A frontember, Szabó Benedek már régóta szeretett volna rendszerkritikus dalokat írni, és úgy érezte, most érkezett el a megfelelő alkalom. Arról is beszélgettünk, hogy milyen következményei lehetnek egy ennyire kormánykritikus albumnak.
Magyar Narancs: Az Ellenszélben 28 perces album, akárcsak a tavaly kiadott Minket ne szeress, de volt már olyan lemezetek, amely közel egy óra hosszúságú volt. Számodra mi az ideális lemezhossz?
Szabó Benedek: Előadóként és hallgatóként is a harminc perc körüli nagylemezeket szeretem a legjobban. A Történetek mások életéből című albumunkra, amelyre most utaltál, dupla lemezként tekintek: két, közel félórás albumot raktunk egymás mellé. Úgy érzem, hogy minden egyes alkalommal, amikor nekiállok új dalokat írni, azok együttesen keresik ezt a félórás hosszt. Valahogy ez mindig így alakul, és valószínűleg azért, mert hallgatóként is ezt az intervallumot szeretem. Szerintem harminc percben pont el lehet mondani valamit nagyon hatásosan – úgy, hogy az ne tűnjön meghökkentően rövidnek. Egy félórás album esetében ritkán fordul elő, hogy az emberek elkezdik léptetni a számokat. Ez a hosszúság pont jó arra, hogy végighallgasd az egészet az elejétől a végéig a buszon, munkába menet. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan hosszabb lemezek, amelyeket szívesen meghallgatnék.
MN: Az új dalaitokban a gitárok dominálnak. Pár éve volt egy komoly zongorás korszakod, az lecsengett?
SZB: A Lehet, hogy rólad álmodtam című negyedik lemezünkön volt sok zongora. Azelőtt kezdtem el jazz-zongorázást tanulni. Régebben is szerettem volna zongorázni, csak valamiért sokáig úgy alakult, hogy nem volt módom belekezdeni. És amikor végre belevágtam, akkor úgy éreztem, hogy kinyílt a világ, és az akkori szerzeményeimet zongorán írtam. A Galaxisok pályája eléggé kacskaringós, és az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt fektettünk a kísérletezésre. Szeretek elmerülni a stílusgyakorlatokban, és könnyen elbűvölnek a különböző műfajok. Az Ellenszélben olyan lemez, ahol elhagytam a kísérletezést – nem zongorás, nem new wave-es, nem undergroundos. Egy klasszikus értelemben vett Galaxisok-lemezt akartam írni, egy kicsit a korai munkáink hangulatában, de bele akartam vinni sok mindent, amit az eltelt évek során megtanultunk. És szerintem ez sikerült. Ha nagyon kéne hasonlítani, akkor engem a focipályás, illetve a cím nélküli ötödik lemezünkre emlékeztet. Hangzásában viszont érettebb és élőbb anyag, aminek az is az oka, hogy most már jobban játszó zenekar vagyunk, mint korábban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
