Lemez

Nigel Kennedy – Vivaldi: A négy évszak

Zene

Nemcsak a könyveknek, de a lemezeknek is megvan a maguk sorsa. Nigel Kennedy Vivaldi-lemeze például negyedszázada valósággal egy új korszak nyitányaként hatott: támadóan fiatalos marketinggel, slágerlistákat ostromló eladási sikerrel, s persze mindenekelőtt egy vagány sztárral, akiben a hegedű Chaplinjét és egyúttal Paul Gascoigne-ját is föl lehetett ismerni. Így aztán az Angol Kamarazenekarral készített Négy évszak-felvétel 1989-ben még azoknak is imponált, akik amúgy az első pillanattól túl soknak és stílustalannak ítélték Kennedy muzsikusi működését csakúgy, mint túljátszott közszereplői lazaságát. Huszonöt év múltán, több száz, a koncertközönség közé kirúgott focilabdával később bizony még könnyebb egyszeri divatjelenséget, sőt kommerciális tévutat látni az interjúiban kamuproli kiejtéssel nyilatkozó hegedűsben. Ilyen interjúrészleteket a jubileumi kiadás DVD-felén is jócskán találhatunk, s ez a tény, no meg a nyolcvanas évek videoklipjeinek képi világát idéző stúdiókoncert-részletek könnyen megerősíthetik évtizedes előítéle­teinket. Annál érdekesebb azonban, hogy a kiadvány CD-felét hallgatva mennyivel kedvezőbbnek bizonyulhatnak benyomásaink. Elsősorban máig hatása alá kerülhetünk annak az energiaáradásnak, amely Kennedy játékából majd’ mindenütt kitör. Nem kétséges, Kennedy és jól együttműködő zenésztársai koruk Vivaldiját vették lemezre: türelmetlen és erős hatásokat követelő közönség számára játszva, a szóló­hegedű improvizatív díszítéseivel (például a Tavasz Largójában), merész nekilendüléseivel, és egyáltalán: a rég megszokott előadásmód és hangzás módosításával. A régi­zenés előadói gyakorlattal legfeljebb csak kacérkodik ez az interpretáció, ámde mi ettől még méltán historikus felvételként (is) hallgathatjuk Nigel Kennedy Négy évszak-lemezét: a távolodó közelmúlt egy máig izgalmasnak átélhető hangfelvételét.

Warner Classics, CD + DVD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.