Koncert

The Glass House Project

  • m. l. t.
  • 2015. március 7.

Zene

A Glass House Project a holokauszt-emlékév rendezvényeként valósult meg a New York-i Balassi Intézet kezdeményezésére, de zenei vezetője, a nálunk főleg a Klezmaticsból ismert Frank London (trombita) garanciát jelentett arra, hogy az áldozatokról való megemlékezés ne essen távol a háborús bűneinkkel való szembenézéstől. Amiként számára a tradicionális vagy szakrális zsidó zenék előadása sem képzelhető el más irányzatok megkerülésével. Így hát olyan zenésztársakat választott, akik nem csak a klezmer iránti alázatukkal, hanem nyitottságukkal, eredetiségükkel és új hangok teremtésének a képességével tűntek ki.

Aram Bajakian (gitár) Lou Reed utolsó formációjában játszott, már miatta is biztosra mehettünk: itt valami zajos és városi produkciót fogunk hallani. Mellettük az argentin Pablo Aslan (bőgő), az izraeli Yoni Halévy (dob) és a brooklyni Jake Shulman-Ment (hegedű) alkotta a New Yorkban tanyázó szekciót, és három magyar zenész csatlakozott hozzájuk: Lukács Miklós (cimbalom) cigány dallamokkal, Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű) magyar népzenei motívumokkal és Ágoston Béla (fúvós hangszerek) a Csárdáskirálynő feldolgozásával gazdagítva a repertoárt. Mint ismeretes, Hitler nagy rajongója volt Kálmán Imrének, fel is ajánlotta a „tiszteletbeli árja” címet neki, de ő inkább emigrált. Ami épp olyan tiszteletre méltó, mint a svájci diplomata, Karl Lutz tette, aki a Vadász utcai Üvegházban 1944-ben zsidók ezreit bújtatta, majd menekítette Izraelbe.

Hozzám nagyon közel áll a múlttal és a traumákkal való foglalkozásnak az a módja, amit ez a társaság bemutatott: amiben együtt tud lenni a beleélés és a távolságtartás, a hagyomány és a frissesség, a megrendültség és a humor – amiben valamennyi előadó a legjavát mutathatja, és közben elképesztő csapatjáték folyik. És amiben szinte tök mindegy, hogy zsidó vagy nem zsidó. Mondhatni, le a kapedlivel!

 

Budapest Music Center, január 29.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.