Interjú

„Elkezdődhet az én utam”

Gerlóczy Zsigmond zongorista

Zene

Az agyvérzése miatt szinte teljesen visszavonultan élő legenda, Keith Jarrett március elején hívta meg magához Gerlóczy Zsigmondot, a nála majdnem ötven évvel fiatalabb magyar zongoristát, aki így a tervezett amerikai lemezfelvétele előtt életre szóló inspirációt kapott példaképétől.

Magyar Narancs: Elég hihetetlen fordulat, miután ismeretlenül kerested meg Jarrettet a Narrow Path című szólólemezeddel és egy levéllel. Valahogy úgy képzelem az utadat, mint egy zarándoklatot a remetéhez.

Gerlóczy Zsigmond: Így történt. Nekem a leghihetetlenebb. Ez visszavonhatatlanul megerősítette bennem a hitet a láthatatlanban – na, nem mintha elaludt volna. Ami a zenét illeti, ez a találkozás volt legrégebbi és legnagyobb álmomnak a beteljesülése. Keith Jarrett felvételeit hallgatva döntöttem úgy, hogy zongorista szeretnék lenni.

MN: De az még gyerekkorodban volt, ugye?

GZS: Kilencévesen kaptam egy lemezt az akkori francia kultúrattasétól, aki hallott engem improvizálni. Nem Jarrett hatására kezdtem improvizálni, hanem éppen ez vezetett el Jarretthez. Ezen a lemezen, ha jól emlékszem, rajta volt Jarrett brémai, lausanne-i, párizsi és kölni koncertje egy DVD-re átírva. Még hangyás doboztévén néztem és hallgattam. Teljesen elvarázsolt. Nagyon tarka életem van, rengeteg szépség, csoda és nehézség van benne. Most kezdem felfogni, hogy mi a feladatom itt a földön, amit helyettem senki nem tud elvégezni.

MN: Nem a zene az egyetlen művészeti ág, amelyben kipróbáltad magad, de most úgy tűnik, mégiscsak a legfontosabb.

GZS: Mindig a zene volt a legfontosabb. A családomban ugyan nagy hagyománya van a költészetnek, az írásnak, és én is nagyon szerettem egy időben novellákat írni meg történeteket, és ez megvan még most is, de akármit csináltam, mindig a zene állt az első helyen a szívemben. Akkor is, ha mással ütöttem el az időt. Mindent összevetve, nem sajnálok semmit, azt sem, hogy tényleg eltelt egy pár év az életemből, hogy nem dolgoztam úgy, ahogy illene. Persze azt hiszem, sosem dolgoztam úgy, ahogy illene. Most elérkezett egy új kezdet az életemben; hogy egyfajta szerzetességet magamra vegyek és beteljesítsem azt, ami kisgyerekkorom óta a szemem előtt lebeg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.