Nemcsak a könyveknek, de a lemezeknek is megvan a maguk sorsa. Nigel Kennedy Vivaldi-lemeze például negyedszázada valósággal egy új korszak nyitányaként hatott: támadóan fiatalos marketinggel, slágerlistákat ostromló eladási sikerrel, s persze mindenekelőtt egy vagány sztárral, akiben a hegedű Chaplinjét és egyúttal Paul Gascoigne-ját is föl lehetett ismerni. Így aztán az Angol Kamarazenekarral készített Négy évszak-felvétel 1989-ben még azoknak is imponált, akik amúgy az első pillanattól túl soknak és stílustalannak ítélték Kennedy muzsikusi működését csakúgy, mint túljátszott közszereplői lazaságát. Huszonöt év múltán, több száz, a koncertközönség közé kirúgott focilabdával később bizony még könnyebb egyszeri divatjelenséget, sőt kommerciális tévutat látni az interjúiban kamuproli kiejtéssel nyilatkozó hegedűsben. Ilyen interjúrészleteket a jubileumi kiadás DVD-felén is jócskán találhatunk, s ez a tény, no meg a nyolcvanas évek videoklipjeinek képi világát idéző stúdiókoncert-részletek könnyen megerősíthetik évtizedes előítéleteinket. Annál érdekesebb azonban, hogy a kiadvány CD-felét hallgatva mennyivel kedvezőbbnek bizonyulhatnak benyomásaink. Elsősorban máig hatása alá kerülhetünk annak az energiaáradásnak, amely Kennedy játékából majd’ mindenütt kitör. Nem kétséges, Kennedy és jól együttműködő zenésztársai koruk Vivaldiját vették lemezre: türelmetlen és erős hatásokat követelő közönség számára játszva, a szólóhegedű improvizatív díszítéseivel (például a Tavasz Largójában), merész nekilendüléseivel, és egyáltalán: a rég megszokott előadásmód és hangzás módosításával. A régizenés előadói gyakorlattal legfeljebb csak kacérkodik ez az interpretáció, ámde mi ettől még méltán historikus felvételként (is) hallgathatjuk Nigel Kennedy Négy évszak-lemezét: a távolodó közelmúlt egy máig izgalmasnak átélhető hangfelvételét.
Warner Classics, CD + DVD, 2014
