mi a kotta?

Hamar munkák

  • mi a kotta
  • 2017. december 23.

Zene

„Egy karcsú görög szűz, két északi óriás között” – Robert Schumann híres és frappáns megfogalmazása szerint ez lenne Ludwig van Beethoven IV. szimfóniája, amely valóban mind a mai napig a III. és az V., vagyis az Eroica és a Sorsszimfónia árnyékában áll. Az 1806 őszén, meglepő könnyen megszületett szimfónia a létét – természetesen Beethoven mellett – leg­inkább egy bizonyos Franz von Oppersdorff grófnak köszönheti. A szolgaszemélyzetéből saját zenekart szervező sziléziai arisztokrata ugyanis nemcsak gálánsan megvendégelte a hozzá Oberglogauba elruccanó mestert, valamint előadatta tiszteletére a II. szimfóniát, hanem vadonatúj műveket is rendelt Beethoventől. Méghozzá mindjárt két szimfóniát, melyek közül az elsőt 1806/1807 fordulóján már kézhez is vehette a gróf, aki örömteli fölindulásában jószerint a teljes kialkudott összeget kifizette a komponistának. Vesztére, mert így odalett a szükséges motiváció, és így a zenekedvelő Oppersdorff soha nem kapta meg a remélt és kifizetett másik szimfóniát. A IV. szimfónia azért így is a megrendelő sosem évülő dicsőségére szolgál, mint erről a Concerto Budapest elkövetkező két koncertjén mind meggyőződhetünk majd (Zeneakadémia, november 29. és 30., fél nyolc). Keller Andrásék koncertjein ez a szimfónia, valamint Beethoven Hegedűversenye mellett, pontosabban között egy különleges japán kompozíció is elhangzik majd Takemicu Toru szerzeményeinek sorából. A huszadik századi japán klasszikus immár nem egy gróf, hanem a Greenpeace mozgalom fölkérésére komponálta meg ugyanis Toward the Sea című művét, amely a bálnavadászat elleni kampányt támogatta, tételcímeiben pedig Herman Melville vonatkozó regényét, a Moby Dicket idézte.

Hetven esztendővel Beethoven IV. szimfóniájának gyors lefolyású megszületését követően Johannes Brahms is meglepően könnyűszerrel, és ugyancsak egyetlen évszak leforgása alatt alkotta meg a maga szépséges II. szimfóniáját. Mely remekmű sebes és zavartalan kihordása annál is váratlanabb volt a kortársak számára, mivel korábban Brahms I. szimfóniájának elkészültét az elődök, és köztük persze főként a Beethoven által kiváltott hatásiszony több mint két évtizeden át késleltette.
A Budapestre ellátogató Hamburgi Filharmónia Zenekara ezzel a II. szimfóniával indítja majd Brahms-koncertjét, és párdarab gyanánt itt is egy D-dúr hegedűverseny fog megszólalni: Veronika Eberle szólójával és a nagyszerű dirigens, Kent Nagano vezénylete alatt (Nemzeti Hangversenyterem, november 29., fél nyolc).

És ha már ajánlónk legelső mondata Robert Schumannt idézte, hát álljon itt most befejezésül Hamar Zsolt és a Nemzeti Filharmonikusok esedékes koncertjének meghirdetése (Nemzeti Hangversenyterem, november 28., fél nyolc). A Tündérek és egyéb koboldok fantáziacímű program középső darabja ugyanis Schumann a-moll zongoraversenye lesz: a nevével a középkori német lovagvilágot megidéző, és nem mellesleg imponáló tehetségű pianista, Severin von Eckardstein (képünkön) főszereplői közreműködésével.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.