Lemez

Halálsoron

The Black Keys: ’Let’s Rock’

  • Nagy István
  • 2019. október 19.

Zene

A White Stripes feloszlása óta egyértelműen a gitáros-énekes Dan Auerbach és a Patrick Carney dobos alkotta The Black Keys számít a legnépszerűbb rockduónak: Grammyket nyernek, arénákat töltenek meg és pole pozíciókat gyűjtenek be a legrangosabb fesztiválokon.

Egy türelmes és lassan építkező párosról van szó – az igazán nagy befutást eredményező 2010-es albumuk, a Brothers már a hatodik lemezük volt. A mai napig ez tekinthető a legjobb munkájuknak, valamint az egy évvel későbbi El Camino, rajta a Lonely Boy című csúcsslágerrel, amelyet talán már most sem túlzás a zenetörténet utolsó nagy rockhimnuszának nevezni. A 2014-es Turn Blue album sem sikeredett rosszul, de az azt követő turné után a The Black Keys szüneteltette tevékenységét.

A köztes időben Auerbach megjelentetett két lemezt (egyet szólóban, egyet az Arcs nevű másik projektjével), Carney elsősorban producerkedett, többek között annak a Michelle Branchnek a visszatérő lemezén, akit végül feleségül is vett. De Auerbach is megházasodott, gyereke született (akárcsak Carney-éknak), és amikor már minden letisztult, jöhetett újra a közös munka. Az egykoron Ohióból indult, de ma már Tennessee-hez kötődő Black Keys zenészei mindenféle előkészület nélkül mentek a stúdióba, vagy­is az új dalok jammelésekből születtek. A tagok saját bevallása szerint ismét a gitárok előtt szerettek volna tisztelegni, és látszólag ennek az eredménye a ’Let’s Rock’ cím, bár ennek azért bonyolultabb a története. Egy Edmund Zagorski nevű elítéltnek állítólag ezek voltak az utolsó szavai a villamosszékben, és így már a lemezborító (amely a kivégzési eszközt ábrázolja) sem szorul magyarázatra.

Ami a zenei vonalat illeti, természetesen a megszokott blues-rock vágányon járunk, jó sok ZZ Top-os riffel, de néha a T. Rex-féle gitársound hatása is tetten érhető. A Shine a Little Light a létező legsemmitmondóbb nyitány, de a jóval pörgősebb Eagle Birds, valamint az első single-nek választott Lo/Hi szerencsére emeli a színvonalat. Aztán jönnek az álmosabb percek: a Walk Across the Water egy túl hosszú blues-AOR ballada (az album-oriented rock kifejezésből – a szerk.), a Get Yourself Togetherben már túlteng a ZZ Top-majmolás, a Sit Around and Miss You pedig színtiszta west coast à la Eagles. Azért az utolsó harmadban felpörög a hangulat, a Go nemcsak a vicces klipjéért (amelyben a tagok azt játsszák el, hogy mennyire utálják már egymást), de a Tame impalás hangzásáért is szerethető; a szintén pszichedelikus Break­ing Downban mintha szitárt hallanánk; az Under the Gun megidézi a Queens Of The Stone Age-féle If I Had a Tailt; a záró, Twin Peaks-es című Fire Walk With Me pedig ennek a lemeznek a Lonely Boy-a, még ha nem is üt akkorát. Korrekt lemez a ’Let’s Rock’, és jól illeszkedik a The Black Keys diszkográfiájába, ha az énektémák ugyanolyan jóra sikeredtek volna, mint a zeneiek, akkor Auerbach és Carney meg tudta volna ugrani a Brothers és az El Camino szintjét.

Easy Eye Sound/Nonesuch, 2019

 

Neked ajánljuk