Tartalom

MaNcs 36. évf. 13. sz. (2024-03-26)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Felhőkarcolók sötét árnyéka

November végén derült ki – alig egy héttel azután, hogy Budapest az egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelte –, hogy a főváros egyik legnagyobb rozsdaövezetét, Rákosrendezőt, az egykori vasúti rendező pályaudvar területét az Egyesült Arab Emírségekből származó üzletember, Mohamed Alabbar akarja megvásárolni.

A szerk.

A szerk.

Az ész, az intelligencia és a magyarok

„Ukrajnával kapcsolatban ugyanazt tettem volna, mint Putyin” – mondotta Štefan Harabin, és nézett intelligensen. Na, de ki ez a Štefan Harabin, aki ilyen intelligensen tud nézni?

Publicisztika

Kárpáti Judit

Publicisztika

Zsákbamacska

Zsidóbútor és a letagadott náci múlt

A legelsők voltak szinte, velük kezdték. Az abaúji zsidóság minden magyar zsidó közösségnél hamarabb szembesült sorsával. Egy jó tízéves felvétel egy szlovákiai magyar hírportál felületén (ma7.sk) még őrzi az egykori szemtanúk szavait. A visszaemlékezésekben egymás után szólalnak meg túlélők és szemtanúk. Akkor még gyerekek voltak, de még fel tudják idézni, hogy mi lett a zsidók által birtokolt, majd hátrahagyott tárgyak sorsa.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem  

Tíz deka feminizmus

„És ez elvileg családbarát kormány!” – szította a hangulatot a kalauz múlt vasárnap a tömött vonaton, miután néhányan csak ott értesültek arról, hogy a MÁV orvul megszüntette a gyermeket kísérő felnőttnek járó családi kedvezményt – ez a jövőben csupán háromgyermekes családok esetében jár.

Egotrip

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis  

Forradalom – egy szó kalandos története

Amikor Rochefoucauld-Liancourt herceg Párizsból Versailles-ba érkezett, a királyi felség már tudta, hogy nagy a baj. XVI. Lajos neglizsében fogadta a kamarást, és elborzadva így szólott: „Szörnyű ez a lázadás, kedves hercegem.” Mire a herceg így válaszolt: „Felség, ez nem lázadás (révolte), hanem egy nagy forradalom (révolution).”

Belpol

Interjú

Belpol

„Azt javaslom mindenkinek, ugorjon ki a NER-ből!”

Magyar Péter jogász

Januárban még csak Varga Judit exférjeként gondolt rá az ország, aztán valószínűtlenül gyorsan a címlapok állandó szereplője lett a NER-nek hangosan hátat fordító Magyar Péter. Erről, a motivációiról és volt felesége párthűségéről is beszélgettünk a múlt hét végén.

(Jelen lapszámunkat hétfőn, március 25-én kora este küldtük nyomdába, amikor még nem tudhattuk, mit tartalmaznak a Magyar Péter által keddre ígért terhelő dokumentumok. Így ezekről nem is tudtuk kérdezni őt – a szerk.)

A Kutyapárt a választások előtt

Belpol

Mérleg vagy ék

Az elmúlt hetek legmeglepőbb pártpolitikai zűrzavarát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hozta össze. A pártszakadás elmaradt, de így sem kevesebb a bizonytalanság a viccpárti korszakából kinövőben lévő formáció körül. Kérdés, mindez miként befolyásolja az ellenzék választási esélyeit.

Dzsentrifikáció a Józsefvárosban

Belpol

Rá sem ismersz

Drasztikusan átalakulhat Józsefváros középső része. Új házak, új lakók, új gondok. A visszafordíthatatlan változás jelei egyértelműek, de megőrizhető-e bármi abból, ami száz éve is itt volt? És érdemes-e bármit megőrizni?

Gyújtogatással akarta felhívni a figyelmet a visszaélésekre

Belpol

A felégetett Ösvény

Nem engedte az ügyészség, hogy munkatársunk interjút készíthessen a letartóztatásban lévő H. Zsolttal, aki még február elején felgyújtott egy füzesgyarmati raktárat. A volt Fidesz-tagot, aki a Békés megyei politikai elit legfelső köreiig érő visszaélésekről tud, egy titkosszolgálati alezredes is meglátogatta.

 

Interjú

Belpol

„Megrázott, hogy a néző azt hihette, érzéketlen vagyok”

Somos András, az ATV felfüggesztett műsorvezetője a pedofília definíciója körül kirobbant botrányról

A kegyelmi botrány forrpontján az ATV reggeli műsorában, a Startban egykori kollégánk, Somos András azt találta mondani, hogy Kaleta Gábor, a gyermekpornográf képek birtoklása miatt elítélt egykori limai nagykövet nem pedofil. A műsorvezetőt sokan pedofilmosdatónak kiáltották ki, lekerült a képernyőről is, mire kedvelői petíciót indítottak, követelve visszatérését.

Külpol

Választások Iránban

Külpol

Kizárásos alapon

Általános apátia, rekordalacsony részvétel, s a várt végeredmény jellemezte a hónap elején megtartott iráni parlamenti választásokat. Az ország – és a régió – jövője szempontjából viszont egy fontosabb szavazás is folyt: megválasztották a Szakértők Tanácsát.

Színház

Tavaszi programajánló - Interjú

Színház

„A kertben egyedül”

Pelsőczy Réka színész, rendező  

Színpadra vitte a Lavinát, Hamletet próbál Budaörsön, miközben a Katonában egymás után játssza nagy, emblematikus szerepeit. Rendezői érdeklődéséről, színészi terveiről, környezetvédelemről beszélgettünk, de szóba jöttek generációs kérdések is.

 

Zene

Tavaszi programajánló - Interjú

Zene

„Jó lenne menni”

Eredics Áron zenész, Söndörgő együttes

Jövőre harmincéves lesz a délszláv alapú zenét egyre szabadabban játszó Söndörgő, az idén ötvenéves Vujicsics Együttes „leszármazottja”. Nyelvről, hovatartozásról és pénzről is beszéltünk.

Interjú

Zene

„Elkezdődhet az én utam”

Gerlóczy Zsigmond zongorista

Az agyvérzése miatt szinte teljesen visszavonultan élő legenda, Keith Jarrett március elején hívta meg magához Gerlóczy Zsigmondot, a nála majdnem ötven évvel fiatalabb magyar zongoristát, aki így a tervezett amerikai lemezfelvétele előtt életre szóló inspirációt kapott példaképétől.

Képzőművészet

Tavaszi programajánló - portré

Képzőművészet

„Úgy látszik, nem tanulunk”

Till Brönner zenész-fényképész – portrévázlat és beszélgetés

Bár elsősorban jazztrombitásként gondolunk rá, jó ideje már a fényképeivel is elkápráztatja a közönségét. Hamarosan megnyílik a kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban. E kitüntetett alkalomból írtuk róla ezt a portrét, amelyhez maga is hozzájárult egy rövid beszélgetéssel.

Könyv

Tavaszi programajánló

Könyv

Dakota beszáll

A legtrendibb kiegészítő: a könyv

Te hogy választod ki, hogy melyik könyv illik legjobban az aktuális outfitedhez? Elég tudatosan alakítottad ki a könyvespolcodat, hogy a megfelelő képet sugározd az interjúid vagy a Zoom-meetingek alatt?

 

Interaktív
Kritika

Animációs film

Kritika

Egy csomóan Párizs ellen

Csáki László: Kék Pelikan

– Sziasztok, magyarok! – mondta a Szabadság, mérsékelten kíváncsi pofával, rágózva. A magyarok nem válaszoltak, csak visszabámultak. Az egyik oldalba bökte a másikat: „Faszt akar ez?” A másik azt mondta, hogy „Honnan tudjam? De itt hiába arcoskodik, ilyeneket szoktam enni reggelire.” Ennyiben maradtak.

Könyv

Kritika

Egy idegesítő kamasz

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua

A történet főhőse a kamasz Jézus, akit a szerző végig héber nevén, Jesuának hív.

Rádió

Kritika

Small picture

Filmes podcast a Mandineren

A mindenkori Oscar-díj-átadó gáláknál csak az Oscar-díj-átadó gálákról írt elemzések nyomasztóbbak.

Film

Interjú

Film

„A csibészség átmegy nyomulásba”

Csáki László animációsfilm-rendező  

A Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm a kalandos 90-es évek egyik mára méltán feledésbe merült kis disznóságáról, a nemzetközi vonatjegyek hamisításáról szól, és a jövő héten indul a mozikban. A vágányok mellett tessék vigyázni, a rendező a saját illegális utazásáról, a Domestosról és a korszak friss levegőjéről mesél.

vaklárma

Film

Szex és szélhámosok

Ha megfogadjuk az okosok tanácsát, úgy élünk, hogy amikor lepereg előttünk életünk filmje, ne tudjuk eldönteni, hogy az akció- vagy felnőtt műfajú-e.

Visszhang

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Palm Royale

Kristen Wiig a maga glamúrtalanságában is valóságos őstehetség, aki, ha nem is behozta – hiszen ki ismeri egy vicc eredetét –, de népszerűvé tette a kínos női humort a vásznon (és a képernyőn).

Visszhang: koncert

Visszhang

Nagy Emma Quintet

A fiatal jazzötös talányos zenéje nem lesz mindenki kedvence, de ezek a muzsikusok nem is erre törekszenek.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Szexi dög

Jonathan Glazer Szexi dögje (2000) maga a rejtély, kezdve azzal, hogy hová tűnt belőle a hagyományos cselekmény,

Visszhang: lemez

Visszhang

Julia Holter: Something in the Room She Moves

Viszonylag hosszú, öt és fél évi szünet után jelentkezett újabb szólóanyaggal Julia Holter, akiről ismét elmondható, hogy hallgatóját képes egy szemvillanás alatt a zenéjébe szippantani.

Gasztro
Lokál