Lemez

Nigel Kennedy – Vivaldi: A négy évszak

Zene

Nemcsak a könyveknek, de a lemezeknek is megvan a maguk sorsa. Nigel Kennedy Vivaldi-lemeze például negyedszázada valósággal egy új korszak nyitányaként hatott: támadóan fiatalos marketinggel, slágerlistákat ostromló eladási sikerrel, s persze mindenekelőtt egy vagány sztárral, akiben a hegedű Chaplinjét és egyúttal Paul Gascoigne-ját is föl lehetett ismerni. Így aztán az Angol Kamarazenekarral készített Négy évszak-felvétel 1989-ben még azoknak is imponált, akik amúgy az első pillanattól túl soknak és stílustalannak ítélték Kennedy muzsikusi működését csakúgy, mint túljátszott közszereplői lazaságát. Huszonöt év múltán, több száz, a koncertközönség közé kirúgott focilabdával később bizony még könnyebb egyszeri divatjelenséget, sőt kommerciális tévutat látni az interjúiban kamuproli kiejtéssel nyilatkozó hegedűsben. Ilyen interjúrészleteket a jubileumi kiadás DVD-felén is jócskán találhatunk, s ez a tény, no meg a nyolcvanas évek videoklipjeinek képi világát idéző stúdiókoncert-részletek könnyen megerősíthetik évtizedes előítéle­teinket. Annál érdekesebb azonban, hogy a kiadvány CD-felét hallgatva mennyivel kedvezőbbnek bizonyulhatnak benyomásaink. Elsősorban máig hatása alá kerülhetünk annak az energiaáradásnak, amely Kennedy játékából majd’ mindenütt kitör. Nem kétséges, Kennedy és jól együttműködő zenésztársai koruk Vivaldiját vették lemezre: türelmetlen és erős hatásokat követelő közönség számára játszva, a szóló­hegedű improvizatív díszítéseivel (például a Tavasz Largójában), merész nekilendüléseivel, és egyáltalán: a rég megszokott előadásmód és hangzás módosításával. A régi­zenés előadói gyakorlattal legfeljebb csak kacérkodik ez az interpretáció, ámde mi ettől még méltán historikus felvételként (is) hallgathatjuk Nigel Kennedy Négy évszak-lemezét: a távolodó közelmúlt egy máig izgalmasnak átélhető hangfelvételét.

Warner Classics, CD + DVD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.