Interjú

„Néha dühösnek is kell lenni”

Szabó Benedek énekes-dalszerző

Zene

Hamarosan megjelenik a Galaxisok nyolcadik lemeze, az Ellenszélben.

A frontember, Szabó Benedek már rég­óta szeretett volna rendszerkritikus dalokat írni, és úgy érezte, most érkezett el a megfelelő alkalom. Arról is beszélgettünk, hogy milyen következményei lehetnek egy ennyire kormánykritikus albumnak.

Magyar Narancs: Az Ellenszélben 28 perces album, akárcsak a tavaly kiadott Minket ne szeress, de volt már olyan lemezetek, amely közel egy óra hosszúságú volt. Számodra mi az ideális lemezhossz?

Szabó Benedek: Előadóként és hallgatóként is a harminc perc körüli nagylemezeket szeretem a legjobban. A Történetek mások életéből című albumunkra, amelyre most utaltál, dupla lemezként tekintek: két, közel félórás albumot raktunk egymás mellé. Úgy érzem, hogy minden egyes alkalommal, amikor nekiállok új dalokat írni, azok együttesen keresik ezt a félórás hosszt. Valahogy ez mindig így alakul, és valószínűleg azért, mert hallgatóként is ezt az intervallumot szeretem. Szerintem harminc percben pont el lehet mondani valamit nagyon hatásosan – úgy, hogy az ne tűnjön meghökkentően rövidnek. Egy félórás album esetében ritkán fordul elő, hogy az emberek elkezdik léptetni a számokat. Ez a hosszúság pont jó arra, hogy végighallgasd az egészet az elejétől a végéig a buszon, munkába menet. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan hosszabb lemezek, amelyeket szívesen meghallgatnék.

MN: Az új dalaitokban a gitárok dominálnak. Pár éve volt egy komoly zongorás korszakod, az lecsengett?

SZB: A Lehet, hogy rólad álmodtam című negyedik lemezünkön volt sok zongora. Azelőtt kezdtem el jazz-zongorázást tanulni. Régebben is szerettem volna zongorázni, csak valamiért sokáig úgy alakult, hogy nem volt módom belekezdeni. És amikor végre belevágtam, akkor úgy éreztem, hogy kinyílt a világ, és az akkori szerzeményeimet zongorán írtam. A Galaxisok pályája eléggé kacskaringós, és az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt fektettünk a kísérletezésre. Szeretek elmerülni a stílusgyakorlatokban, és könnyen elbűvölnek a különböző műfajok. Az Ellenszélben olyan lemez, ahol elhagytam a kísérletezést – nem zongorás, nem new wave-es, nem undergroundos. Egy klasszikus értelemben vett Galaxisok-lemezt akartam írni, egy kicsit a korai munkáink hangulatában, de bele akartam vinni sok mindent, amit az eltelt évek során megtanultunk. És szerintem ez sikerült. Ha nagyon kéne hasonlítani, akkor engem a focipályás, illetve a cím nélküli ötödik lemezünkre emlékeztet. Hangzásában viszont érettebb és élőbb anyag, aminek az is az oka, hogy most már jobban játszó zenekar vagyunk, mint korábban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.