„Wagner semmiről sem gondolkodott olyan mélyen, mint a megváltás kérdéséről: áldozata a megváltás áldozata. Bárki is keres nála megváltást, hol egy emberke, hol egy asszonyka, ez az ő problémája. – És milyen gazdagon variálja vezérmotívumát! Mily ritka, mily mély értelmű kitérők! Ugyan ki tanította nekünk, ha nem Wagner, hogy az ártatlanság előszeretettel vált meg érdekes bűnösöket? (A Tannhäuser esete.) Vagy hogy az örök zsidó is megváltást talál, vagyis röghöz kötött lesz, ha megházasodik? (A bolygó hollandi esete.) Vagy hogy romlott vénasszonyok élvezik, ha szűzies ifjak váltják meg őket? (Kundry esete.) Vagy hogy a szép lányok leginkább annak örülnek, ha olyan lovag váltja meg őket, aki wagnerista? (A Mesterdalnokok esete.) Vagy hogy a férjes asszonyok azt szeretik, ha egy lovag váltja meg őket? (Isolda esete.) Vagy hogy a „régi Istent”, miután morális szempontból minden tekintetben kompromittálta magát, végül egy szabad szellem és immoralista váltja meg? (A Niebelung esete.) Csodálják-e Önök e végső mélyértelműséget? Vajon megértik-e? Részemről… óvakodom attól, hogy megértsem… Inkább bizonyítani akarom, semmint vitatni, hogy a szóban forgó művekből egyéb tanulságok is levonhatók. Hogy a wagneri balett kétségbe ejtheti és erényessé is teheti az embert! (Újfent a Tannhäuser esete.) Hogy a lehető legrosszabb következményekkel számolhatunk, ha nem bújunk idejében ágyba (megint csak a Lohengrin esete). Hogy sohasem tudhatjuk pontosan, voltaképpen kivel is kötünk házasságot (harmadízben a Lohengrin esete).”
Öt esztendővel Wagner halála után s alig pár hónappal saját torinói összeomlása előtt ekképp számolt le régi bálványával Friedrich Nietzsche (képünkön a zongoránál), mellékesen arról is tanúbizonyságot téve, hogy hajdan megszállott wagneriánusként sem volt alkalma érdemben megismerkednie például A bolygó hollandi cselekményével. Ő már nem pótolhatja ezt a mulasztását, ám a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége igen, hiszen idén a Hollandi két előadásával indul a Dóm téri szezon (július 1. és 2., kilenc óra). Senkit se tévesszen meg a hírverés, az előadás főszereplője nem a világsztárként hírlelt Paul Potts lesz, hanem Kálmándy Mihály és Rálik Szilvia. A beharangozókban galaktikus előadást ígérő produkció rendezője Szabó Máté, karmestere pedig Kesselyák Gergely lesz.
Budapesten eközben lepereg az Armel Opera Festival második fele; a programok legérdekesebbikének a Zeneakadémia produkciójaként megvalósuló magyarországi Henze-ősbemutató, az Elégia ifjú szerelmesekért ígérkezik, méghozzá Vajda Gergely zenei vezetése alatt (Thália Színház, július 2., hét óra).
S végezetül vár reánk még egy nyáresti hangverseny a Concerto Budapesttel (Pesti Vármegyeháza díszudvara, július 7., nyolc óra). A Mozart–Beethoven-minisorozat aktuális műsorát s egyúttal záró estéjét Vásáry Tamás vezényli majd, s Dienes Gábor szólójával egy oboaversenyt is hallani fogunk, mely versenyművet egy bő századon át csupán fuvolaátiratban ismert a világ, amíg 1920-ban elő nem került az eredeti 1777-es oboakoncert.
