napig izgalomban tart minket. Igaz, korántsem a nagy természetű, ám igencsak kis formátumú II. Frigyes Vilmos esetleges apasága, hanem csakis Beethoven és persze önmagunk miatt: a zeneszerző születésének 250. évfordulóját már jóval a vonatkozó decemberi dátum előtt végigünnepelve. Például és különösképpen most vasárnap, amikor is a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös maraton sorozata az idén újra Bonn nagy szülöttjének életművéből válogat. Délelőtt az Óbudai Danubia Zenekar és Pusker Júlia az F-dúr románc megszólaltatásával indítja majd a napot (Nemzeti Hangversenyterem, február 2., fél tizenegy), a zárás pedig immár hagyományosan a Fesztiválzenekaré lesz. A napot beszegő koncert karmestere most azonban nem Fischer Iván lesz: a VII. szimfóniát ugyanis az amatőröknek kiírt karmesterpályázat négy győztese vezényli majd, vélhetőleg stafétaszerűen (Nemzeti Hangversenyterem, február 2., kilenc óra).
A Beethoven-maratonon többek között a Perényi Miklóssal együtt muzsikáló Várjon Dénes is részt fog venni, s ugyanő két nap múltán már az Európai Kamarazenekar koncertjének egyik szólistája lesz (Zeneakadémia, február 4., fél nyolc). Valóságos verseny-, pontosabban versenyműszellem uralja majd ezt a programot, hiszen az értelemszerűen innen is elmaradhatatlan Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenye mellett az 5. brandenburgi verseny, valamint Mozart Esz-dúr zongora-kettősversenye is felhangzik ezen az estén, az utóbbi kompozíció előadásakor Simon Izabellával a másik szólóhangszernél.
„– Elégettem a kéziratot. – Már engedje meg, ezt nem hiszem el – mondta Woland. – Ilyesmi nem létezik: kézirat sosem ég el. – A Behemóthoz fordult: – Gyerünk, Behemót, add csak ide azt a regényt! A kandúr leugrott a székről, s ekkor mindenki meglátta, hogy vaskos kéziratkötegen ült. A legfelső példányt mély meghajlással nyújtotta Wolandnak.” A szállóigét teremtő részlet Mihail Bulgakov (képünkön) több értelemben is fantasztikus regényéből, A Mester és Margaritából való, mely műhöz ezúttal különleges formában, opera-musicalként lehet majd szerencsénk. Gyöngyösi Levente és a librettista Várady Szabolcs műfaji határokat merészen és nagy tehetséggel átlépő alkotása a pár évvel ezelőtti, miskolci koncertszerű előadást követően most végre színpadi ősbemutatóhoz jut: az Opera jóvoltából, Hollerung Gábor zenei vezetése alatt, László Boldizsár és Sáfár Orsolya címszereplésével, valamint – az ő nevét se írtuk le még soha e rovat hasábjain! – Szente Vajk rendezésében (Eiffel Műhelyház, február 7., hét óra).
