mi a kotta?

Hónaljmuzsika

  • mi a kotta
  • 2015. március 7.

Zene

„Egy fatörzsön hatalmas termetű parasztember ült. […] A paraszton egy szál kurta piros ing, semmi egyéb. Vörös szőrű lábszára csupasz, lábán fakéreg saru. Haja erős szálú, sűrű, vörös, egyetlen ősz szál se látszott benne – pedig vénember volt. Néma, de nyelvével hangosan tudott csettintgetni, s a gyerekek – köztük jómagam is – féltek tőle. Végül mégis kíváncsiságunk győzött: köréje gyűltünk, ő pedig szórakoztatásunkra énekelni kezdett. Mindössze két értelmetlen szótagot ismételgetett, ennyiből állt minden tudománya, de hihetetlenül ügyesen, gyors ütemben váltogatta őket. Ezt a kotkodácsolásszerű hangot a következőképpen kísérte: jobb tenyerét a bal hóna alá szorította, bal karját pedig jobb kezére támasztva, gyorsan fel-le mozgatta. Ilyen módon meglehetősen gyanús hangzású, de igen ritmikus hangok sorozatát bocsátotta ki inge alól, amit, némi eufemizmussal, »cuppantásnak« lehetne nevezni. Nekem roppant módon tetszett az egész, és hazaérve, nagy buzgalommal igyekeztem utánozni ezt a muzsikát. Olyan jól sikerült, hogy az illetlen kíséretet azonnal betiltották. Maradt hát a két méla szótag, de ezek immár minden varázsukat elvesztették számomra.” Életem című memoárjában Igor Stravinsky idézte fel ekképp legelső zenei élményét, amely oly termékenyítőleg hatott fantáziájára, hogy most szombaton egy álló napon át hallgathatjuk stílusokat váltó életművének számos darabját. A Fischer Iván művészeti vezetése alatt elrajtoló maraton ugyanis idén Stravinsky szerzeményeiből kínál gazdag válogatást: délelőttől késő estig, ismét a hazai komolyzenei élet válogatottjával. Így a napot A tűzmadár nyitja – az MR Szimfonikusok előadásában (Nemzeti Hangversenyterem, február 7., fél tizenegy), a Fesztiválzenekar pedig előbb A katona történetét (Nemzeti Hangversenyterem, február 7., hét óra), majd a nap végén a Tavaszi áldozatot fogja eljátszani (Nemzeti Hangversenyterem, február 7., kilenc óra). Déltájban a Nemzeti Énekkarral összeszövetkező Pannon Filharmonikusok előbb a Capricciót, majd a csodás Zsoltárszimfóniát ígérik (Nemzeti Hangversenyterem, február 7., fél egy), ami annál nagyvonalúbb ajándék, hiszen ők előző este ugyancsak Stravinsky-művel, méghozzá a Petruskával zárják majd esedékes pesti bérleti koncertjüket, Christian Mandeal vezénylete alatt (Nemzeti Hangversenyterem, február 6., fél nyolc). S még mindig vár ránk újabb Stravinsky-részkoncert, merthogy a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hétfői hangversenyét éppúgy a Tavaszi áldozat zárja majd, akárcsak a maraton programját – csak épp nem Fischer Iván, hanem Christian Badea vezényletével (operaház, február 9., fél nyolc).

A Concerto Budapest és Ránki Dezső ellenben vasárnap nem Stravinskyt, hanem Haydnt, Lisztet és a zongoraművész számára oly fontos kortársat, Dukay Barnabást részesíti majd előnyben (Nemzeti Hangversenyterem, február 8., fél nyolc). S marad még a hétre egy iráni származású jeles zongorista és egy nagy magyar mezzoszoprán: a Bach-specialista Ramin Bahrami a Zeneakadémián ad szólókoncertet, Scarlattival összepárosítva kedveltje szvitjeit (február 10., fél nyolc), Komlósi Ildikó pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar vendégeként tart áriaestet, Kesselyák Gergely mindig alkalmatos karmesteri kíséretében (Nemzeti Hangversenyterem, február 11., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.