Lemez

Húsz év után

Burzsoá Nyugdíjasok: Idősebbek is elkezdhetik

  • - minek -
  • 2019. március 14.

Zene

Némi túlzással Pécs a magyar rock fővárosa, különösen így volt ez a pop-rock szempontból is vegyes emlékezetű kilencvenes években.

A sok izgalmas produkció között fontos helyen kell említeni az 1996-ban alapított, majd 2004-ben feloszlott immár legendákkal övezett négytagú Burzsoá Nyugdíjasok zenekart. Helyi művészeti iskolások voltak a tagjai, abszurditásig nihilista dalszövegeket adtak elő, nyers, egyszerű, mentalitásában, de sokszor stílusában is punkszerű zenével. Produkciójuknak akadtak előzményei is, leginkább a szintén képzőművészekből álló Bizottság, illetve Tudósok zenekarokat lehetne említeni, no meg a rendszerváltás körüli években aktív, groteszken kisrealista Anyátok nevezetű punkzenekart, de a Burzsoá Nyugdíjasok hozzájuk képest újat hozott a produkció minden elemében. Említhetnénk az ikonikus színpadi megjelenést – aminek fontos tartozéka volt a vattaparóka –, a „cinikus nyugdíjas” imázst, a konzekvensen képviselt vizuális világot, vagy az ügyes gerillamarketinget, ami szervesen kapcsolódott a maguk teremtette mitológiához. Szövegeikben a kortárs (sok elemében, szereplőjében máig folytatólagos) magyar „sztárvilág” alakjai és a magyar rögvalóság figurái kerültek elő egy fiktív figurán, a tévé előtt dühöngő, idősödő, trágár kispolgár optikáján átszűrve. „Sikerüket” jelzi, hogy – több más korabeli kreatív zenekar társaságában – egy-egy számuk felhangzott Jancsó Miklós Kelj fel, komám, ne aludjál!, illetve az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél című filmjeiben. Akkoriban két lemezanyaguk is megjelent, és az 1998-as Idősebbek is elkezdhetik az eredeti kazettaformátum után – a huszadik évfordulóra – immár vinilen is beszerezhető. Egészen pontosan kilenc, gondosan összeválogatott szám, amit a lemezborítón elhelyezett méretes „Kevesebb nóta több pénzért!” felirat is a tudomásunkra hoz. A hangzáson volt mit csiszolni, mivel a zenekar eddig az elviselhetőség határát súroló lo-fi hangzásra törekedett, ám a lemez Tanka István jóvoltából egészen jól szól. A borítón a tanár és képzőművész gitáros Benedek Barna festménye látható, aki pedig a kiadótól rendeli meg az albumot, egy fanzint is kap, amely a kiváló képregény-rajzoló/basszusgitáros Csordás Dániel munkája, és a műfajban szinte szokatlan nyomdai igényességgel készült. A rettenetes udvari bulvárlapok rettenetes stílusában készült kiadványból kétségtelen kedvencünk a vandál, trófeát sütögető csöves, akit sohasem érdekelt a klasszicizmus. A számlistába pedig nem lehet belekötni: az Antal Imrével nyitunk, majd jön a Sajnálatos véletlenek Louie Louie-parafrázisa, az Unokáink sem fogják látni, vagy éppen a múlt századi szigetes fellépésükön különösen nagy sikert arató („a fiatal divatbuzik a Pepsi-szigetre járnak lázadozni – a szülők pénzén”) Amikor én még kissrác voltam és így tovább. Jelszavuk húsz év után is aktuális: „A punk nem halt meg, csak megöregedett.”

Budapest Vinyl, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.