Lemez

Hudson Mohawke: Lantern

  • Lang Ádám
  • 2015. július 25.

Zene

„Hudson Mohawke” – suttogja egy gyerekhang, majd sípzajokkal díszített kába drone-ok jönnek. Ebből a búgásból egyszer csak kiválik a Very First Breath basszusvezérelt, szuperfogós rádiópopja és a régi soulhangmintát trappé szétcsavaró Ryderz, aztán jön a Warriors, ami már nem is sláger, hanem egyenesen poszthippi himnusz. Nagyon nem úgy indul hát a skót producer új lemeze, ahogy azt a legtöbben várhatták.

Hudson Mohawke ugyanis a dub­step utáni idők egyik legígéretesebb arca, aki az instrumentális hiphopot és a poszt-dubstepes szinti­őrületet keresztezve olyan túltolt, maximalista sounddal kísérletezett, amely egy ideig lenyűgöző volt, aztán kicsit fárasztóvá vált. Mindeközben a szélesebb közönség is megismerte a nevét Kanye West producereként, valamint a trapforradalomban főszerepet játszó duója, a TNGHT révén. Most pedig ahelyett, hogy ráállt volna a rapslágerek és a partibombák sorozatgyártására, inkább csinált egy poplemezt, ami a tapasztalatok alapján a legnagyobb kihívás a magafajta producereknek.

A reggeli ébredéstől a hajnali napfelkeltéig tartó utat bejáró Lantern ezzel együtt a maga nemében tökéletes album, kábé fele-fele arányban vokális és instrumentális számokkal. A laza koncepció pont elég ahhoz, hogy egységes füzérbe húzza az Antonyval és másokkal közös popszámokat, a Kettles már-már filmzenés íveit, valamint a szintiorgiákat (Scud Books) és a veretős témákat (Shadows) is. A Lantern így nem csupán egy felemelő lemez, hanem a felnövés dokumentuma is az alkotó részéről.

Warp/Neon Music, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.