Interjú

„Elkezdődhet az én utam”

Gerlóczy Zsigmond zongorista

Zene

Az agyvérzése miatt szinte teljesen visszavonultan élő legenda, Keith Jarrett március elején hívta meg magához Gerlóczy Zsigmondot, a nála majdnem ötven évvel fiatalabb magyar zongoristát, aki így a tervezett amerikai lemezfelvétele előtt életre szóló inspirációt kapott példaképétől.

Magyar Narancs: Elég hihetetlen fordulat, miután ismeretlenül kerested meg Jarrettet a Narrow Path című szólólemezeddel és egy levéllel. Valahogy úgy képzelem az utadat, mint egy zarándoklatot a remetéhez.

Gerlóczy Zsigmond: Így történt. Nekem a leghihetetlenebb. Ez visszavonhatatlanul megerősítette bennem a hitet a láthatatlanban – na, nem mintha elaludt volna. Ami a zenét illeti, ez a találkozás volt legrégebbi és legnagyobb álmomnak a beteljesülése. Keith Jarrett felvételeit hallgatva döntöttem úgy, hogy zongorista szeretnék lenni.

MN: De az még gyerekkorodban volt, ugye?

GZS: Kilencévesen kaptam egy lemezt az akkori francia kultúrattasétól, aki hallott engem improvizálni. Nem Jarrett hatására kezdtem improvizálni, hanem éppen ez vezetett el Jarretthez. Ezen a lemezen, ha jól emlékszem, rajta volt Jarrett brémai, lausanne-i, párizsi és kölni koncertje egy DVD-re átírva. Még hangyás doboztévén néztem és hallgattam. Teljesen elvarázsolt. Nagyon tarka életem van, rengeteg szépség, csoda és nehézség van benne. Most kezdem felfogni, hogy mi a feladatom itt a földön, amit helyettem senki nem tud elvégezni.

MN: Nem a zene az egyetlen művészeti ág, amelyben kipróbáltad magad, de most úgy tűnik, mégiscsak a legfontosabb.

GZS: Mindig a zene volt a legfontosabb. A családomban ugyan nagy hagyománya van a költészetnek, az írásnak, és én is nagyon szerettem egy időben novellákat írni meg történeteket, és ez megvan még most is, de akármit csináltam, mindig a zene állt az első helyen a szívemben. Akkor is, ha mással ütöttem el az időt. Mindent összevetve, nem sajnálok semmit, azt sem, hogy tényleg eltelt egy pár év az életemből, hogy nem dolgoztam úgy, ahogy illene. Persze azt hiszem, sosem dolgoztam úgy, ahogy illene. Most elérkezett egy új kezdet az életemben; hogy egyfajta szerzetességet magamra vegyek és beteljesítsem azt, ami kisgyerekkorom óta a szemem előtt lebeg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.