Lemez

Halálsoron

The Black Keys: ’Let’s Rock’

Zene

A White Stripes feloszlása óta egyértelműen a gitáros-énekes Dan Auerbach és a Patrick Carney dobos alkotta The Black Keys számít a legnépszerűbb rockduónak: Grammyket nyernek, arénákat töltenek meg és pole pozíciókat gyűjtenek be a legrangosabb fesztiválokon.

Egy türelmes és lassan építkező párosról van szó – az igazán nagy befutást eredményező 2010-es albumuk, a Brothers már a hatodik lemezük volt. A mai napig ez tekinthető a legjobb munkájuknak, valamint az egy évvel későbbi El Camino, rajta a Lonely Boy című csúcsslágerrel, amelyet talán már most sem túlzás a zenetörténet utolsó nagy rockhimnuszának nevezni. A 2014-es Turn Blue album sem sikeredett rosszul, de az azt követő turné után a The Black Keys szüneteltette tevékenységét.

A köztes időben Auerbach megjelentetett két lemezt (egyet szólóban, egyet az Arcs nevű másik projektjével), Carney elsősorban producerkedett, többek között annak a Michelle Branchnek a visszatérő lemezén, akit végül feleségül is vett. De Auerbach is megházasodott, gyereke született (akárcsak Carney-éknak), és amikor már minden letisztult, jöhetett újra a közös munka. Az egykoron Ohióból indult, de ma már Tennessee-hez kötődő Black Keys zenészei mindenféle előkészület nélkül mentek a stúdióba, vagy­is az új dalok jammelésekből születtek. A tagok saját bevallása szerint ismét a gitárok előtt szerettek volna tisztelegni, és látszólag ennek az eredménye a ’Let’s Rock’ cím, bár ennek azért bonyolultabb a története. Egy Edmund Zagorski nevű elítéltnek állítólag ezek voltak az utolsó szavai a villamosszékben, és így már a lemezborító (amely a kivégzési eszközt ábrázolja) sem szorul magyarázatra.

Ami a zenei vonalat illeti, természetesen a megszokott blues-rock vágányon járunk, jó sok ZZ Top-os riffel, de néha a T. Rex-féle gitársound hatása is tetten érhető. A Shine a Little Light a létező legsemmitmondóbb nyitány, de a jóval pörgősebb Eagle Birds, valamint az első single-nek választott Lo/Hi szerencsére emeli a színvonalat. Aztán jönnek az álmosabb percek: a Walk Across the Water egy túl hosszú blues-AOR ballada (az album-oriented rock kifejezésből – a szerk.), a Get Yourself Togetherben már túlteng a ZZ Top-majmolás, a Sit Around and Miss You pedig színtiszta west coast à la Eagles. Azért az utolsó harmadban felpörög a hangulat, a Go nemcsak a vicces klipjéért (amelyben a tagok azt játsszák el, hogy mennyire utálják már egymást), de a Tame impalás hangzásáért is szerethető; a szintén pszichedelikus Break­ing Downban mintha szitárt hallanánk; az Under the Gun megidézi a Queens Of The Stone Age-féle If I Had a Tailt; a záró, Twin Peaks-es című Fire Walk With Me pedig ennek a lemeznek a Lonely Boy-a, még ha nem is üt akkorát. Korrekt lemez a ’Let’s Rock’, és jól illeszkedik a The Black Keys diszkográfiájába, ha az énektémák ugyanolyan jóra sikeredtek volna, mint a zeneiek, akkor Auerbach és Carney meg tudta volna ugrani a Brothers és az El Camino szintjét.

Easy Eye Sound/Nonesuch, 2019

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.