Interjú

„Néha dühösnek is kell lenni”

Szabó Benedek énekes-dalszerző

Zene

Hamarosan megjelenik a Galaxisok nyolcadik lemeze, az Ellenszélben.

A frontember, Szabó Benedek már rég­óta szeretett volna rendszerkritikus dalokat írni, és úgy érezte, most érkezett el a megfelelő alkalom. Arról is beszélgettünk, hogy milyen következményei lehetnek egy ennyire kormánykritikus albumnak.

Magyar Narancs: Az Ellenszélben 28 perces album, akárcsak a tavaly kiadott Minket ne szeress, de volt már olyan lemezetek, amely közel egy óra hosszúságú volt. Számodra mi az ideális lemezhossz?

Szabó Benedek: Előadóként és hallgatóként is a harminc perc körüli nagylemezeket szeretem a legjobban. A Történetek mások életéből című albumunkra, amelyre most utaltál, dupla lemezként tekintek: két, közel félórás albumot raktunk egymás mellé. Úgy érzem, hogy minden egyes alkalommal, amikor nekiállok új dalokat írni, azok együttesen keresik ezt a félórás hosszt. Valahogy ez mindig így alakul, és valószínűleg azért, mert hallgatóként is ezt az intervallumot szeretem. Szerintem harminc percben pont el lehet mondani valamit nagyon hatásosan – úgy, hogy az ne tűnjön meghökkentően rövidnek. Egy félórás album esetében ritkán fordul elő, hogy az emberek elkezdik léptetni a számokat. Ez a hosszúság pont jó arra, hogy végighallgasd az egészet az elejétől a végéig a buszon, munkába menet. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan hosszabb lemezek, amelyeket szívesen meghallgatnék.

MN: Az új dalaitokban a gitárok dominálnak. Pár éve volt egy komoly zongorás korszakod, az lecsengett?

SZB: A Lehet, hogy rólad álmodtam című negyedik lemezünkön volt sok zongora. Azelőtt kezdtem el jazz-zongorázást tanulni. Régebben is szerettem volna zongorázni, csak valamiért sokáig úgy alakult, hogy nem volt módom belekezdeni. És amikor végre belevágtam, akkor úgy éreztem, hogy kinyílt a világ, és az akkori szerzeményeimet zongorán írtam. A Galaxisok pályája eléggé kacskaringós, és az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt fektettünk a kísérletezésre. Szeretek elmerülni a stílusgyakorlatokban, és könnyen elbűvölnek a különböző műfajok. Az Ellenszélben olyan lemez, ahol elhagytam a kísérletezést – nem zongorás, nem new wave-es, nem undergroundos. Egy klasszikus értelemben vett Galaxisok-lemezt akartam írni, egy kicsit a korai munkáink hangulatában, de bele akartam vinni sok mindent, amit az eltelt évek során megtanultunk. És szerintem ez sikerült. Ha nagyon kéne hasonlítani, akkor engem a focipályás, illetve a cím nélküli ötödik lemezünkre emlékeztet. Hangzásában viszont érettebb és élőbb anyag, aminek az is az oka, hogy most már jobban játszó zenekar vagyunk, mint korábban.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.