Magyar Narancs: Marton Éva volt az egyik tanárod, Mit tanultál tőle?
Horti Lilla: Egyebek mellett azt, hogy mindig van még hova emelni a szintet. Ezt élveztem és igényeltem is. Még akkor is, ha olyan darabot vittem az órájára, amit ő nem énekelt, nem ismert, rögtön fantasztikusan értékes dolgokat mondott hozzá. Miután én is magas és erős testalkatú vagyok, akibe nagy hang fér, nagyon jól tudta átadni nekem azokat a technikákat, amelyek a támasztáshoz, a hang pozicionálásához, fókuszálásához szükségesek.
MN: Miért végeztél tanár szakot is?
HL: Ha már úgyis benne voltam a tanulásban, ez így egyszerűbb volt, mint később újrakezdeni. Kemény év volt, mert akkor már nagyon sokat énekeltem, két premierem is volt, de megérte.
MN: Spanyolországban is tanultál egy évig. Onnan mit hoztál magaddal?
HL: Erasmus-ösztöndíjon voltam a San Sebastián-i Musikénében, Ana María Sáncheznél, aki egy különlegesen pozitív, mély érzésű, intelligens személyiség, komplex művész. Tőle a magánhangzók gyönyörű egy helyen tartását, egy térbe olvasztását tanultam, amire később Marton Éva is nagy hangsúlyt fektetett, és azt a különleges mély támaszt, ami a magas regiszterekben nehezebben megénekelhető, nagy energiát igénylő, súlyos kitörésekben szükséges. Ez a lefelé támasztás és a fönti rezonanciás terek kombinálása nagyon fontos ahhoz, hogy ne csak az ereje legyen meg az énekhangnak, hanem a szárnyaló könnyedsége, fénye is. Sánchez a hangot forgószélhez hasonlította, aminek van egy kezdőpontja, és ez apró vagy nagyobb körönként halad előre, de mindig megvan a központi energiája egy puhább, lágyabb frázisnál ugyanúgy, mint egy sokkal nagyobb volumenű résznél. Mindig nagyon konkrétan kell tudnom, hogy mit és hogyan csinálok, mi az, amit mozdítok és mennyit.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
